Lakótelepi mítoszok

Békés Pál Lakótelepi mítoszok (Szépirodalmi, 1984)

Egy lakótelep (mikro)kozmosz, egy teljes világ. Világmagyarázattal. Van itt minden, ami kell egy rendes mitológiához. Elérhetetlen és érthetetlen isten (egy nagy, zölden világító Z betű) csodalények (repülő szerelő, és csukott ajtókon átkelő láthatatlan ember) rémalakok, mint a Furúr (aki nekem Bán János a Falfúróból). Van labirintus, ami egy lakótelepen nem meglepő, van alvilág, ahová az egykori lakók leköltöznek. (Gyerekkoromban sokáig nem mertem egyedül lemenni a lakótelepi pincénkbe.)
És persze van szürkeség, unalom, kilátástalanság, és van küzdés és bízva bízás, de ez korántsem szociográfia, inkább fantasztikum.
Már ebben a korai novelláskötetben is megvan az a gondosan kimért és megtervezett történetmondás, ami olyan nagyszerűvé teszi majd a Bélyeggyűjteményt és a Csikágót.

Bélyeggyűjtemény

Lehet, hogy morbidnak tűnik, de szeretek temetőkben sétálni, olvasgatni a régi sírfeliratokat. Néha egész történetet kerekítek belőlük. Persze ezek az én történeteim, egyáltalán nem biztos, hogy van bármi közük a valósághoz.
Egyszer egy gödöllői temetőben láttam egy sírkövet – a szülők, és két fiuk van eltemetve ott. A fiúk a harmincas évek végén születtek. Az egyik meghalt 1945-ben. Talán egy bombázásban. A másik fiú és az apa 1956-ban. Talán a harcokban. Az anya a nyolcvanas évek végéig élt. Talán egész életében gyászolta őket. Talán így történt, talán máshogy.
Valahogy így vagyok a Bélyeggyűjtemény című kötetben olvasható írásokkal is. A sírfeliratoknál alig hosszabb szövegek mögött egész életek bújnak meg. Olykor mindennapi, máskor rendkívüli sorsok. Letehetetlen könyv, mégis le kell tenni időnként, hogy végiggondolhassuk a történeteket.
Békés Pál: Bélyeggyűjtemény (Osiris Kiadó – Élet és Irodalom, 1999)