Anna Maria Sigmund A szexualitás nem magánügy - Szexualitás a Harmadik Birodalomba (Európa, 2011. Fordította Körber Ágnes, szakmailag ellenőrizte: Kalakán László)
[3 és fél Brünhilda]
(jegyzetek)
1. A Führer és a szexualitás
Az első fejezet azt a problémakört járja körül, hogy az alapvetően aszexuális Hitler hogyan volt képes nők millióira hatni szexuális kisugárzásával, illetve, hogy milyen álláspontot foglalt el a házasságot illetően.
A rendelkezésre álló bőséges források alapján úgy tűnik, Hitlert nem érdekelte a szex. Magánéletét tudatosan háttérbe szorította, szexuális élete távolról sem volt olyan nyitott könyv, mint pl. Mussolinié. A sejtelmesség hozzájárult a reménykedő nők reményeinek fenntartatásához, akiket viszont alapvetően lenézett. Tulajdonképpen az összes nőt.
Másrészt paraszti pragmatizmussal tekintett mások szexuális szükségleteinek kielégítésére, és nem igazán érdekelte a női emancipáció. Családjában több önálló nő is volt. Tudomásul vette ezt, annak ellenére, hogy a hivatalos propaganda azt hirdette, a nő maradjon otthon és szüljön sok gyereket. A propaganda célja a kispolgárság megnyerése volt.
Hitler szexualitással kapcsolatos megnyilatkozásaiban furcsán keveredik a paraszti pragmatikusság, a kispolgári szentimentalizmus, és a nagyvilági engedékenység – pillanatnyi hangulatának, vagy politikai céljainak megfelelően.
2. A nemzetiszocialista elit erkölcse
Náci bulvár. Julius Streicher (a Der Stürmer kiadója és Frankföld gauleitere), Hermann Esser (újságíró, a 2 számú pártagkönyv birtokosa), Joseph Göbbels (propagandaminiszter és „zsugorított germán”), Heinrich Himmler (SS vezér és a többnejűség szószólója), és Robert Ley (a Német Munkafront vetője) viselt dolgai.
3. A meztelenség nem azonos a pucérkodással
Röviden: meztelenség – igen, erotika – nem. Hogy hol a határ, azt majd ők megmondják, bár a nácik erkölcsi és esztétikai kérdésekben sosem foglaltak állást egyértelműen.
Az elfajzott művészet – gyakorlatilag az összes modern irányzat – viszont szóba sem jöhet.
A náci művészeteszmény a realista ábrázolás, megspékelve némi ókorral, 16-17. századi tájképfestészettel és germán paraszti romantikával.
4. Hitler gyermekei
Az első világháború és azt követő válság a németség drasztikus fogyását eredményezte. (Ilyen megközelítésből némileg ironikus az élettér elmélet.) A nácik fontosnak tartották a társadalom állapotának felmérését, az összeírást. Két népszámlálást is tartottak (1933, 1939)
Céljuk: sok gyerek, egységes és tiszta génállományból. (Eugenika – gyakorlatilag tenyésztés.)
Azonban sem a propaganda, sem a kedvező gazdasági/adózási szabályok, sem az adminisztratív intézkedések nem növelik meg jelentősen a német nők szülés kedvét.
A nácik elsőre meglepően, de tulajdonképpen logikusan, nagyon toleránsak a házasságon kívüli kapcsolatból születettekkel. Ellentétben mondjuk a Weimari Köztársaság jogi szabályozásával.
Az abortuszt – az ő szemszögükből szintén logikusan – tiltották. Természetesen a fajorientált engedékenység itt is működött.
1939-ben beindítják az eutanázia programot a fogyatékosok megsemmisítésre. Négy évvel korábban kezdődik egy majdnem ennyiszer emlegetett, viszont kevésbé dokumentált program, a Lebensborn, amit egy sor legenda vesz körül. Orgiákról, erőszakokról, gyerekkínzásokról szóló legendák.
Ezek közül semmi sem igaz. A Lensborn az volt, ami: szülőotthon. Heinrich Himmler – igen, az a beteg állat, aki a koncentrációs táborokat megszervezte – hozta létre őket, és mindvégig aprólékos figyelemmel kísérte a működésüket.
Az otthonokat az SS-feleségeknek, és a megesett árja lányoknak tartották fönn, akiknek névtelenséget garantáltak. Az arány kb. 50-50 % volt. A férjes asszonyok nem viselhették a jegygyűrűjüket, hogy kíméljék a lányanyák érzékenységét. (Az aprólékos fegyelem, ugye.)
A programba később – a háború alatt – olyan nőket is bevontak, akik német katonától estek teherbe, pl. 2500 norvég nő szült valamelyik Lebensborn otthonban. Rájuk egyébként megtorlás várt volna. A megszállt területeken sorra hozták létre az otthonokat. A gyerekekről és lányanyákról a szülés után is gondoskodtak, figyelemmel kísérték az életüket. Összesen mintegy 12000 gyermek született a Lebensborn otthonokban, ami elég sok, viszont sokkal kevesebb, mint amire Himmler számított. A Lebensborn-ügyet vizsgáló szövetséges bíróság minden vádpont alól felmentette az ebben az ügyben bíróság elé kerülőket, ennek ellenére az ötvenes, de még a hatvanas-hetvenes években is vad találgatásoktól hemzsegő cikkek, könyvek, filmek jelentek meg a témáról.
Messze ez a könyv legérdekesebb fejezete.
5. A homoszexuálisok „a nép élősködői”
A homoszexuálisok üldözése nem a nácikkal kezdődött – és nem is ért véget velük. Mindenesetre a nácik indoka – hogy kivonják magukat a fajfenntartásból – nevetséges. Ennyi erővel az ötven fölötti gyermektelen embereket is lehetett volna büntetni.
A Röhm-ügy kivesézése kerül még ebbe a fejezetbe, ami azt bizonyítja, hogy Hitlert akkor zavarták a környezetében lévő homoszexuálisok, amikor már nem látta politikai hasznukat.
A leszbikusok nem zavarták a nácik érzékenységét. Sima női egzaltáltságnak tartották a dolgot. Azért a biztonság kedvéért klubjaikat és folyóirataikat betiltották.
6. Hallgatásba burkolva, szexuális felvilágosítás a Harmadik Birodalomban
Ilyen nem volt, avagy egy fölösleges fejezet.
7. Szving és szex a „tiszta birodalomban”
A szexuális bűncselekményekkel foglalkozó fejezet, beleértve a német nők hadifoglyokkal folytatott viszonyait is. Ezt is nyugodtan beépíthette volna valahova, inkább egy összefoglalás kellett volna a végére.
Mondjuk egy ilyen: Nem volt a történelemben még egy olyan diktatúra, amely – a faj mindenek fölött álló fogalmát felhasználva – ennyire beavatkozott volna az emberek magánéletébe. A nyilvánvaló és borzalmas túlzásoktól ma már nem látszanak azok az intézkedések, amik segítettek megtörni a szexuális tabukat és a nők háttérbeszorítását Németországban. Igaz, ezek akkor is megtörténtek volna előbb-utóbb, ha Németország demokratikus állam marad.
„A náci állam nem határozta meg mit ért erkölcsön, és nem is hozott ilyen értelmű rendelkezéseket. A hatóságok – gyakran a hajdani hagyományok alapján – önkényesen értelmezték az erkölcs fogalmát, és ugyanolyan önkényesen büntettek.”
Nem volt rossz könyv, bár sok új szempontot nem ad a Harmadik Birodalom megértéséhez. Igazán érdekes csak az első és negyedik fejezet volt, de ha valaki „Szexuális élet a Harmadik Birodalomban” címmel akar szakdolgozatot írni, akkor nélkülözhetetlen.
