Ez a könyv egy Stella nevű lány és egy Christian nevű fiú szerelmének története, ami Stella halálával végződik. A fiú tizennyolc éves, a lány pár évvel idősebb, és a fiú angoltanára a gimnáziumban. Valahol a német tengerparton vagyunk, a huszadik század második felében. Csak, hogy lefektessük az alapokat.
Gondolom, majdnem mindenki volt szerelmes valamikor egy tanárába, feltéve, hogy nem csupa vén, rossz szagú csoroszlya vagy műfogsorát igazgató, nyálcsorgató öregember tanította. Jó, perverzek akár akkor is. De Stella szép, fiatal, és van benne valami természetes kacérság. Christian simán belezúg az utolsó nyári szünetben. Nem is lenne ebben semmi érdekes, ha az érzelmei nem találnának viszonzásra, vagy ha Stella visszafogná magát. De nem teszi. Viszony szövődik köztük, tabukat döntögető kapcsolat. Lehetne. De nem az, mert valahogy minden túl sima ebben a történetben. Stella nem úgy viselkedik, mint egy tanár, még csak nem is úgy, mint egy felnőtt nő, aki tisztában van a következményekkel. Christian pedig idősebbnek tűnik a koránál. Aki egy hullámtörő gát építésén dolgozik, azt már nem lehet legyerekezni. Két fiatal ember egymásra találása, ahol történetesen a lány az idősebb.
Mivel a viszonyuk nem kerül nyilvánosságra (csak sejtik néhányan), nem lesz botrány, veszekedés, csapkodás, öngyilkosság. Stella halála is teljesen banális: hajós baleset.
Na de hol a konfliktus, hol a dráma, hol a tabuk döntögetése?
Az ember tragédiát vár egy ilyen kezdés után, de itt csak keserűség van az egész történet beteljesületlensége miatt. Épp csak kibontakozott valami, máris félbeszakadt, az újrakezdés lehetősége nélkül.
Ez csak egy nem túl jól megírt szomorú szerelmi történet, egy öregember álma a beteljesületlen első szerelemről.
„…a szerző első szerelmi tárgyú írása.” Hát, nem baj.
