[4 szétbombázott összekötő híd]
A XX. században megszámlálhatatlanul sok embernek szakadtak félbe a napjai. Nem csak azoknak, akik meghaltak valamelyik háborúban, hanem azoknak is, akik nem tudták úgy folytatni az életüket, ahogyan eltervezték. A történészek, akik ezeket a dolgokat számon tartják, biztosan tudnának olyan évszázadot mondani, amikor kevesebb volt a békeév, de nem hiszem, hogy tudnának olyat mondani, amikor több civil esett áldozatául a vérgőznek, vagy vált volna menekültté, mint az éppen csak magunk mögött hagyott acsarkodás korában.
Ennek a regénynek a három főhőse először a jugoszláv polgárháborúban, majd a NATO bombázások alkalmával szembesül a háborúval, ami olyan, mint egy titokban burjánzó rákos sejt. A felszínen sokszor semmi nem látszik, de az élet szövetében visszafordíthatatlan a pusztítás. Egyikük, Johnny, az ismert zenész mély meggyőződése ellenére belekeveredik a harcokba, a másik két főhős, Boris és Sara Kanadáig menekül az őrület elől. Hiába, az már ott várja őket. Minden a háborúról szól, a zene, a munka, a bevásárlás.
Todorovic hősei fiatalok, az a háború, amit ők látnak nem annyira a régi sérelmekről, usztasákról és csetnikekről, egy összeeszkábált országról szól, hanem inkább az irigységről. Hogy kinek van nagyobb (és rondább) háza, parabolája, Németországban dolgozó rokona. A dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitásról, meg egy rakás felfegyverzett köztörvényesről és szociopatáról, akiket kihasznál a politika, azok meg kihasználják a lehetőséget, hogy semmilyen hatalom nem korlátozza őket, sőt még biztatást is kapnak, hősként tekintenek rájuk.
És ha ez nem lenne elég, ők hárman még szerelmi háromszöget is alkotnak. A két barát ugyanabba a nőbe szerelmes. Sara Johnny barátnője, de annak eltűnése után Borishoz megy feleségül, hogy könnyebben kapjanak vízumot.
Boris és Sara együtt és Torontóban, Johnny egyedül és Amszterdamban teremt új egzisztenciát a félbeszakad napok után. Nem csak a körülményeik lesznek mások, ők maguk is. Nem lehet azt az életet folytatni, amit elkezdtek Jugoszláviában. És sehol sem jó. Otthon túléléssé zsugorodott az élet, az emigrációban pedig akkor is idegenek, ha befogadják őket. Élő játékfigurák egy aljas és véres ki nevet a végén játékban, ahol nem állhat vissza a kezdőpontra, akit kiütnek.
Ha irodalmilag nem is eléggé kiforrott ez a szöveg, mégis borzasztó ereje van. Olyan, mint egy bomba, elszívja a levegőt a környezetétől.
Ennek a regénynek a három főhőse először a jugoszláv polgárháborúban, majd a NATO bombázások alkalmával szembesül a háborúval, ami olyan, mint egy titokban burjánzó rákos sejt. A felszínen sokszor semmi nem látszik, de az élet szövetében visszafordíthatatlan a pusztítás. Egyikük, Johnny, az ismert zenész mély meggyőződése ellenére belekeveredik a harcokba, a másik két főhős, Boris és Sara Kanadáig menekül az őrület elől. Hiába, az már ott várja őket. Minden a háborúról szól, a zene, a munka, a bevásárlás.
Todorovic hősei fiatalok, az a háború, amit ők látnak nem annyira a régi sérelmekről, usztasákról és csetnikekről, egy összeeszkábált országról szól, hanem inkább az irigységről. Hogy kinek van nagyobb (és rondább) háza, parabolája, Németországban dolgozó rokona. A dögöljön meg a szomszéd tehene is mentalitásról, meg egy rakás felfegyverzett köztörvényesről és szociopatáról, akiket kihasznál a politika, azok meg kihasználják a lehetőséget, hogy semmilyen hatalom nem korlátozza őket, sőt még biztatást is kapnak, hősként tekintenek rájuk.
És ha ez nem lenne elég, ők hárman még szerelmi háromszöget is alkotnak. A két barát ugyanabba a nőbe szerelmes. Sara Johnny barátnője, de annak eltűnése után Borishoz megy feleségül, hogy könnyebben kapjanak vízumot.
Boris és Sara együtt és Torontóban, Johnny egyedül és Amszterdamban teremt új egzisztenciát a félbeszakad napok után. Nem csak a körülményeik lesznek mások, ők maguk is. Nem lehet azt az életet folytatni, amit elkezdtek Jugoszláviában. És sehol sem jó. Otthon túléléssé zsugorodott az élet, az emigrációban pedig akkor is idegenek, ha befogadják őket. Élő játékfigurák egy aljas és véres ki nevet a végén játékban, ahol nem állhat vissza a kezdőpontra, akit kiütnek.
Ha irodalmilag nem is eléggé kiforrott ez a szöveg, mégis borzasztó ereje van. Olyan, mint egy bomba, elszívja a levegőt a környezetétől.
