„Egy belga fiatalember megunja, hogy csupán egy jelentéktelen vidéki lap tudósítója, és vonatra száll, hogy meghódítsa a világot. 1922. december 11-én hajnalban olcsó esőkabátjában, kopott cipőjében, két kis bőröndjével és feleségével a karján megérkezik a Gare du Nord-ra. Eltökélt szándéka, hogy az írásból fog megélni.”
Hölgyeim és Uraim: Georges Simenon
Öt évvel később már sikeres és anyagilag is elismert szerző. Tizennyolc különböző álnéven publikál bűnügyi, szerelmes, erotikus, humoros novellákat és regényeket. Jól él. Divatos helyeken vacsorázik, és a legjobb szabóságokból öltözködik.
Tíz év elteltével megjelennek a Maigret-sorozat első kötetei, amiket újabb tíz év elteltével még mindig ír. Detektívje hírnevet és gazdagságot hoz neki, de küzd vele. Szinte féltékeny a népszerű felügyelőre, úgy érzi a figura túlnőtt rajta, megakadályozza abban, hogy nem a krimi műfajában írt munkái bekerüljenek a „magas irodalomba”. Bármit is ír, könyvei rendre a krimik között kötnek ki a könyvesboltokban. A 19. kötetben nyugdíjba küldi a főfelügyelőt, de az olvasók visszakövetelik.
Negyven évvel Párizsba érkezése után dúsgazdag emberként települ vissza Európába az Egyesült Államokból. Svájci kastélyában fogadja tisztelőit és barátait Jungot, Fellinit, Jean Renoirt, Chaplint és Henry Millert. Azért nem minden tökéletes: a magánélete meglehetősen romos. Első felesége elhagyja, a második megbolondul, a lánya öngyilkos lesz.
Ötven év után úgy dönt, elég volt az írásból. Az 1972-ben megjelenő Maigret et monsieur Charles című regényben egy busszal halálra gázoltatja az akkor 85 éves felügyelőt.
