Fa, folyó

Michel Onfray: Az utazás elmélete (Orpheus, 2011. Fordította: Romhányi Török Gábor)
[3 és fél hónap magányos utazás, és bocs hogy nincs rendes ismertetés, ez egy filozófiai esszé az utazásról, de belőlem most ezt hozta ki]


Fa, folyó

Úton lenni.
Feszült csodálkozásban élni,
és elhagyni útközben
a régen cipelt terheket.
Mindenhol utak kezdődnek,
és mind végtelennek tűnik.
Úgy olvasom a térképet,
mintha regény lenne.

Magam mennék,
örökös vitában magammal.
Legurulnék a 66-os úton,
megkerülném a Horn-fokot,
végigjárnám az El Caminot,
és átrobognék egy kontinenst
a Transzszibériai vasúton.

Tudom, tudom…
Végül is jól van így: fa vagyok.
De néha folyó lennék.

Identi társ

Koen Peeters

Koen Peeters: Nagy Európai Regény (Gondolat, 2010) fordította: Varga Orsolya
[4 és fél európai főváros]

Két ember és Európa története. Utóbbi persze nagyvonalakban.
Theo idős, vilniusi származású üzletember, aki Belgiumban vészelte át a háborút, apja üzletfeleinek segítségével. Nem flamand, nem vallon, már nem is zsidó; ő az igazi belga.
Robin üres lap. Már nem éppen fiatal, de még szűz terület. Az irodai nyáj tagja, valami megmagyarázhatatlan rosszul léttel, ami talán csak abból fakad, hogy munkája értelmetlen, hogy nem marad utána más csak egy rakás fölösleges összefoglaló és prezentáció.
Robin Theo cégénél dolgozik, a kor gyermeke, a marketing és a menedzsment egyetemes zsargonját beszéli, reklámajándékokkal kereskedik, azokkal a fölösleges szarokkal, amikkel lépten-nyomon megbombázzák az embert.
Egy nap azonban Theo fontos megbízást ad Robinnak: derítse fel Európát, nézze meg, merre lehet továbblépni, hol lehet új piacokat nyitni. Ez a fedősztori, de Theo igazából tanulni és tapasztalni küldi Robin, mint egykor a céhmester a legényét, a fejedelem a tehetséges kisnemesi ifjakat. Hadd tanuljon a fiú! Nézze meg, hogy színes-e még Európa, hogy maradt-e még valami a különböző identitásokból az uniformizálódó felszín alatt, vagy csak a hanyatló Rómát idéző fogyasztási orgiák színtere már, ahol nem csak bort és pacsirtanyelvet fogyasztanak, de egyszerűen mindent. (Tessék, fogyasszanak! Vagy inkább: fogyasszatok! Úgyis tegeződünk mindenkivel.) Derítse ki, van-e még olyan szeglete a vén kontinensnek, ahol az élet mércéje még az értelem és érzelem; és nem a siker, pénz, csillogás.
Robin kezdetben nem sokat fog fel küldetéséből, faleveleket hálóz le egy mély medence felszínéről: különös hangzású szavakat, furcsa hányózacskókat, szállodai prospektusokat. De aztán ez a gyűjtemény elkezd önálló életet élni, elkezd dolgozni Robin agyában. Egyre inkább figyel az egyenfelszín alatti egyediségre, egyre több kérdés merül föl benne saját élete és választásai kapcsán, és ezzel együtt Theo története iránt is. És míg egyikük (Robin) a történelembe merülve megtalálja önmagát, a másikuk elveszíti.
Nagy Európa Identitásregény tehát, és Nagy Egyéni Identitásregény is. Mert az egyéni sorsunk nem egyenlő az én-márka kialakításával. Sőt még a saját sorsunkkal sem egyenlő, mert belekeverednek elődeink, ismerőseink, olvasmányaink sorsai is. Ebben a választásoktól hemzsegő vadvízben kell megtalálnunk a magunk helyét, meghódítanunk a világot és a saját életünket.

Orosz napló

John Steinbeck – Robert Capa: Orosz napló (Park, 2009) ford. Lukács Laura

"Willy letette elénk a pultra a két halványzöld Suissesse-t, mi pedig arról kezdtünk beszélgetni, vajon maradt-e még valami, amit egy becsületes, szabadelvű ember csinálhat ebben a világban. A lapokban mindennap rengeteget írtak Oroszországról. Hogy mit forgat a fejében Sztálin, mit tervez az orosz vezérkar, milyen a csapatfelállás, miféle kísérletek folynak atomfegyverekkel meg irányított rakétákkal, és mindezt olyanok írták, akik sosem jártak ott, és kétes forrásokból merítettek. Megállapítottuk ugyanakkor, hogy bizonyos dolgokat senki sem ír meg Oroszországról, márpedig minket éppen ezek a dolgok érdekelnek a legjobban. Hogyan öltözködnek ott az emberek? Mit esznek vacsorára? Szoktak-e mulatni? Milyen ételeik vannak? Hogyan szeretkeznek és hogyan halnak meg? Miről beszélgetnek? Szoktak-e táncolni, énekelni, játszani? Járnak-e iskolába ott a gyerekek? Úgy éreztük, érdekes lenne mindezt megtudni, lefényképezni, írni róla. Persze náluk is fontos a politika, akárcsak nálunk, de létezni kell annak a bizonyos ’nagy másik oldalnak’, akárcsak ideát. Kell, hogy legyen magánélete is az orosz embereknek, s erről azért nem olvashatunk, mert senki sem ír róla és senki sem fényképezi le. "
Erről szól az Orosz napló, Steinbeck és Capa közös utazásának végeredménye. 1947-ben jártak a Szovjetunióban, amikor még élt egyfajta jogos és kölcsönös csodálat a két nemzet katonai teljesítménye miatt, de a politika és a sajtó már kezdett szarvakat és farkat rajzolni a másikra. Persze az ő útjukat is a Potemkin Utazási Iroda szervezete, mint minden külföldiét, mégis több helyre eljuthattak, mint a hivatalosan akkreditált külföldi tudósítók, akik gyakorlatilag nem hagyhatták el Moszkvát. Steinbeckék jártak Moszkvában, Kijevben, Sztálingrádban, Tbilisziben, és néhány faluban is. A hatalmas országban hatalmas különbségeket találtak. Össze sem lehet hasonlítani a porig rombolt Sztálingrádot, ahol az emberek nagy része még 1947-ben is pincékben élt, mert nem volt elég lakás, a Fekete-tenger vidékével, ahová nem ért el front.
Nagyrész sikerült elkerülniük a hivatalos találkozókat és egyszerű emberekkel beszélgettek, őket kérdezgették mindennapjaikról, azok meg Steinbecket az amerikai életről. Nem igazán értették egymást, egészen más fogalmi rendszerben gondolkoztak. Gondoljunk csak bele, mekkora különbség volt a két ország politikai berendezkedése, társadalma, életszínvonala között!
Steinbeck feljegyzései szándékosan „felszínesek”, csak a benyomásait rögzíti – jókat, rosszakat egyaránt – nem akar következtetéseket levonni, és főleg nem akar politikai elemzésekbe bocsátkozni. Szenvtelen stílusa, fanyar humora nagyon szórakoztató, tele van a könyv jobbnál jobb epizódokkal. Capa képei pedig egyszerűségükben és mindennapiságukban zseniálisak. Nem keres különleges beállításokat, mentes minden hatásvadászattól.
Az úti élményeken kívül a két utazó egymásnak kiosztott fricskái teszik nagyon élvezetessé az írást. Steinbeck folyamatosan kóstolgatja Capát. Capa laza, ez már a Kissé elmosódva című könyvéből is kiderült, kivéve, ha a negatívjairól vagy a felszereléséről van szó, mert akkor nyűgös. Most az is kiderül, hogy előszeretettel vesz kölcsön könyvet bárkitől, és ha fürdőszobát talál, vízidisznóvá változik. Ő sem marad adós, egy rövid bejegyzésben értekezik Steinbeck alkoholfogyasztási szokásairól.
Kapunk még egy alapos utószót, és persze Capa fotóit, 70 darabot.
Mindenképp!

Akadt benne Tücsök is.