[5 olvadó metánjég mező]
Meg kell mondjam, nem vagyok egy harcos környezetvédő. Nem gyűjtök szemetet erdőkben, nem mentek békákat, nem osztogatok szórólapot, nem alkotok élő láncot atomerőművek körül. Lelkifurdalásom is van emiatt, ezért amit lehet, megteszek: szelektíven gyűjtöm a hulladékot, csak akkor megyek autóval, amikor muszáj, energiatakarékos izzókat használok és kikapcsolom az elektronikus berendezéseket a gyerekeim után, nincs légkondi a lakásomban, és nem dobok el az utcán még egy csikket sem. De sokszor érzem úgy, hogy ez kevés, hogy az már nem elég, ha magunk után eltakarítjuk a hulladékot, főleg akkor nem, amikor a „nagyok” – vállalatok, kormányok – csak a szép deklarációkban foglalkoznak a környezettel.
Nem vagyok természettudós sem, ezért csak kapkodom a fejem, amikor globális felmelegedésről, ökológia katasztrófákról olvasok egymással homlokegyenest ellentétes szakértői véleményeket. Valahogy nehezen hiszem el, hogy egyszer csak elpusztul, vagy lakhatatlanná válik ez az egész kóceráj, biztosan azért, mert még nem szembesültem komoly katasztrófával. A globális felmelegedést is csak azóta tudom elképzelni, hogy milyen is lehet, amióta láttam egy gleccsert – pontosabban nem láttam –, ami ötven év alatt eltűnt.
Amit viszont tudok, hogy az egész bolygó néhány száz, na jó néhány ezer ember miatt szív, akik atomgazdagra keresik magukat a kőolajon és társaikon. Fogalmam sincs, mennyivel lenne drágább az elektromos áram, ha megújuló energiaforrásokból állítanák elő, de előbb-utóbb ezt az árat meg kell fizetni.
A nyugati életforma rengeteg energiát követel, és rengeteg szemetet termel. Gondoljatok csak bele, hogy mennyi fogyasztó működik otthon egész nap magára hagyottan – hűtő, bojler, készenlétire hagyott tévé, számítógép –, és mennyi fölösleges kilométert teszünk az autóinkba – sok olyan embert ismerek, aki néhány száz métert is rest legyalogolni. Nem tudom, hogy mennyi energiát termel egy szélerőmű, egy ár-apály erőmű, hogy mennyire közeli jövő a hidrogénnel, vagy biometánnal hajtott autó, de dolgozni kell ezeken emberek!
Sebezhetőek vagyunk. Ha valaki lenyomja a főkapcsolót, nekünk annyi, ezzel együtt nem hiszem, hogy a civilizáció káros lenne, csak meg kell találni a helyes mértéket. És vigyázni kell a könyvtárakra, mert az elektronikusan tárolt tudással semmit sem érünk, ha nincs áram, vagy internet.
Ha annak a forgatókönyvek, amit Isomäki felvázol, csak a tizede igaz, már akkor is kurva nagy szarban vagyunk.
Nem vagyok természettudós sem, ezért csak kapkodom a fejem, amikor globális felmelegedésről, ökológia katasztrófákról olvasok egymással homlokegyenest ellentétes szakértői véleményeket. Valahogy nehezen hiszem el, hogy egyszer csak elpusztul, vagy lakhatatlanná válik ez az egész kóceráj, biztosan azért, mert még nem szembesültem komoly katasztrófával. A globális felmelegedést is csak azóta tudom elképzelni, hogy milyen is lehet, amióta láttam egy gleccsert – pontosabban nem láttam –, ami ötven év alatt eltűnt.
Amit viszont tudok, hogy az egész bolygó néhány száz, na jó néhány ezer ember miatt szív, akik atomgazdagra keresik magukat a kőolajon és társaikon. Fogalmam sincs, mennyivel lenne drágább az elektromos áram, ha megújuló energiaforrásokból állítanák elő, de előbb-utóbb ezt az árat meg kell fizetni.
A nyugati életforma rengeteg energiát követel, és rengeteg szemetet termel. Gondoljatok csak bele, hogy mennyi fogyasztó működik otthon egész nap magára hagyottan – hűtő, bojler, készenlétire hagyott tévé, számítógép –, és mennyi fölösleges kilométert teszünk az autóinkba – sok olyan embert ismerek, aki néhány száz métert is rest legyalogolni. Nem tudom, hogy mennyi energiát termel egy szélerőmű, egy ár-apály erőmű, hogy mennyire közeli jövő a hidrogénnel, vagy biometánnal hajtott autó, de dolgozni kell ezeken emberek!
Sebezhetőek vagyunk. Ha valaki lenyomja a főkapcsolót, nekünk annyi, ezzel együtt nem hiszem, hogy a civilizáció káros lenne, csak meg kell találni a helyes mértéket. És vigyázni kell a könyvtárakra, mert az elektronikusan tárolt tudással semmit sem érünk, ha nincs áram, vagy internet.
Ha annak a forgatókönyvek, amit Isomäki felvázol, csak a tizede igaz, már akkor is kurva nagy szarban vagyunk.
