Extensa

Jacek Dukaj: Extensa - regény az EPR-paradoxonra ( Typotex, 2012. Fordította: Mihályi Zsuzsa) [3 fényév magas asztráltest]

Megfigyelő. Ember és módszer. Megfigyelő. Nevezzük így a főhősünket, mert időnként ő is így nevezi magát.

Megfigyelő a történet során gyerekből fiatal felnőtté, majd öregemberré válik. Mondhatnátok, hogy ebben nincs semmi különös, de közben extensa tulajdonos is lesz. Na ugye!

Megfigyelő egy posztapokaliptikus világban él, egy elszigetelt állattenyésztő kolóniában, amelyik csak alkalmanként kerül kapcsolatba más kolóniákkal a Vásáron. Életük normális mederben zajlik, család, szerelem miegymás, de időnként furcsa természeti jelenségek és szörnytámadások színesítik a mindennapokat. 

És vannak még Azok. Azok (Istenek? Egy fejlettebb civilizáció? A háború győztesei?) adják mindazt, amit a kolónia nem tud előállítani, vagy csere útján megszerezni. És mit kérnek érte? Semmit. Se egy lelket, se egy szűzlányt, semmit. De akkor miért tartják őket gonosznak? Pont azért mert nem kérnek semmit, és így nem igazodnak az emberi elvárásokhoz,? Vagy azért, mert teljesítik a titkos vágyakat, és ebben a társdalomban a lemondás erény?

Valami baljós hangulat lengi be ezt az egész XIX. századi világot, amiben egy kutató szellem kibontakozásának lehetünk tanúi. Az empirizmus azonban már csak egy régi életforma emléke. 

Megfigyelő egyre jobban fél a megfigyelése tárgyától, a világ ürességétől, az érzelmek változékonyságától, a dolgok kimondhatatlanságától és megnevezhetetlenségétől, a döntések felelősségétől. 

Eddig a regény első, és jobbik fele.

Ekkor a Megfigyelő megissza a mentorától kapott kék fényt, ettől belekerül az extensa (kiterjedés?) és egy újfajta, kozmikus érzékelésre tesz szert, ami neki jó, én viszont kezdem elveszteni a fonalat a kvazárok és bazárok között. Valamilyen asztrális testet növeszt, ami kölcsönhatásban van a valódi testével. 

Megfigyelő mindenféle bonyodalmakba keveredik, amik végül oda vezetnek, hogy Ők meg akarják szerezni az extensáját, úgy, hogy maguk közé fogadják a Megfigyelőt. Ő ezt nem akarja, de nem nagyon van választása.

Ők lassan elemésztenek mindent, kivéve Zöldvidéket, ami mintha valami játszóterük lenne.

Nekem ez túlságosan enigmatikus, mert azt nem állítanám, hogy nem volt koncepciója. Úgy látszik, nem való nekem a science fiction.

Mi a magyar most?

Mi a magyar most? (szerkesztette Sándor Iván. Kalligram, 2011)
[5 szar év, legalább]

Hosszú lesz, bocs.

Ez a tanulmánygyűjtemény egyfajta válasz ezekre a könyvekre ill. ezek továbbgondolása:

Mi a magyar most? (1937. szerkesztők: Fejtő Ferenc, Ignotus Pál, József Attila) Mi a magyar? (1939. szerkesztő: Szekfű Gyula) és Mi a magyar? (2005. szerkesztők: Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály)

Gyáni Gábor írása (Sorskérdések és az önmegértés nemzeti diskurzusa a globalizáció korában) a kultúra homogenizációjáról szól. Először a nemzetállamok kialakulásának folyamatában, amikor a társadalmi mobilitás erősödése az egységesülés felé hatott (és ezzel együtt járt a nemzeti integráció sürgető igénye – a nacionalizmus, mint új önmeghatározás), majd a globalizálódó világ kapcsán, amikor már a nemzeti kultúrák fölötti kultúra felé tartunk. (Ami jobbára popkultúra, bár ez sem teljesen igaz, mert tuti, hogy több magyar olvasott pl. García Márquezt, mint pl. Cserna-Szabót – és mindkét oldalon lehetne cserélgetni a neveket.) Gyáni felteszi a kérdést, van-e még értelme ma egy ilyen kérdésnek, hogy mi a magyar? Inkább módosítani kéne a hamleti felvetést: Integrálódni, or not? 

Bauer Tamás írása (Magyarok, romokon) a demokratikus értékek, és azok lebontása iránti társadalmi közömbösségről szól. Ennek a közömbösségnek okait vizsgálja közgazdászként. Több felmérésre hivatkozva megállapítja, hogy értékválasztásainkban, mentalitásunkban inkább távolodunk Európa centrumától, semmint hogy közelednénk hozzá. 

Bauer elemezése abból indul ki, hogy a szocialista rendszerben gyakorlattá vált a rendszeren kívüli jövedelemszerzés, amit praktikus okokból az állam is elfogadott, viszont ezzel hozzájárult az állammal szembeni normaszegés elfogadottságához. Sikk volt átverni az államot – és még ma is az. 

Kentaurok márpedig vannak

Vagy legalább voltak. Ezt bizonyítja Csányi Vilmos elismert etológus tanulmánya.
A mű végigvezeti olvasóját a kentaurok anatómiáján, ökológiáján át, a veleszületett és társas viselkedési formákon keresztül egészen a kentaurok művészetéig, kultúrájáig. Út közben olyan érdekes kérdéseket érintve, mint a rágógyomor, a kék lófüge hatása a kentaurok nemi életére, vagy a horkális logika.
Gyönyörűen kivitelezett nagyszerű blöff!

"A kentaur, a lófüge és a lófügefurdancs szimbiózisa

A kentaur-lófüge-darázs szaporodási mechanizmus jól összehangolt együttes populációszabályozási rendszert alkot, amelynek eredményeképpen a három faj teljesen stabil populációkat alkot, és nem fordulhat elő, hogy bármelyik túlszaporodik. A kentaurok szaporodása tehát teljes egészében életterük ökológiai lehetőségeinek van alárendelve. A kentaurok elősegítik a lófüge csírázását és fejlődését, amely egyetlen táplálékuk, a lófügedarázs pedig mindkét faj szaporodását befolyásolja és maga is a lófügét fogyasztja.
Még nem teljesen ismert a mechanizmus, de a nőstény darazsak valamiképpen érzékelik, ha a kentaurpopuláció létszáma nagyon alacsony, mert ilyenkor, bár még nagy mennyiségű spermium is lehet a spermatartó kamráikban, mégis szűzpetéket raknak; így a hímek is megjelennek, serkentik a kék gyümölcs érését, és megindul a kentaurok szaporodása. Az egyik feltételezés szerint a fiatal kentaurok letördelik és megeszik a lófüge új oldalrügyeit, s ezzel gátolják az ágak bokrosodását. Ilyenkor a lófügeágak hosszúra növekednek, és a virágok kissé távolabb kerülnek egymástól, Ha kevés vagy nincsen fiatal kentaur, a „metszés” elmarad, és a bokrosabb ágakon a virágok közelebb kerülnek egymáshoz. Ez lehet a szükséges jel a nősténydarazsak számára a szűzpeték lerakására. A szűzpeték elősegítik a kék gyümölcsök megjelenését, amelyek hormontartalmukkal kiváltják a kentaurok szaporodási kedvét, de ehhez az is szükséges, hogy a kék gyümölcsök érésére elegendő idő legyen, és a kék szín megjelenése előtt ne fogyasszák el azokat a kentaurok. Ha sok a kentaur, hiába raknak a nőstények szűzpetéket, a fokozott táplálékszükséglet arra kényszeríti a kentaurokat, hogy még sárgászöld állapotban elfogyasszák a gyümölcsöt, így a hím lófügefurdancsok megjelenése késik. Ha már minden nősténydarázs csak szűzpetéket rak, mert a hímek tartós hiánya miatt a spermatartalékok elfogytak, akkor egyre nő a valószínűsége a kék gyümölcs megjelenésének valamilyen elhagyatott, a kentaurok által ritkábban látogatott helyen élő lófügén, és így a hím furdancsok újra kialakulhatnak. Egyetlen kék gyümölcsben is elegendő szűzpete van ahhoz, hogy a belőlük kikelő hímek, akár az egész nősténypopulációt megtermékenyítsék. Lényeges visszacsatolási köre a szabályozásnak a kék gyümölcs hatása és a kentaurok életkora közötti kapcsolat. Akár egyetlen v’ag!ra elfogyasztása is megfelelően aktivál és párosodásra késztet egy fiatal, 4-12 éves hím kentaurt. Ha ez a korosztály valamiért kis létszámú, vagy hiányzik, akkor az idősebb hímek is aktiválódnak – akár 80 éves korukban is –, de ehhez tetemes mennyiséget kell a kék gyümölcsből elfogyasztaniuk.
Bő lófügetermés növeli a kék gyümölcs megjelenésének valószínűségét, és ezzel és ezzel serkenti a kentaurok szaporodását. Ha gyorsan fogy a lófüge, mert sárgászölden megeszik, a szaporodási ciklus kitolódik. A lófüge kentaurok nélkül nem tud szaporodni, de a fügefurdancs nélkül sem. A kentaur a furdancsok nélkül nem tudja csírázásra késztetni a magot. Tehát mindhárom faj élete a másik kettő létezésének függvénye."

Csányi Vilmos - Makovecz Benjamin A kentaur természetrajza (Helikon, 2000)

Mit szaglászik itt?

A szaglás az olyan gyanús. - Mit szaglászik itt?
Meg olyan állatias is. Ha igazán érezni akarod a szagokat, négykézlábra kell állnod, mert a legtöbb a talajhoz közel jobban érezhető.
Meg lesajnált is. Állítólag, mióta felegyenesedve járunk nincs is szükség rá, mert mindent remekül látunk. Hátrafelé is mi?
Platón azért kárhoztatta, mert elgyengíti az embert. A bujaság, a testi vágy érzékszervének tartotta. Később egyszerűen gusztustalannak találták a szagokat, és lehet, hogy a kortársak szaga indokolta is ezt, mindenesetre a szaglás kutatása is sokat váratott magára a fennálló averziók miatt. Pedig a szagok körülvették már az ősembert is, de még milyenek, te jó ég! A középkori városok csatorna – szemét – rothadás – ember bűzéről már ne is beszéljünk.
A szaglás körüli miazmás ködöt végül épp a miazmák kezdték eloszlatni. A 18. századtól az orvosok egyre többet foglalkoztak a rossz levegővel, az ártó kipárolgásokkal, megkezdődött a szagok kutatása, de csak a 19. század végére vált általános meggyőződéssé, hogy nem a rossz szagú levegő ártalmas az egészségre, hanem az illatos vagy szagtalan környezetben is előforduló kórokozók. Mindenesetre a bűz évszázadait lassan felváltották az illatok.
A szagok és a szaglás kutatása a már meglévő lelkesedés ellenére is nehezen haladt. A szagokat nehéz befogni, porciózni, tárolni és így kutatásra alkalmassá tenni. A szagok érzékelése hatalmas egyéni különbségeket mutat, míg látni, többnyire, ugyanazt látják az emberek. Az érzékelés intenzitásán kívül nagy különbség van még a szagok minőségének megítélésében is. (Például vannak olyan emberek, aki szerint a fővő kelkáposztának illata van.) A szagérzetek nyelvi kifejezése is problémás. Nehéz egységes szagterminológiát kialakítani. A szaglás sokkal szorosabb kapcsolatban áll az agy ősi részeivel, a limbikus rendszerrel és agytörzzsel, mint a neokortex-szel. Ebből is adódik, hogy inkább az érzelmekre, mint az értelemre hat. Tudat alatt viszont gyakran befolyásolják viselkedésünket a különböző szagingerek.
Ebben a könyvben alaposan körüljárják a szaglás fiziológiáját, a szagok felosztási lehetőségeit, az emlékezetre és viselkedésre gyakorolt hatásait, az életkorral változó szagérzékenységet, valamint a szaglással kapcsolatos betegségeket. Mindezt élvezetes, de tudományos stílusban
Szagoljatok bele, érdemes.

Vroon - Van Amerongen - De Vries: A rejtett csábító: a szaglás pszichológiája (Korona, 2005) fordította: Varga Orsolya, a magyar kiadást szerkesztette: Olcsai Éva

Semmi pánik, ez csak egy pénisz!

18+

Úgy gondoltam, így negyvenévesen már ideje kézbe venni…, hát valami komoly falloszológiai munkát, nem csak olyan irodalmi faszveréseket, mint Moravia, vagy Cela regényei. (Én és őkelme, Az archidonai bájdorong...)

Így aztán nekiláttam, és nem mondhatnám, hogy megbántam a dolgot, de valami jobbra számítottam. Nekem kicsit sok volt a közhelyes pszichológia és kevés a kultúrtörténet. 

Utóbbi nagyjából kimerült annak taglalásában, hogy az egyistenhívő vallásokban nevelkedő férfiak évszázadokon át szerszámukat nem ecsetnek, hanem fegyvernek használták, ezzel tartva elnyomás alatt a nőket. Pedig szegény hímek csak az elnyeletéstől való félelmüket igyekeztek kompenzálni. Fiziológia tudatlanságuk miatt a nőt pusztán edénynek tekintették, és nagyjából basztak rá, hogy jó-e neki vagy sem.

De ők sem jártak sokkal jobban, mert hitük eltiltotta őket munkaeszközük alapos megismerésétől és szabad használatától. Így aztán maradt a fantázia és annak olyan sajátos gyakorlati megvalósításai, mint pl. a boszorkányperek. Csak gondoljatok bele: az ördög fasza mindig hatalmas és acélkemény. Mi más ez, mint minden férfi vágya. (Mondjuk azzal, hogy villás és horgas már nem nagyon tudok mit kezdeni.)

És az urológia is fontosabb szerepet kapott, mint a kulturológia, de ebben legalább voltak érdekes részek. Az összes mi, miért és hogyan kérdésre megkapjuk a választ és közben gazdagabbak leszünk olyan alapvető ismeretekkel, hogy (figyelem reménybeli férfiszopránok!) a kasztrálás nem garantálja az angyali hangot, de még a vágytalanságot sem. És a vággyal együtt az erekció képessége is megmarad. (Hát, ez szívás kedves szultánok!)

Mindent összevetve: nekem, mint gyakorló pénisztulajdonosnak nem okozott különösebb mereve meglepetést, de azért sok érdekességet megtudtam belőle.

(Tudtátok például azt, hogy a pénisz el is törhet?! Na tessék, még egy dolog, ami miatt aggódhatunk!)

Bo Coolsaet: A szerelem ecsetje: a pénisz élete és munkássága (Magvető, 2000) fordította: Damokos Katalin