Az arany jegyzetfüzet

Valószínű, bele se kezdek ebbe a csaknem ezer oldalas monstrumba, ha nem tetszett volna annyira Az ötödik gyerek. A fülszöveg szerint a Nobel-díjas írónő főműve, a huszadik század egyik legfontosabb regénye. Hát lássuk!

Anna Wulf az ötvenes évek Londonjában él. Elvált, van egy lánya, és írt egy regényt, ami sikeres lett, ennek jogdíjaiból tartja fönn magát. Barátnőjével Mollyval az angol kommunista párt tagjai, mert ők legalább tesznek valamit, ellentétben a többiekkel. Független, gondolkodó, baloldali nők, de ez nem annyira tudatos választás, inkább reakció a világra, a társadalomra. Büszkék függetlenségükre, női identitásukra, de önmagukat még mindig a férfiakhoz képest határozzák meg, erre utal a visszatérő „Férjezetlen nők” fejezetcím is. Ezekben a fejezetekben zajlik a regény tulajdonképpeni cselekménye. Anna és Molly élete, problémáik gyermekeikkel, volt férjeikkel, barátságaik, szerelmeik, politikai akcióik. Anna attól fél, hogy csak egy klisé, felvett szerepeinek összessége. Csömört és zűrzavart talál magában, mély „erkölcsi kimerültséget”, a semmi sem számít állapotát. Folyamatosan retteg a szétcsúszástól (skizofréniától?), attól, hogy elveszíti a kontrollt az élete és a gondolatai fölött, ezért nyitja meg a jegyzetfüzeteket. Ezekben rendszerezi életét. A feketébe kerülnek a múltjával kapcsolatos feljegyzései, és regényének utóélete. Ez a regény Rhodesiában játszódik a második világháború alatt. Egy csoport jó szándékú, de naiv fehér életét mutatja be, akik arra azért rájönnek, hogy elég visszás keresztes háborút viselni Hitler ellen, amikor a gyarmatok nagy része hitleri elveken működik.

A pirosban a kommunista párttal kapcsolatos feljegyzéseit vezeti Anna. A háború utáni nyugati értelmiség egy jelentős része szimpatizált a kommunizmussal, de az ötvenes évek vége már inkább a kiábrándulás korszaka. A koncepciós perek után már nehéz egy kisebbség hibáinak látni a rendszer bűneit. Ennek ellenére sokan maradnak kommunisták, mert a kilépéssel egész életüket tagadnák meg, magánmítoszokat alkotnak, hogy igazolják döntésüket. (Koestlertől ismerős ez a világ.)

A sárga füzetbe kerülnek az Anna zűrzavaros érzelmi életével kapcsolatos jegyzetek, valamint egy önéletrajzi regény vázlatai. A kékbe pedig a mindennapok történései, újságkivágások, pszichoanalíziséről írt feljegyzései.

Hiába próbálja az élet áttekinthetetlenségét rendszerbe foglalni a füzetek is csak káoszról, fájdalomról, magányról tudósítanak, meglehetősen lehangoló képet festve a kor társadalmáról. „…ez korunk sötét titka, senki se beszél róla, de valahányszor az ember kinyit egy ajtót, fülsiketítő, elkeseredett, artikulálatlan sikoly fogadja.” (Tábori Zoltán fordítása)

A címadó arany jegyzetfüzet Anna kísérlete, hogy újra birtokba vegye saját életét, hogy ismét tudjon írni, lehessen szerelmes, azonban ez csak vágyainak kivetítése, egy lehetséges párhuzamos valóság. Anna megbirkózik a zűrzavarral, de ez egyediségének elvesztését is jelenti.

Remélem ebből az írásból kiderül, hogy egyszerűen „túl sok” a regény. Az egymásra utaló szövegsíkok egy ideig izgalmasak, de a vége felé már inkább fárasztóak, csakúgy mint a folytonos pszichologizálás. A nők társadalmi helyzetére, a kommunizmusra vonatkozó megállapításai 1962-ben biztosan sokkal érdekesebbek és fontosabbak voltak mint ma.

Azt hiszem 3-400 oldallal kevesebb több lett volna. Persze vannak a regénynek remek részei. A Férjezetlen nők fejezetek és az afrikai részek remekül megírt párbeszédeit élvezet olvasni. Talán csak eljárt fölötte az idő…
Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet (Ulpius-ház, 2008)