[2 év szigorított]
[Ez az olvasás egy többhónapos kimerítő küzdelem volt. Nem igazán tudnék róla „rendes” értékelést írni, ezért úgy döntöttem, hogy szinte változtatás nélkül idemásolom, amit menet közben jegyzeteltem.]
[kb. 30 oldal után] Az eleje töredezett, sőt összevissza. Egy dokumentumfilm forgatásán vagyunk. Róla készül. Ugrálunk ide-oda ’57 és a 90-es évek között – emlékeken, de inkább csak foszlányokon.
[kb. 100 oldal után] Egy megkeseredett ember hibbant szófosása, nem regény. Értem én, hogy az ’56-osoknak sokk lehetett a szocik visszatérése, ’94-ben, ráadásul Hornnal, de azért gondolkozzunk már egy kicsit! Nem hiszem, hogy az előtte vagy után levő kormányokkal jobban jártak volna. Ki nem hozta nyilvánosságra rögtön 1990-ben az ügynöklistákat? Ki szüntette be a Kenedi-bizottság munkáját? Na! A politika mocskos játék, és nem csak a vörösök játsszák mocskosan.
Egyébként is az agyamra megy, úgy beszél mindenféle emberekről, mintha mindenki ismerné őket. Állítólag kulcsregény, de milyen zár való hozzá? Nekem nincs olyanom.
Előkerülnek a foszlányok a többi évtizedből is. Erdélyi származás. A háború, amikor meghal az anyja, K.G. még gyerek, összeomlik a világa. Duna-kör.
Leginkább az tűnik központi problémának, hogy létezik-e a múlt. Elmondható-e, jelent-e bármit is a jelenben. Az egyik válasz szerint nem elmondható. A másik szerint nincs is múlt, az idő folyamatosan visszahajlik önmagába. A múlt megtagadásával és letagadásával elveszik-e a múlt? Egy része biztosan. És ami felidézhető, az a valóság-e? Mi és mennyi minden más rakódik rá?
[kb. 200 oldal után] Egyszerre szereplője és elbeszélője a regénynek. Hol regény-szerű, hol inkább memoár. De nem mindentudó, sőt emlékeiben olykor elégé bizonytalan, vagy szándékosan bizonytalanul idézi fel azokat. Időnként önmagától is idegenkedik, ezért is kell a Kádár-kori alteregó – Campen. Belenyugvás, fásultság, apolitikusság – és utólag ezekért szégyenkezik.
Karátson Endre a nagybátyja. Az ő memoárjait olvastam! Nahát!
[kb. 300 oldal után] Rettenetesen szószátyár! Pl. több oldalon át meséli, hogy hol szokott mézet venni. De ki a faszt érdekel ez?? Most meg arról ír, hogy hol tartózkodott az asztrálteste, amikor a fizikai itt meg ott volt. Bah!
Ezt a könyvet tulajdonképpen magának írta, és írta át kétszer-háromszor, ami nem is lenne baj, csak mit keres itt. [Mármint a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod mielőtt…]
[kb. 400 oldal után] Az ’56-os nemzedéknek, a Rákosi-korszakban felnövőknek biztos, hogy hatalmas csalódás volt a ’89-ben felvillanó remény, „kegyelmi pillanat”, elvesztése. Ennyiben szerintem a később születettek, a Kádár-korban felnövők előnyben vannak velük szemben – eleve cinikusan viszonyulnak a politikához.
Egy intelligens és némileg zavarodott ember hatalmas küzdelme a felidézéssel, valamiféle rendszer, bizonyosság megtalálásával.
[Itt félbeszakadnak az olvasó feljegyzései, de biztos forrásból tudom, hogy túlélte az olvasást, sőt azóta már újra képes volt könyvet venni a kezébe.
Két csillag, mert értékelem a belefektetett munkát.]
[kb. 30 oldal után] Az eleje töredezett, sőt összevissza. Egy dokumentumfilm forgatásán vagyunk. Róla készül. Ugrálunk ide-oda ’57 és a 90-es évek között – emlékeken, de inkább csak foszlányokon.
[kb. 100 oldal után] Egy megkeseredett ember hibbant szófosása, nem regény. Értem én, hogy az ’56-osoknak sokk lehetett a szocik visszatérése, ’94-ben, ráadásul Hornnal, de azért gondolkozzunk már egy kicsit! Nem hiszem, hogy az előtte vagy után levő kormányokkal jobban jártak volna. Ki nem hozta nyilvánosságra rögtön 1990-ben az ügynöklistákat? Ki szüntette be a Kenedi-bizottság munkáját? Na! A politika mocskos játék, és nem csak a vörösök játsszák mocskosan.
Egyébként is az agyamra megy, úgy beszél mindenféle emberekről, mintha mindenki ismerné őket. Állítólag kulcsregény, de milyen zár való hozzá? Nekem nincs olyanom.
Előkerülnek a foszlányok a többi évtizedből is. Erdélyi származás. A háború, amikor meghal az anyja, K.G. még gyerek, összeomlik a világa. Duna-kör.
Leginkább az tűnik központi problémának, hogy létezik-e a múlt. Elmondható-e, jelent-e bármit is a jelenben. Az egyik válasz szerint nem elmondható. A másik szerint nincs is múlt, az idő folyamatosan visszahajlik önmagába. A múlt megtagadásával és letagadásával elveszik-e a múlt? Egy része biztosan. És ami felidézhető, az a valóság-e? Mi és mennyi minden más rakódik rá?
[kb. 200 oldal után] Egyszerre szereplője és elbeszélője a regénynek. Hol regény-szerű, hol inkább memoár. De nem mindentudó, sőt emlékeiben olykor elégé bizonytalan, vagy szándékosan bizonytalanul idézi fel azokat. Időnként önmagától is idegenkedik, ezért is kell a Kádár-kori alteregó – Campen. Belenyugvás, fásultság, apolitikusság – és utólag ezekért szégyenkezik.
Karátson Endre a nagybátyja. Az ő memoárjait olvastam! Nahát!
[kb. 300 oldal után] Rettenetesen szószátyár! Pl. több oldalon át meséli, hogy hol szokott mézet venni. De ki a faszt érdekel ez?? Most meg arról ír, hogy hol tartózkodott az asztrálteste, amikor a fizikai itt meg ott volt. Bah!
Ezt a könyvet tulajdonképpen magának írta, és írta át kétszer-háromszor, ami nem is lenne baj, csak mit keres itt. [Mármint a 303 magyar regény, amit el kell olvasnod mielőtt…]
[kb. 400 oldal után] Az ’56-os nemzedéknek, a Rákosi-korszakban felnövőknek biztos, hogy hatalmas csalódás volt a ’89-ben felvillanó remény, „kegyelmi pillanat”, elvesztése. Ennyiben szerintem a később születettek, a Kádár-korban felnövők előnyben vannak velük szemben – eleve cinikusan viszonyulnak a politikához.
Egy intelligens és némileg zavarodott ember hatalmas küzdelme a felidézéssel, valamiféle rendszer, bizonyosság megtalálásával.
[Itt félbeszakadnak az olvasó feljegyzései, de biztos forrásból tudom, hogy túlélte az olvasást, sőt azóta már újra képes volt könyvet venni a kezébe.
Két csillag, mert értékelem a belefektetett munkát.]
