Wolf Haas: Halottak feltámadása (Brenner nyomozó történetei 1.)
Scolar, 2009
Szóval kiszúrtam ezt a könyvet a neten, hogy aszondja osztrák krimi, meg Brenner felügyelő. És tudod, hogy nekem a nagyapám Brenner és a Csáth Gézának is ez volt a lányneve, úgyhogy tudtam, hogy ezt el kell olvasnom, mi sem természetesebb.
De figyelj! Szóval van ez a Brenner, aki nemrég még rendőr volt, de marhára nem bírja az új főnökét, és negyveniksz éves fejjel otthagyja a rendőrséget, de olyan mákja van, hogy rögtön felfogadja egy nyomozóiroda és megbízza azzal az üggyel, amin utoljára dolgozott, mert a biztosító ad a látszatra, és meg akarja oldani a két megfagyasztott amerikai ügyét. Ja mer’ azt még nem mondtam, hogy onnan indul az egész, hogy egy ilyen osztrák kisvárosban találnak két hullát a síliften, de a fő gyanúsítottnak tuti alibije van, úgyhogy a rendőrség nem tudja lezárni a dolgot. És akkor visszajön ez a Brenner és elkezd újra nyomozni. Olyan az ürge, mint aki kettőig se tud számolni, mindent felír, nem tud semmire koncentrálni, körülményes mint a fene. Hozzá még olyan rendőrfeje van, hogy ellenszélben száz méterről ki lehet szúrni, persze nem is kell titkolóznia, mindenki tudja, hogy miért van ott. Na de azért nem olyan béna, mint amilyennek látszik, szépen kikerüli az összes bepalizást, és a végén persze megoldja az ügyet. Ráadásul még a nőknek is bejön ez a kicsit tesze-tosza stílusa, meg az érdekes kék szeme, majdnem be is csajozik, de a kis tanárnő, akire szemet vetett már foglalt. A helyi újságíró a pasija, egy ilyen idegesítő kis zseléhuszár. És pont ettől volt jó még, hogy van benne egy csomó ilyen figura, mint ez az újságíró. Van a Liftes Lojzi, aki megtalálja a hullákat, és ő a helyi önkéntes tűzoltók parancsnoka, meg a faluszínház egyik színésze. Aztán még a Goggenberger Johnny a helyi taxis, akinek egy régi rózsaszín Chevyje van és mindenhova konstans ötvennel megy, és még egy csomó jó arc, olyan az egész, mint valami paródia, hogy nesze itt egy osztrák kisváros az összes hülyéjével.
És még jól is van megírva. Van egy mesélő, és olyan az egész, mintha egy kocsmában ülnél vele és így söröznél, és ő meg elmesélne egy sztorit erről a Brennerről, aki valahogy ismerőse, mert sok mindent tud róla. De az nem derül ki, hogy ki mesél, de állítólag majd valamikor a későbbi részekben ki fog. És jó a stílusa is, van benne egy csomó szójáték, meg nyelvi vicc, és időnként elhallgat dolgokat, éppen csak ki nem szól, hogy gondolkozzál öcsi! Azt írják az utószóban, hogy olyan mintha a Thomas Bernhard krimit írt volna, és tényleg.
Szóval olvasd el, majd legközelebb odaadom.
Iszunk még egyet?
No tessék még egy norvég krimi író! Karin Fossum regénye úgy kezdődik, hogy egy kislány beszáll egy furcsa idegen autójába, és nekem itt majdnem véget is ér, mert nem nagyon bírom az ilyesmit. Sajnos az én agyam úgy működik, hogy ilyenkor rögtön elkezd képeket gyártani.
