2009. március 10., kedd

Tangó!

Argentínáról nekem a foci után rögtön a tangó jut eszembe. Ez a hihetetlenül feszült és erotikus zene. A tangó Buenos Aires és Montevideo (ami persze Uruguay) külvárosaiból indult világhódító útjára. A szegénynegyedek, bordélyházak, stricik és kurvák zenéje volt. Hogy honnan bukkant elő egyszerre ez a zene, máig is vitatott. Leginkább a kubai habanerából eredeztetik, amire hatott az argentin népzene - a milonga -, a fekete rabszolgák zenéje és - talán meglepő módon - a német bevándorlók zenéje, a polka. A németek hozták a tangó egyik alaphangszerét a bandoneónt (tangóharmonikát) is. A kezdetekről keveset tudunk, a zenészek lejegyzett kotta nélkül játszották a dalokat, amiknek sikamlós, erotikus szövegei illettek a környezethez.
A tangó aztán hosszú utat járt be, míg mára része lett a komolyzenének, a jazznek, de ezzel együtt megmaradt Argentína nemzeti zenéjének, ahol minden évben megrendezik a tangófesztivált. Az, hogy a tangó komoly hatást gyakorolt a huszadik század zenéjére nagyrészt Astor Piazzollának köszönhető. Piazzolla 1921-ben született Mar del Platában, de gyermekkora nagy részét Bronxban töltötte. Komolyzenei tanulmányokat folytatott, megismerte a kortárs szerzők műveit, és rengeteg zenét szerzett. A tangót és a bandoneónt ő emelte be a komolyzene világába. (Például a Concerto para bandoneón lemezével.) Több, mint ezer darabja ismert. (Jó bevezetés az életműbe a The rough guide to Astor Piazzolla című lemez.) Nagy követői és népszerűsítői is akadtak, akik megismertették életművet a közönséggel. Az argentin Ernesto Arenson, aki a Liszt Ferenc Zeneakadémián is tanult (Che Tango). A francia harmonikás Richard Galliano, aki a komolyzene és a jazz világában is ismert (Piazzolla forever). A vibrafonos Gary Burton (Libertango), vagy az orosz hegedűművész Gidon Kremer (Tango ballet). De említhetem a Magyarországon is jól ismert Gotan Projectet, akik az elektronikus zenével házasították össze a tangót (La revancha del tango).

Richard Galliano Luz Negra című lemeze egyszerre tangó, jazz, francia sanzon. Megidézi a párizsi kávéházak és a buenos airesi lebujok hangulatát. Galliano 1950-ban született Cannesban, harmonikázni apjától tanult, a tehetséges fiút korán a jazz felé írányították tanárai. 1983-ban talákozott Piazzollával és annak haláláig tartó szoros barátságot kötöttek. Az évek során rengeteg neves zenésszel dolgozott. (Chet Baker, Ron Carter, Martial Solal, Bireli Lagrene, Joey Baron, hogy csak néhányat említsek.)
Nézd meg az album nyitó felvételét a YouTube-on! Tangaria

0 megjegyzés: