A nap, amikor halottként ébredsz

Jon Fosse: Reggel és este (Kalligram, 2010) fordította: A. Dobos Éva
[3 és fél szellem]

Az első magyarul megjelent Fosse regény elolvasása után arra a következtetésre jutottam, hogy el kell olvasni még valamit ettől az embertől, hogy kiderüljön, mit tud valójában, tényleg ő-e „a kortárs norvég irodalom egyik legnagyobb alakja, a mai Ibsen”. 

Hát nem lettem okosabb.

Ugyanazért tetszik, mint az előző, és ugyanazért nem.

A stílusát nagyon szeretem. A bibliás-balladás hangvétel, a munkadalok – és az élet – ritmusát idéző sok ismétlés tetszik. A szöveg, szikársága ellenére, bugyog, zubog, mint a víz, ami körülveszi Fosse halászait 

De valahogy az első regénynél is és ennél is úgy éreztem, hogy a stílus mögött csak egy blöff van, vagy ordas nagy közhelyek. Aztán úgy a kétharmadánál belém akadt a horog, kifogtak, és csak tátogtam, a csónakba hajítva.

A kisregény első, jóval rövidebb, része a születés misztériumát, a második a halálét mutatja be. Közte nincs semmi, csak néhány emlékfoszlány. A végére érve az volt az érzésem, hogy ha az első részt teljesen elhagyja, és a másodikat néhány oldallal hamarabb befejezi, szinte tökéletes novellát írhatott volna…

Így viszont kicsit túlszaladt a szöveg, mint mikor az utolsó két fölösleges evezőcsapástól túl hosszan fut a fövenyre a csónak.

Ballada a fiúról, aki agyonütötte a bábát

Jon Fosse: Álmatlanság (Kalligram, 2008) fordította A. Dobos Éva

Asle és Alida hiába kér szállást, sehol sem fogadják be őket. Így kezdődik Jon Fosse balladája. A Bergenben élő, inkább színpadi szerzőként ismert, norvég írónak ez a legutóbbi prózai alkotása. Azért írtam mégis balladát, mert minden arra utal ebben a történetben. A megesett lány, a szegény szerelmesek, a gyilkosság motívuma. Az elbeszélői hangnem, és az időtlenség érzése. (Ha jól figyeltem, semmi nem utal arra, mikor játszódik a történet. Ha mégis mondanom kellene valamit, akkor a 19-20. század fordulóját mondanám.)

Alida mindenórás terhes, egy idegen városban bolyonganak, sötét van és hideg, esik az eső, és a két fiatalt (még csak 17 évesek) elborítja a fáradtság. Aznap éjjel szöktek a városba egy szinte lakatlan fjordból.

Aslénak már nem élnek a szülei, apja a tengerbe veszett, anyja a bánatba. Alidanak sincs apja, egy homályba vesző napon eltűnt, anyja pedig nem szereti a lányát, aki a férfira emlékezteti. A szerelmeseknek el kell hagyniuk a halászkunyhót, amit Asle  bérel, és mivel Alida anyja nem hajlandó befogadni őket, elindulnak a közeli városba.

Alida magával vinné anyja megtakarított pénzét, de észreveszik. Asle megakadályozza, hogy az anyja bántsa Alidát. (És agyonüti az asszony?) A fiú pihenni küldi a lányt, és amíg az alszik, elköt egy hajót, (és agyonüti a tulajdonosát?), hogy azzal menjenek a városba.

A városban azonban sehol sem fogadják be őket. Asle tehetetlenségében agyonüt egy öregasszonyt, aki még ki is oktatja őket, és beveszik magukat a házába. Ez az első gyilkosság, amit nem csak sejtet Fosse, és Alida ennek sem tanúja. Másnap reggel megindul a szülés, és kiderül, hogy Asle épp a környék bábáját ütötte agyon, segítséget kér, és egy rendőr (?) elirányítja a legközelebbi szülésznőhöz. Megszületik a gyermek, akiben mindketten elvesztett szüleiket vélik újra megtalálni, és véget ér a történet.

Lebuknak és megbűnhődnek, vagy boldogan élnek, amíg meg nem halnak? Lehet találgatni!