Ántigravitasziós ’ájtomű

via vasarnapihirek.hu

Trenka Csaba Gábor: Place Rimbaud (Syllabux, 2013)

[Három magyar összehajol Dzsibuti térképe fölött]

Már többször is szemeztem Trenka Csaba Gábor könyveivel. A Galaktikus pornográfia, vagy az Egyenlítői Magyar Afrika igencsak birizgáló címek voltak. Ezekhez képest a Place Rimbaud kifejezetten unalmas cím, mégis ez lett az első áldozatom. És sajnos nem csak a címmel volt bajom.

Pedig az alapötlet nagyon jó. Direkt ezért is csaptam rá, mert szeretem azokat a regényeket, amik átírják a történelmet. TCsG felvázol egy alternatív huszadik századot, de csak vázol. Abból indul ki, hogy Napóleon megnyerte a orosz hadjáratot, és ez teljesen megváltoztatta Európát. Elmaradt az 1871-es német egyesítés, a regény jelenidejében, 1997-ben is csak kis német államok léteznek. Ha jól követeztetek, akkor elmaradt a bolsevik forradalom, az első és a második világháború is. Európa inkább az iszlám államokkal háborúzik. Franciaország köztársasági elnökét Napkirálynak szólítják. És általában, egész Európa sokkal inkább frankofón, mint angolszász (az autók, az internet, a popkultúra). Az iszlám sokkal erősebben jelen van az öreg kontinensen, mint most, Ázsiát felosztotta Japán és Kína, az USÁ-t American Black and White States-nek hívják. Szóval izgalmas ez (még akkor is, ha Ausztráliáról semmit sem tudunk meg), és erről olvastam még volna sokkal többet is, de ez inkább csak a felskiccelt háttér.

Az előtérben van egy kalandosnak szánt történet egy bizonyos Askoni Gaabor nevű újságíróról, aki amatőr létére Le Czart (James Bond) megszégyenítő ügyességgel ered egy feltételezett összeesküvés nyomába, csak a nőkkel nincs akkora szerencséje, mint a nagy titkos ügynöknek.  És ennyi. 

És tús sok Rejtőt olvasott.

A történetvezetésében kimondottan idegesített a sok ismétlés, a stílusában az időnként felszínre törő fellengzősség, és a nagyon csinált kifejezései.

Szóval az első találkozásunk TCsG-ral felemásra sikeredett, de kap még esélyt.

Extensa

Jacek Dukaj: Extensa - regény az EPR-paradoxonra ( Typotex, 2012. Fordította: Mihályi Zsuzsa) [3 fényév magas asztráltest]

Megfigyelő. Ember és módszer. Megfigyelő. Nevezzük így a főhősünket, mert időnként ő is így nevezi magát.

Megfigyelő a történet során gyerekből fiatal felnőtté, majd öregemberré válik. Mondhatnátok, hogy ebben nincs semmi különös, de közben extensa tulajdonos is lesz. Na ugye!

Megfigyelő egy posztapokaliptikus világban él, egy elszigetelt állattenyésztő kolóniában, amelyik csak alkalmanként kerül kapcsolatba más kolóniákkal a Vásáron. Életük normális mederben zajlik, család, szerelem miegymás, de időnként furcsa természeti jelenségek és szörnytámadások színesítik a mindennapokat. 

És vannak még Azok. Azok (Istenek? Egy fejlettebb civilizáció? A háború győztesei?) adják mindazt, amit a kolónia nem tud előállítani, vagy csere útján megszerezni. És mit kérnek érte? Semmit. Se egy lelket, se egy szűzlányt, semmit. De akkor miért tartják őket gonosznak? Pont azért mert nem kérnek semmit, és így nem igazodnak az emberi elvárásokhoz,? Vagy azért, mert teljesítik a titkos vágyakat, és ebben a társdalomban a lemondás erény?

Valami baljós hangulat lengi be ezt az egész XIX. századi világot, amiben egy kutató szellem kibontakozásának lehetünk tanúi. Az empirizmus azonban már csak egy régi életforma emléke. 

Megfigyelő egyre jobban fél a megfigyelése tárgyától, a világ ürességétől, az érzelmek változékonyságától, a dolgok kimondhatatlanságától és megnevezhetetlenségétől, a döntések felelősségétől. 

Eddig a regény első, és jobbik fele.

Ekkor a Megfigyelő megissza a mentorától kapott kék fényt, ettől belekerül az extensa (kiterjedés?) és egy újfajta, kozmikus érzékelésre tesz szert, ami neki jó, én viszont kezdem elveszteni a fonalat a kvazárok és bazárok között. Valamilyen asztrális testet növeszt, ami kölcsönhatásban van a valódi testével. 

Megfigyelő mindenféle bonyodalmakba keveredik, amik végül oda vezetnek, hogy Ők meg akarják szerezni az extensáját, úgy, hogy maguk közé fogadják a Megfigyelőt. Ő ezt nem akarja, de nem nagyon van választása.

Ők lassan elemésztenek mindent, kivéve Zöldvidéket, ami mintha valami játszóterük lenne.

Nekem ez túlságosan enigmatikus, mert azt nem állítanám, hogy nem volt koncepciója. Úgy látszik, nem való nekem a science fiction.

N2635

Lovas Lajos: N (Metropolis Media, 2010)
[3 extra guminő]

Fehérvár Nándor bajban van. Nem a neve miatt, bár az sem egy főnyeremény, hanem mert amnéziás. Az ismeretei, a szociális és érzelmi emlékezete eltűnt, csak a napi szokások közül emlékszik néhányra, pl. tud autót vezetni. Állítólag filozófus, ehhez képest csilivili villában lakik, de ne feledjük szájenszfiksönt olvasunk. Egy dologra emlékszik a múltjából, arra, hogy 2067-ben született. A bökkenő csak az, hogy körülötte mindenki úgy tudja, még csak 2007-nél tart az időszámítás.
Nándor az álmai – és egy csinos pszichiáter – segítségével kideríti, hogy valóban időutazó. Egy olyan civilizációból érkezett, ahol a nőket kiiktatták a szaporodásból, sőt mindenhonnan máshonnan is, csak néhányan maradtak meg a „püspökök” személyes igényeire. A többi férfit tökéletes nőutánzatok szolgálják ki, ilyeneket tervez Nándor.
Az utópia, amit a nők nélküli társadalomról felvázol Lovas Lajos, érdekes, de korántsem eredeti. Fordítva is láttunk már ilyet (Szexmisszió). Egyébként sem értem, hogy ha már sci-fi szerzők mindenképpen páratlan számú egyeddel akarják elképzelni az utódnemzést, akkor miért nem egy harmadik személy (tárgy, lény, organizmus) bevonásával teszik. Lássuk be, sokkal izgalmasabb perspektívát jelentene.
Nándor jövőből jött Üzbekként csodálkozik rá a XX. század eleji magyar társadalom egy vékony szeletére – kb. akkorára és olyanra, mint egy szelet téliszalámi –, és a jó pornófilmes hagyományoknak megfelelően röptükben kapja el a szembejövő nőket.
Szórakozásnak, kikapcsolódásnak megteszi, de társadalomrajznak, kritikának, utópiának karcsú. Leginkább arról kapunk képet, milyen pasi szeretne lenni Lovas Lajos: okos, gazdag, jóképű, atletikus, ellenállhatatlan nőcsábász. De sajnos nem lehet mindenki N2635-ös modell. Az élet kegyetlen.

Krimi vs. sci fi 4:3

(cop. motifake.com)

Agave 100 - antológia (Agave, 2008)
[3 és fél félbehagyott sorozat]

LAWRENCE BLOCK: Tőle már sok mindent elolvastam, mondjuk a magyarul megjelent Scudder és Keller sztorikat mind. Rhodenbarrt kevesebbet. Bár szórakoztatóak, de ezek a legkevésbé életszerűek. Hogy lehet minden betörésnél egy hullába botlani? Ez a novella viszont finom, jó kis szatirikus, kikacsintós írás.
DASHIELL HAMMETT: Egy igazi klasszikus szerző a keményfiús vonalból. A közölt novella meg egy remek kis kamaradarab, amit a fordítással sem sikerült elrontani.
CHARLES WILLEFORD: „Élete kész regény” - és tényleg. És még jól is ír. Nem tudom, miért nem adnak ki tőle mást is a Springer testvéren kívül. És egyébként is mi lett azzal a sorozattal (Agave 45)? Olyan biztatóan indult.
DENNIS LEHANE: Jó, mint az összes, amit olvastam tőle, talán a legjobb az egész kötetben.
DONALD E. WESTLAKE: Tőle még nem olvastam semmit, és ettől a novellától nem is kaptam különösebben kedvet hozzá.
JIM THOMPSON: Nálam ő Willeford párja. Tőle is olvasnék még regényt, bár ez a novella kicsit zavaros lett.

Eddig voltak a krimiszerzők, innentől jönnek a fantasztikusak, ami sosem volt az én világom, egy-két kivételtől eltekintve.

SUSANNA CLARKE: Egy iskolai fogalmazás értékével vetekszik, mondom ezt én, aki képtelen lennék megírni egy novellát. De ezt elolvasni is majdnem képtelen voltam.
NAOMI NOVIK: Semmi. Nudli.
LAURELL K. HAMILTON: Ez egész kellemes meglepetés volt, na nem a témája miatt.
NEIL GAIMAN: Hát ez… Hát ez… Egy kalap szar.
RAY BRADBURY és PHILIP K. DICK: Ők jók voltak, tőlük ezt el is vártam.
ROGER ZELAZNY: Lásd: Naomi Novik.
IAIN M. BANKS: Véletlenül az egyik regényének az előszavát szerkesztették ide.