Hercule Poirot naplóiból V.

1928. február 13. London 

Ez a pár nap éppen elég volt a téli Londonból. Borzalmas. Hála Istennek holnap indulok vissza Nizzába.

1928. február 14. a vonaton 

Ma este egy érdekes hölgy volt a társam az étkezőkocsiban. Miss Kartherine Grey St. Mary Meadből. Csinos, harminc körüli nő, gyönyörű szürke szemmel. Hastings egészen biztosan beleszeretne. Bűnügyi regényekről beszélgettünk. Okos nőnek tűnt. 

A Filet de sole á la Jeanette egészen kiváló volt.

1928. február 15. Nizza 

Ez már szinte misztikus, hogy én még nyaralás alatt is bűnügybe botlok! Megöltek egy nőt a vonaton. Az arca össze van roncsolva, de minden bizonnyal Mrs. Ruth Kettering az. Természetesen fölajánlottam a segítségemet a helyi rendőrségnek. Rablógyilkosságra gyanakodnak, de én nem hiszem, hogy az volt, akkor miért törték volna össze az arcát? És hová tűnt a szobalány? 

Kiderült, hogy Miss Grey hosszan beszélgetett az áldozattal, ezért ismét találkoztunk.

1928. február 16. Nizza 

Megérkezett az áldozat apja, Rufus Van Aldin. Igazi amerikai, és igazi milliomos. Úgy fest a lányának viszonya volt egy bizonyos Comte de la Roche-al. Comte. Hát persze! Ismerjük az ilyen Comte-okat. M. Van Aldin szerint eltűntek a lánya rubinjai. 

Ebben lehet, hogy bűnös de la Roche, de nem hinném, hogy gyilkolt. Óvatos szélhámos ő. A másik, akinek indítéka lehetett a férj, Derek Kettering. Egy bohém, sőt lump. Nem vagyok oda az ilyen emberekért. 

Megkerült a szobalány. Állítólag úrnője utasította, hogy maradjon Párizsban, és látott a vonaton egy ismeretlen férfit Ruth Kettering fülkéjében. Nahát. 

George kérés nélkül kitisztította a barna utcai öltönyömet. Elégedett vagyok ezzel az emberrel. Ráadásul annyira angol, és annyira inas, hogy az kimondottan szórakoztató.

1928. február 20. Nizza 

Ma teniszmérkőzésen voltunk. Igazi csemege volt! Henri Cochet játszott René Lacoste ellen. Az 1926-os párizsi döntő visszavágója! Ismét Cochet nyert, méghozzá könnyedén 6:4, 6:3, 6:3-ra. Hiába, ő a jobb, de úgy hallom M. Lacoste viszont ügyes üzletember. 

De nem csak szórakoztam, bár ezt vetették a szememre. Természetesen mindenki jelen volt, aki számít, és aki érdekelt ebben az ügyben. A nézőtéren feltűnt nekem az ismert ékszerszakértő M. Papopopuolos, és ő nem szokott csak úgy véletlenül megjelenni valahol. Meg fogom látogatni. Tartozik nekem egy szívességgel. 

Mlle. Mireille, Derek Kettering szeretője tovább keveri a, öööö, szálakat.

1928. február. 21. Monte-Carlo 

Az obligát kaszinólátogatás. Nem szeretem, túl sok a véletlen az én ízlésemnek. 

Aggódom Miss Grey miatt. Nyilvánvaló, hogy M. Kettering és M. Knighton is kivetette rá a hálóját. Remélem, helyesen dönt, majd! M. Papo (nem fogom még egyszer leírni az egész lehetetlen görög nevét) használható tippet adott. Utána kell járni ennek a Márkinak. Azt hiszem, M. Ketteringet, és de la Roche-t kihúzhatom a listáról. Túl nyilvánvaló az indítékuk, és ennyire nem ostobák.

1928. február 25. London 

Hasznos beszélgetés „színházi tanácsadómmal” Mr. Aaronssal. Szóval Kitty Kidd… Ezek a művésznevek! Egészen borzalmasak. 

Teljesen új elméletet kell felállítanom! Szóval Kitty Kidd és a Márki! Nagyon rafinált, de nem elég egy Hercule Poirot ellen. Holnap visszatérünk Nizzába a Kék Vonattal, Van Arden társasában. Úgy kell intéznem, hogy minden érdekelt velünk tartson, és akkor a vonaton mondhatom be a szanzadut!

1928. március 20. St. Mary Mead 

Látogatóban Miss Greynél. Egészen kivirult. Kicsit szentimentális ez, de nagyon boldoggá tesz a boldogsága. Remélem, meghív az esküvőjére! (Hát persze, hogy meg, a világ egyik leghíresebb emberét ne hívná meg!)

Agatha Christie: A titokzatos Kék Vonat (1928) (Európa, 2011. Fordította: Békés András)

[Poirot győz 4 szettben]

Hercule Poirot naplóiból IV.

Részlet M. Hercule Poirot naplójából [Zárójelben a közreadó megjegyzései.]

[Mivel a Négyes utáni nyomozás hosszú időre lekötötte M. Poirot-t, a most következő részletben hosszú szakaszokat hagyunk ki a naplóból, amik napi eseményekről és kisebb, számunkra most lényegtelen ügyekben lefolytatott nyomozásokról tudósítanak.]

1926. július 4. London

Micsoda meglepetéssel kezdődött ez a nap! Egyszer csak betoppant Hastings. Vagy másfél éve nem láttam, már rettenetesen hiányzott. Ezt be kell vallanom. De ahogy Cicero mondta: „A barátsággal sosem szabad betelni úgy, mint egyéb dolgokkal: minél régebbi, annál édesebb, miként a borból is az, amelyik kiállta az idő múlását.”

De micsoda pech! Ő éppen megérkezett Argentínából, én éppen indultam Rióba. Méghozzá, akkor úgy gondoltam, örökre. Bár a hajózás megrémített nagyon vártam ezt az utat, a rám váró nyomozást, és igen, nem tagadom, a rengeteg pénzt.

Nem mondhatok mást, szerencsére közbejött valami. Egy sáros, félholt férfi esett be hozzám, aki menten elájult. Értesítettem Japp felügyelőt, a férfit Mrs. Pearson gondjaira bíztam, és útnak indultam, nehogy lekéssem a hajót. Csak útközben döbbentem rá, hogy az egész brazil ügy, csak elterelés, csak el akartak távolítani Londonból. Már megint a titokzatos Négyes! Sajnos a férfi kilehelte a lelkét mire visszaértünk. De öröm az ürömben, hogy Hastingst sikerült rávennem, hogy maradjon.

Japp szolgált néhány érdekes információval a halottról. Ezen a nyomon elindulhatunk.

1926. július 14. London

Ma találkoztunk Mr. Inglessel, aki megerősítette Li Chang Yen létezését. Ennél az embernél senki nem tud többet Kínáról Angliában. Hinnem kell neki. Sajnos a nyom kihűlt, és egy ember meghalt, de legalább egy másik életét megmentettem. Egy napra legyen elég ennyi. Azt hiszem, ez lassú nyomozás lesz, sokat kell majd tétlenül várakoznunk és figyelnünk a Négyes jeleit.

1926. szeptember 29. Párizs

Három napja Párizsban vagyunk a fiatal fizikus [Mr. Halliday] nyomát követve. Tegnap megpróbáltak megvesztegetni. Egy Hercule Poirot-t! Könnyelmű voltam és csapdába estünk, de sikerült magamat kivágni. A kuráre mindig bejön! Bevallom, csak találgatok, nem sikerül logikus láncot létrehoznom az eseményekből, de azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy megvan a Négyes egyik tagja. Hastings persze beleszeretett, kénytelen voltam emlékeztetni Dulcyra.

1926. október 20. Market Handford.

Hiába is tagadnám, Hastingsnek igaza van. Ebben a játszmában még nem nagyon szereztünk pontot. Hiába tudom, hogy ki az Egyes, a Kettes, és a Hármas, ha érinthetetlenek. De a rendőrségek és a titkosszolgálatok minden lépésüket figyelik, hála az angol és a francia kormánynak. Na meg nekem. A Négyes viszont minden egyes alkalommal, amikor már közel járunk hozzá, kicsúszik a kezünk közül. Na de van egy tervem, és rengeteg embert megbíztam, hogy szimatoljon körül a Sohoban.

1926. december 15. London

Örömmel olvastam az újságban, hogy megkerült Mrs. Christie, aki már három nyomozásom történetét megírta, és hosszú távú közös munkát tervezünk. Természetesen én tudtam, hol van, de szavamat vette, hogy nem árulom el senkinek.

[Mrs Christie december 3-án tűnt el, majd tizenegy nap után akadtak a nyomára egy bejelentés nyomán Harrowgate-ben.]

1927. január 15. London

Ó szegény Hastings, milyen lelki fájdalmakat kellett kiállnia, de Poirot papa most felkészült! Igaz a Négyes megint meglépett. Merde! Kezd elegem lenni ebből az ügyből. Azt hiszem, aktivizálnom kell „Achille”-t…

[M. Poirot „ikertestvére”.]

1927. március. 21. London

Nos, érdekes élmény volt végignézni a temetésemet. Kockázatos volt, de nem maradhattam távol, tudnom kellett, hogy ki jön el. Hiúság, Hercule Poirot a neved!

1927. május 15. tanya az Ardennekben

Miért nem megy már haza az a szamár Hastings?! Még a végén hősiességből és becsületességből megöleti magát! El kell távolítanom Londonból, ide fogom hozatni.

1927. június 25. Bolzano

Vége. A Négyes minden tagja halott. Legalábbis azt hiszem. Az újságok napok óta csak erről írnak. Megkeresett ma egy bizonyos Ian Flemming nevű igen fiatal ember, hogy megírná ezt a történetet, de megváltoztatná benne a karakteremet, valami titkos ügynökre. Eh, badarság, Hercule Poirot nem holmi izompacsirta szupekém. És még hogy nem vagyok elég jóképű! Maradok Mrs. Christie-nél, de remélem nem vettem el Mr. Flemming kedvét az írástól. Alapvetően kedves embernek tűnik.

1927. augusztus 10. London

Emlékeztető: Meg kell majd kérnem magyar barátaimat, hogy ha majd megjelennek náluk a nyomozásaimat feldolgozó könyvek, és efelől szemernyi kétségem sincsen, figyeljenek oda, hogy kinek adják őket fordításra és kiadásra. Nem szeretem a trehányságot.

Agatha Christie: A titokzatos Négyes (Hungalibri, 1993. Fordította: Ceglédi Anita)
[Igaz hogy Négyes de ez csak 3-as]

Hercule Poirot naplóiból III.

1925. szept. 17. King’s Abbot 

Már hónapok óta nem írtam naplót, tulajdonképpen azóta, hogy ideköltöztem, és elkezdtem úritököt termeszteni. Akkor jó ötletnek tűnt, úgy éreztem elfáradtam, elegem volt a nagyvárosból, a bűnügyekből, de az utóbbi napokban elkezdett mindez hiányozni. És Hastings is. Ki tudja, mit művel Argentínában! Itt nagyon visszavonult életet élek, az egyetlen kapcsolatom a külvilággal a sajtó – már hónapok óta csak a bányászsztrájkról írnak –, és a házvezetőnőm. Tőle tudok arról is, hogy a falu egyik gazdag özvegye tegnap éjjel meghalt. Öngyilkosságról pletykálnak. Mrs. Ferrars Roger Ackroyd barátja volt, Roger A. pedig az egyetlen ember King’s Abbotban, aki tudja, hogy ki vagyok. 

Fölzaklatott ez az ügy, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

1925. szept. 27. King’s Abbot 

Gyilkosság lett belőle! Megölték Roger Ackroydot. Szegény ember! Tegnap éjjel történt. Ma reggel felkeresett Flora Ackroyd, dr. Sheppard társaságában, és megkért, hogy nyomozzak az ügyben. Úgy látszik Roger kifecsegte a titkunkat. Kicsit kérettem magam, de csak a forma kedvéért. Unatkoztam, az az igazság. 

A nyomozást egy bizonyos Raglan felügyelő vezeti. Buta. Egyelőre mindenki a Roger A. nevelt fiát gyanúsítja, de ez nevetséges. Nem veszik figyelembe a telefonhívást. 

És kételkednek bennem, látom én, de majd megmutatom nekik, hogy kicsoda Hercule Poirot! A doktort, aki egyébként a szomszédom, segédemmé fogadom ebben az ügyben. Kicsit emlékeztet Hastingsre, bár kétségtelenül racionálisabb elme. Azért az furcsa, hogy Hastings-pótlékra van szükségem… 

Megkértem a doktort, hogy utazzon el Marbyba, és nézzen utána annak a szobalánynak Gyanús, de nem a 40 font miatt. 

Jól felforgatta King’s Abbot életét ez a gyilkosság, ha nem lenne a Balfour-formula, másról nem is beszélnének.

1925. szept. 28. 

Míg a jó doktor Marbyban időzött, meglátogattam a nővérét. Idegesítő pletykafészek, de mint ilyen nélkülözhetetlen hírforrás.

1925. okt. 1. King’s Abbot 

Lezajlott a halottkémi eljárás. Mindenki titkolózik, pedig minden apróság fontos lehet. Bevallom feldühítettek. Lehet, hogy tényleg öreg vagyok már ehhez. Eh! 

Tegnap fogorvos Cranchesterben. 

Ma pedig Liverpoolba utaztunk, Charles Kent miatt (a titokzatos idegen, akit a doktor látott a gyilkosság estéjén). Az ő felbukkanásával minden bábu a helyére került. Szegény Raglan eldobhatja az elméletét. Pedig én próbáltam segíteni neki.

1925. okt. 4. King’s Abbot 

Nos, én megadtam az esélyt, és ő élt vele. Minden bevégeztetett. Bravúros nyomozás volt, de biztos, hogy innen el kell költöznöm. Annyi baj legyen, már úgyis untam a tököket!

Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (Európa, 2000. Fordította: Szilágyi Tibor)

[5 gramm kokain receptre]

Hercule Poirot naplóiból II.

Részlet Hercule Poirot naplójából. [Zárójelben a közreadó megjegyzései.]

1920. június 7. London 

Hastings üzleti ügyben Párizsba ment, mielőtt elindult megint meg kellett igazítanom a nyakkendőjét. Képtelen szimmetrikusan megkötni. Fel nem foghatom, miért olyan nehéz ez.

Unatkozom. [M. Poirot és Mr. Hastings ebben az időben közösen béreltek lakást Londonban.]

1920. június 8. London, Merlinville 

Végre valami! Hosszú hetek semmittevése után úgy néz ki egy komoly ügybe botlottunk, és ráadásul Franciaországban. De haladjunk sorjában! 

Reggel levelet kaptam egy bizonyos M. Renauld-tól, amiben a segítségemet kéri, mert úgy érzi veszélyben van. Nagyon felvillanyozott a hír, H.-el már 11-kor a doveri gyorson ültünk. (Útközben márt megint a nyomok fontosságáról győzködött. Képtelen felfogni, hogy a nyomozás az agyban dől el. Persze a nyomok nagyon is fontosak, de jól esett egy kicsit bosszantani H-t. Annyira izgatott voltam!) A tenger szerencsére nyugodt volt, de a beígért autó nem várt ránk Calais-ban. Ettől rossz előérzetem lett, és természetesen igazam volt: amikor reggel a levelet elolvastam M. R. már halott volt! 

Ezt persze már csak a kastélyban tudtuk meg, miután találkoztunk Bex rendőrkapitánnyal, akivel vagy tíz éve már dolgoztam együtt. (Jó megint sokat beszélni franciául.) 

Az első kihallgatások, amiket egy Hautet nevű vizsgálóbíró vezetett, arra mutatnak, hogy egy szerelmi három- vagy négyszöggel van dolgunk. Madame R. vallomása viszont arra utal, hogy a rejtély kulcsát M. R. dél-amerikai múltjában kell keresni, de én ezt nem hiszem. 

A tetthelyen találkoztunk a Sûreté felügyelőjével, a magát nagyra tartó M. Giraud-val. Nos, azt hiszem kölcsönösen nem kedveljük egymást… De nekem legalább van rá okom! 

Kérdések a nap végén: 

M. R. szándékosan távolította el a fiát a birtokról egy nappal a halála előtt? (Ha ugyan tényleg elutazott!) 

A nyomok a muskátlik közt – fontos ez? 

Honnan ismerem Madame Daubreuil-t? Mert valahol már láttam, az biztos. 

H. szerelmes. Good Lord! Már megint… A szálloda elfogadható.

1920. június 9. Merlinville, Párizs 

Délelőtt: toporgás. Beszéltünk Stonorral M. R. titkárával, én jobbára csak hallgattam. Szerinte M. R.-t zsarolták. Mme. R. kis színielőadása. 

Aztán valósággal berobogott Jack R. Szegény fiú! G. megpróbált egy kicsit fölényeskedni, de én természetesen számítottam a kis Rómeó és Júlia történetre, amit Jack előadott. 

A reménytelenül szentimentális H. miatt eltűnt a gyilkos fegyver – bár ez még jól is „elsülhet”. Mondtam én, hogy nagy rá az a felöltő! 

Ebéd közben felvilágosítottam a láthatóan megint semmit sem értő H.-t néhány nyomról és a formálódó elméletemről, és most ülök a Párizsba tartó vonaton. Oh, Párizs! Kár hogy sietnem kell, de végre tudni fogom, hogy kicsoda Mme. D.

1920. június 10. Merlinville, London 

Bevallom H. alaposan meglepett az újabb gyilkosság hírével. De a kis szürke agysejtjeim most sem hagytak cserben. [Itt két sor olvashatatlan valamilyen szennyeződés – talán kávé, vagy tea miatt.] 

Ebéd közben beavattam H.-t a Beroldy ügybe. 

Délután két nyomozati lecke, először G.-nak, majd H.-nek. M.R. története első pillantásra hihetetlenül bonyolult, de a tényeknek csak ebben az elrendezésben van értelmük. 

Amikor megmutattam H.-nek a fotót, ami miatt sürgősen Londonba kellett jönnünk, úgy tett, mintha nem tudna semmit. Rendkívül mulatságos próbálkozás volt!

1920. június 11. Coventry 

H. továbbra is nagyon mulatságos, mint hősszerelmes.

1920. június 12. Coventry 

H. ellenségnek talán még szórakoztatóbb, mint hősszerelmesnek. Egyre jobban mulatok! A lány eltűnt, de annyi baj legyen.

1920. június 13. St. Omer, Merliville [Úgy tűnik, ebben az ügyben M. Poirot-nak, aki nem szerette a hajózást, többször is át kellett kelnie a Csatornán.] 

G. hibbantnak nevezett! Na de majd én megmutatom neki! Hercule Poirot-val nem lehet így beszélni! A vacak kis kopó! 

Este beavattam Marthe-ot a „tervembe”.

1920. június 14. St. Omer, Merliville 

Nos, tudtam én, hogy a lány időben fel fog bukkanni, hogy megmentse Jack R.-t – nem mintha az a gyáva alak megérdemelné! 

A kis meglepetés, amit H.-nek készítettem remekül sikerült, de kis híján engem is megleptek, ha nincs velünk Dulcie, nem tudtuk volna megakadályozni a tragédiát.

1920. június 21. London 

Napok óta ki sem mozdulok. Kifárasztott ez az ügy, jól esik a pihenés. Megleptem magam egy vadászkopó-szoborral. Giraud-nak nevezem.

Agatha Christie: Gyilkosság a golfpályán (1923) (Európa, 2010. Fordította: Palkó Katalin.)

[4 lyuk után a bunkerbe esett a labda]

Hercule Poirot naplóiból I.

[Zárójelben a közreadó megjegyzései.]

1916. október 1. London [Az első bejegyzés.]

Kedves angliai naplóm.

Nem hittem volna, hogy Angliában nyomozni fogok!

Hét honfitársammal élveztük az angol vidék nyugalmát Stylesban, amikor váratlanul összetalálkoztam Hastings barátommal. [Poirot, a belga rendőrség nagyhírű detektívje, háborús menekültként érkezett Belgiumból.]

Hastings megnyerő fiatalember, de időnként az ostobaságig angol becsületes. Szerinte nagyjából minden nő szemrevaló, aki még nem múlt el ötven, és minden testrésze a helyén van, mindazonáltal meg kell hagyni, Mary Cavendish valóban „szemrevaló”.

De a lényegre Hercule! Hastings régi ismerőse a Cavendish / Inglethorp családnak, és éppen náluk vendégeskedett, amikor Mrs. Inglethorpot megmérgezték. Gondolom ezért is örült olyan rendkívüli módon a találkozásunknak, mert így kihasználhatta zsenialitásomat az ügy megoldásában.

Nem volt bonyolult eset, bár beismerem, az utolsó láncszem megtalálása még nekem is okozott némi nehézséget, de szinte a legelső pillanattól biztos voltam benne, hogy [olvashatatlan név] a gyilkos. Jó szokásomhoz híven módszeresen, és a háttérbe húzódva dolgoztam, és a nyilvánosság előtt minden dicsőséget átengedtem a Scotland Yardnak, szintén régi ismerősömnek Japp felügyelőnek. A felügyelő ez esetben rendkívül találó kifejezés. Felügyelni egész biztosan remekül tud, de kinyomozni valamit…

Az eset végére mára, több mint két hónappal a bűntett után, megnyugtató pont került, sőt még egy tönkrement házasságot is sikerült helyreráznom. Elégedett vagyok magammal.

Elfogyott az orosz cigarettám, ki kell derítenem, hol lehet hozzájutni Londonban.

Agatha Christie: A titokzatos stylesi eset (1920) (Európa, 2011. Fordította: Dezsényi Katalin)
[4 csésze ciános kávé]