Békesség mindenkinek!

Remisovszky Mátyás: Bundás látogatása (Syllabux, 2013)

[3 és fél százalékos választási részvétel]

Remisovszky Mátyás utópiáját (?) olvasva olyan érzésem támadt, mintha már legalább a harmadik fülkeforradalom után lennénk.

Egy homogénre maszkírozott, látszólag különbségek és konfliktusok nélküli társadalomban járunk, amit mindenre kiterjedő hivatali rendszer felügyel – természetesen szigorúan a polgárok érdekében.

A „társadalmi béke” a rendszer szent grálja, amit a társadalom tagjainak izolálásával és irányításával ér el. Mellette, a retorika szintjén, a mindenre kiterjedő píszí és a személyiségi jogok teljes védelme érvényesül, csakhogy ez nem ér semmit, mert tét nélküli. Ami nincs, azt nem lehet védeni. 

Működik a totális nemzeti konzultáció, már az ellenzék is a Párt. Az ország bezárkózik, önkéntes önfeladásba temetkezik, átlagos senkik létrehoznak és működtetetnek egy homogén semmit. A többség, a szabálykövetők, a birkák ülnek tort a gondolkodó emberek fölött.

Lázadj! 

[Érdekes, jó szándékú, meg minden, de azért inkább pamflet, mint regény.]

Street Fashion Múzeum

Simonovics Ildikó: Street Fashion Múzeum (BTM, 2012)

[4 örökké visszatérő ruhadarab]

Akár hiszitek, akár nem, divatról szóló könyvet olvastam. Egy kiállítási katalógust, amely régi fotók alapján végigvezetett az utcai öltözködés változásain, a 20. század elejétől a 70-es évekig, és az egykori viseletek mellé állította a mai megfelelőit. Kimondottan érdekes volt, főleg a történeti rész, csak a nyolcvanas-kilencvenes éveket hiányoltam belőle. Talán ezek még nem múltak el eléggé, ahhoz, hogy visszatérjenek. Mondjuk a mályvaszínű, kétsoros vállalkozó-zakó a fenének se hiányzik.
A férfidivatot idéző fotókból és ismertetőkből szemezgetek. Előbbiek a fortepan, utóbbiak Simonovics Ildikó jóvoltából.

Fiatal férfi 1903-06 körül 

„A férfi rövidebb zakója testhez simul, a váll keskeny, az ujj szűk. A keménygallér és a kézelő fehér, az ingek nappal világoskékek, rózsaszín csíkosak vagy kockásak. A nyakkendő legtöbbször gyárilag előre megkötött csokor vagy kendőszerűen elrendezett plasztron, esetleg a maihoz hasonló hosszú. A mellény legtöbbször az öltöny anyagából készül, de frakkhoz fehér selyem vagy piké, amelyet gyakran szép hímzés díszít. A nadrág kevésbé bő, alja keskeny, a vágott orrú cipőig ér.” 

Kiránduló úr 1910 körül 

„Az elegáns úr keménykalapban, rejtett gombolású felöltőben, kezében sétapálcával kirándul. Az 1910-es években nappal többnyire már puhakalapot viselnek, a keménykalapot csak ünnepélyes nappali alkalmakkor, a cilindert estélyi viseletként hordják, konzervatív urak azonban még jó ideig ragaszkodnak ez utóbbihoz. Az ingeknek legombolható, kikeményített vászonból vagy viaszolt papírkartonból készült keménygallérjuk és mandzsettájuk van, amit naponta cserélnek. A hétköznapokon a hosszú nyakkendő vagy az előre megkötött plasztron az elterjedt.”

Fiatal férfi kalapban 1915–1920 körül 

„Az 1910-es években a férfiak megjelenése lazábbá, sportosabbá válik. Hajukat tarkón felborotválják és vizes kefével hátrasimítva hordják, arcuk teljesen simára borotvált. A zakók, felöltők szélesebb vállúak, vattázott mellűek, a gallér mélyebben nyitott, és egyre jobban elterjed a kétsoros gombolás. A nadrág élére vasalt és bokáig ér. Általános a félcipő, a magas szárúhoz csak a nagypapák ragaszkodnak. Újra megjelenik a filcből készült világos színű, szürke, fehér vagy sárga bokavédő, a kamásni. Az ingek keménygallérja kihajtott formájú. Nyáron még az 1930-as évekig hordják a kerek, szalmából készült girardi kalapot.” 

Úrvezető 1925-27 körül 

„Az uraknál az 1920-as években széles körben terjed az előző évtizedben új formaként jelentkező hátul öves, derékban kissé ráncolt, tweedanyagból készült sportzakó, a szintén sortoláshoz (golf, motorozás, autózás) ajánlott bricsesz, valamint a kötött darabok (pulóver, mellény, kardigán és szvetter), illetve a micisapka viselete. Ezekhez már puhagalléros ing társul.” 

Ántigravitasziós ’ájtomű

via vasarnapihirek.hu

Trenka Csaba Gábor: Place Rimbaud (Syllabux, 2013)

[Három magyar összehajol Dzsibuti térképe fölött]

Már többször is szemeztem Trenka Csaba Gábor könyveivel. A Galaktikus pornográfia, vagy az Egyenlítői Magyar Afrika igencsak birizgáló címek voltak. Ezekhez képest a Place Rimbaud kifejezetten unalmas cím, mégis ez lett az első áldozatom. És sajnos nem csak a címmel volt bajom.

Pedig az alapötlet nagyon jó. Direkt ezért is csaptam rá, mert szeretem azokat a regényeket, amik átírják a történelmet. TCsG felvázol egy alternatív huszadik századot, de csak vázol. Abból indul ki, hogy Napóleon megnyerte a orosz hadjáratot, és ez teljesen megváltoztatta Európát. Elmaradt az 1871-es német egyesítés, a regény jelenidejében, 1997-ben is csak kis német államok léteznek. Ha jól követeztetek, akkor elmaradt a bolsevik forradalom, az első és a második világháború is. Európa inkább az iszlám államokkal háborúzik. Franciaország köztársasági elnökét Napkirálynak szólítják. És általában, egész Európa sokkal inkább frankofón, mint angolszász (az autók, az internet, a popkultúra). Az iszlám sokkal erősebben jelen van az öreg kontinensen, mint most, Ázsiát felosztotta Japán és Kína, az USÁ-t American Black and White States-nek hívják. Szóval izgalmas ez (még akkor is, ha Ausztráliáról semmit sem tudunk meg), és erről olvastam még volna sokkal többet is, de ez inkább csak a felskiccelt háttér.

Az előtérben van egy kalandosnak szánt történet egy bizonyos Askoni Gaabor nevű újságíróról, aki amatőr létére Le Czart (James Bond) megszégyenítő ügyességgel ered egy feltételezett összeesküvés nyomába, csak a nőkkel nincs akkora szerencséje, mint a nagy titkos ügynöknek.  És ennyi. 

És tús sok Rejtőt olvasott.

A történetvezetésében kimondottan idegesített a sok ismétlés, a stílusában az időnként felszínre törő fellengzősség, és a nagyon csinált kifejezései.

Szóval az első találkozásunk TCsG-ral felemásra sikeredett, de kap még esélyt.

Malleus maleficarum

Busch Péter: Boszorkánypöröly (Oriold, 2013)

[3 falusi tanító]

Ez a második olyan könyvem, amit a megakrimi pályázatra beérkezett alkotások közül olvastam el, és ez határozottan jobb volt az előzőnél. 

Van benne fantázia. Tetszik, ahogy az elbeszélő felveszi a falusi tanító modorát, és az is, ahogy időnként kiszól belőle, a történetváz is rendben van, de némi izom még kellett volna rá. 

A téma és a helyszín miatt elkerülhetetlen az összevetés a Rubin Szilárd aprószentjeivel és Szilasi Szentek hárfájával és azokkal szemben alul marad.

Viszont ezt tudtátok-e?

„Megszerezte az erdészek ide vonatkozó kerületi tervrajzait, a földhivataltól a kiparcellázás dokumentumait, és így tovább. Tudta, hol van kút, dögkút, hagyásfa, határkő, hol futnak a földutak, melyek a megműveletlen, parlagon hagyott területek…” 149. old.

Hagyásfa 1.: A szélerdők levágása alkalmával sok esetben a vágás területén egyes fákat oly célból hagynak meg, hogy a következő vágásforduló végéig ezek erőteljes, értékes fákká növekedjenek; ezek a H.-k. Ha egy erdő területén a kihasználások alkalmával a vágásokon sok ily fát hagynak állva a következő vágásforduló végéig, keletkezik a kétkorú szálerdő. (Pallas Nagylexikon)

Hagyásfa 2. : hasznos gyümölcsöt termő fa (vadalma, vadkörte, berkenye, som, szelíd gesztenye, mogyoró stb.), melyet erdőirtás alkalmával meghagynak, hogy a szántóföldeken, legelőkön, utak mentén, mezsgyéken tovább teremjen. A hagyásfákat a napfény jobban éri, más fák nem nyomják el őket, a lombjuk alatti földet a pihenő állat megtrágyázza, törzsüket simára dörzsöli, s így a kártevő rovarok elpusztulnak. Mindezek következtében a hagyásfa gyümölcse élvezhetőbb lesz, mint azoknak a vad fáknak a gyümölcse, amelyek a sűrű erdőben növekednek. A hagyásfa gyümölcsét rendszeresen összegyűjtik. A Dunántúlon, a palócoknál, a Zempléni-hegyekben és a Székelyföldön főleg a legelőkön nagy számban találunk ilyen hagyásfákat. Gyakran még a falusi kertekben is meghagynak egy-egy hagyásfát. A hasznos gyümölcsöt termő erdei fák kivágását a 17–18. sz.-ban a székely falutörvények tiltották. A hagyásfákhoz különböző jogszokások fűződnek. A Hargita-hegységben, aki bő termést hozó vadalma- vagy vadkörtefát talál, de a gyümölcs még éretlen, a fa törzsét ágakkal, szalma-, vagy szénakötéllel körülköti, a fa tövéhez kőhalmocskát rak s ezzel jelzi, hogy a termés le van foglalva. Idegen utasok, vándorjuhászok, borvizesek, fazekasok a szokásjog alapján azonban szabadon szedhetnek egy keveset a megjelölt fák gyümölcséből. A Kisalföldön a falu közös legelőjén álló vadkörtefákra ki-ki rávési a maga tulajdonjegyét, s ezzel jelzi, hogy igényt tart a fa gyümölcsére, de magát a fát nem vághatja ki. A hagyásfára tett tulajdonjegy csak a gyümölcs leszedéséig védi a fát, a következő évi termést bárki lefoglalhatja. Ha a hagyásfa a gazda szántóföldjén áll, akkor gyümölcse a föld tulajdonosáé, de az utas zavartalanul szedhet a termésből. A hagyásfák a Kárpátok szlovák, román, ukrán lakosai körében is ismeretesek. A Kaukázusban, Turkesztánban az erdőirtók egyes fákat szintén megkímélnek, helyben hagynak, s az ilyen hagyásfák a szántóföldön a települések közelében tovább teremnek, települések alakulnak ki körülöttük. A hagyásfa – a vad gyümölcsfákra tett tulajdonjegy tulajdonképpen a gyümölcstermesztés kezdetét jelzi – a mesterséges kiválogatás egyik formája. (Magyar Néprajzi Lexikon)

Két egyestés

Kerékgyártó István: Rükverc (Kalligarm, 2012)
[3 és fél sebességfokozat]

Már az előző Kerékgyártó regénnyel, a Trüffel Milánnal is gondban voltam. Nem nagyon tudtam eldönteni, hogy tetszik-e, vagy nem. Akkor azt írtam föl magamnak úgy száz oldal után, hogy biztosan rengeteg anyaggyűjtés van mögötte, és ez sajnos látszik is. Merthogy nem gördült. Időnként krúdys volt, időnként mikszáthos, de arra ugye ott van Krúdy és Mikszáth. Éreztem benne végig valami esetlegességet, úgyhogy nem lepődtem meg különösebben, amikor a Kerékgyártó István azt mondta, hogy többször a fellelt háttéranyag formálta a figurát és a történet irányát. 

A Rükverc egy fejezetét (Reggeli látogató) hallottam élőben a szerző felolvasásában, és bátran állíthatom, hogy ez a legjobban sikerült rész. A többi sem rossz, még azt is megkockáztatom, hogy jó, de azért mégsem annyira jó. Hiányzik belőle valami eredetiség. Szerintem többet ki lehetett volna hozni ebből a hétköznapi Benjamin Button-variációból, de azt el tudom képzelni, hogy színházban jobban él. (Nem láttam.)

Ray Loriga: Égből pottyantak (Európa, 2008. fordította: Mester Yvonne)

Közepes road movie-könyv (bár ez képzavar) Thelma és Louise nyomdokain. "A" kategóriás filmet is csak akkor lehetne belőle rendezni, ha mondjuk az ifjú Joaquin Phoenix lehetne a főszereplő. Loriga úgy járt, mint a főszereplője, csak három golyója volt a tárban. Sőt, inkább csak két és fél. 

Azért néhány jó mondat, amiből jó filmes beszólás lehetne:

"A strand fogalma kikészítette." 

"Anyám szerint közvetlen összefüggés van a szakadt farmer meg aközött, hogy valaki embert öl." 

"Ha valamitől kikészülök, hát ettől az apás történettől igen. Millió idiótát ismerek, akinek van apja."

"(mamának) tetszett, hogy zajongunk. Egy férfit hallani kell. Ilyen a természete. Sose bízz olyan férfiban, aki nem csap zajt."

Kerceréce

avagy Vándorsólyom kisasszony újratöltve avagy nézzétek, mit találtam. Ebből is lehetne regényt írni.

Képek innen: Leletek - A magyar fotográfia történetéből (Képzőművészeti Kiadó, 1983)

Erdős Virág gyorsolvasó

Lenni jó (Magvető, 2000) (4,5) 

Az Erdős Virág az egy nő. Kedves, okos, figyelmes. Megsimogat, és elmagyarázza neked a dolgokat. Mélyen a szemedbe néz, amikor olvasod. Gyengéden két keze közé fogja a fejedet – meleg a tenyere –, és hipp-hopp elroppantja a nyakcsigolyádat.

Másmilyen mesék (Magvető, 2003) (4,5)

Az Erdős Virág az a „Kedves Versmondó lány!” a Zsebtévéből. 

Előperdül, pukedlizik. Ha megkéred, mesél a gyerekeidnek, sőt még ő ajánlkozik. Csak azt szeretné kérni, hogy legyél a háta mögött, és onnan figyeld csendesen, nehogy véletlenül felfalja őket. 

Aztán csak mondja, csak úgy áradnak belőle a szavak. De ha a háta mögött összekacsintasz a gyerekeiddel, vagy grimaszolsz, pisszegsz, de akár csak a szemedet forgatod, akkor előkapja a mesekönyvéből, és hipp-hopp beléd vágja a kisfokosát.

Eurüdiké (Magvető, 2007) (4)

Az Erdős Virág az egy ufó. De ha mégsem az, akkor egy barbatrükk. 

Csak hüppög egy kicsit így: hüpp-hüpp-hüpp, és az lesz, ami lenni akar. 

Frajdzsigmond, meg se született gyerek, szomorú kiskirálylány, (hopp, te) Zsiga!, kutyaúristen, áldozati bárány, no jé bárka!, fáradt őrangyal, párom ladikja. 

Vigyázz, nehogy azt mondja egyszer: hüpp-hüpp-hüpp én vagyok te!

Verhovina madarai

Bodor Ádám: Verhovina madarai (Magvető, 2011)
[5 kék kristállyal benőtt levágott hajszál]

Nem mondom, hogy megértettem ezt a regényt, de élveztem.

Verhovina határhely, határhelyzetekkel. Olyan hely, ahol napok egyformák és meglehetősen egyhangúak. Nem történik semmi, az emberek mégis állandóan készenlétben állnak. Mint egy laktanya. Vagy láger. Mint a dzsungelben felejtett japán katonák. Vannak, várnak. Halnak. De az itt nem esemény. A kis mocskos csodákat is közönyösen veszik tudomásul. 

Elkényelmesedett agyam folyamatosan tiltakozik az egyértelmű információk hiánya miatt. Kik ezek az emberek? Honnan jöttek? Mit akarnak? Mit cselekszenek?

Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés lengi be az egész tájat, mint a kénes források gőzei. Okok és válaszok nélküli vidék. Csak következmények és kérdések vannak. Miért tűntek el a madarak? Miért akarják letartóztatni a brigadérost? Kik a titokzatos kámzsás alakok? Egyáltalán léteznek? Egy dolog biztos: valami a végéhez közeledik. Mindenhol baljós jelek tűnnek fel. És Eronim Mox szentkönyvként kezelt szakácskönyve sem ad válaszokat. 

Olyan ez a könyv, mint egy hatalmas tabló, aminek egyszerre csak kis darabjait tudja befogadni az ember. Mint a Magyarok bejövetele, de itt nem jönnek a magyarok, csak egy, egy összefagyott tiszt, akire évekig hiába várt valaki. És amikor megjön, őt is csak baljós hírnöknek tekintik, mint a lóarcút. És baljós hírnök lesz Nikita is, az egyetlen gyerek, akinek születéséről az évek során hírt kapunk. Baljós jel, mert a Nikita név itt a halált jelenti. Megszületett a halál. De Nikitának állítólag három lába van, mint a vidék védőszentjének. Megszületett a megváltó. 

De nincs se végső pusztulás, se megváltás. Csak ez a múlás van.

Parti Nagy gyorsolvasó

Sárbogárdi Jolán – A test angyala (4)

Olyan mintha egy múlt század eleji romantikus regényt (már ahogy én azt elképzelem, hogy mindenki doktor úr meg mérnök úr, az emberek operába mászkálnak és kávéházak teraszán múlatják a lassan pergő időt, míg otthon a cseléd kitakarít, vagy összegyűlnek a szálonban egy teára, decensen szerelmesek lesznek, és akinek kell, az megöngyilkolja magát vagy párbajozik) összeeresztettek volna egy Besenyő család epizóddal. 

Egy darabig nagyon szórakosgató, de egy idő után legszívesebben elküldenéd a szereplőket az Ősük terére, hogy nézzek meg, ott van-e a fagyott kutya lába. 

Ráadásul egy olyan példányt olvastam, amiben valaki elkezdte kijavítani a nyelvi hibákat – vicces, ha valakinek ennyire nincs humorérzéke.

A pecsenyehattyú és más mesék (5)

Nem tudom, hogy alszanak el a kis Parti Nagy gyerekek, ha a papa mondja az estimesét. Én biztos nem tudnék a röhögéstől.

A vak murmutér (5)

Mit is mondgyak errűl a környvrűl, amice? 

Négy elemi szóczik az négy ős-elemrűl, ahogyan azt Aristoteles mester leírta vagyon. Úgymint: az földrűl, az tűzrűl, az vízrűl es az levegőrűl. Horribile dictu: a mindenségrűl. 

A miben Parti Nagy Lajos mester vélelmeknek, ösmöreteknek, tsudáknak es szavaknak olly bűverejű öszve-hordását végezte el, hogy még estélli aléltamból is mindig megébresztett, es még az földbűl, vízbűl es tűzbűl (es az utóbbi dekádokban egyes sűtödékben leginkább az levegőbűl) vett kenyír is megakadt a torkomon az röhögéstűl, mikor estebédem alatt olvastam.

Ede a levesben

(Juhász Antal felvétele)

Cserna-Szabó András - Fehér Béla: Ede a levesben:  Gasztrokrimik (Magvető, 2011)
[5 konyhai alapvetés]

Mikszáth Kálmán előszavát és a szerzők mentegetőzését (nyugi fiúk senki nem várt rendszeres gasztronómiatörténetet) a következő témák követik. (In order of appearance) 

– A gasztrotörténet kutatásainak nehézségei, a fennmarad nemesi-polgári és az elenyészett népi história különbségei, a magyar konyha fő fejlődési irányai. 

– A burgonya. Apja nem ette, nagyapja nem is hallott róla. 

– A pacalpörköltről. (Kedvenc, de csak ha én pucolom – étteremben soha.) 

– A magyarság paprikafogyasztásáról. 

– A kocsonyáról. (Én körömmel, [ha van, füllel, farokkal] sok hússal és zöldséggel, főtt tojással.) 

– A „Czifray” kapcsán a szakácskönyvek családfájáról. 

– A német befolyásról szakácskönyv-irodalmunk kezdeteinél. 

– A magyar konyha külhoni megítéléséről a 17-19. században. 

– Az összepancsolt és konzervált „nemzetközi” konyháról. 

– A hazánkban dívó milánói kultuszról. 

– Az Újházy levesről, ami öreg kakasból készítve életelixír. 

– Móráné Walleshausen Ilona szakácskönyvéről, aki kifőzte az írót a vagyonából. 

– A lecsóról. (A hagymát szigorúan karikára, hogy szottyos legyen és ne szaftos!) 

– A halászléről. (Nem passzírozok, az úri huncutság.) 

– A csík tündökléséről és bukásáról – és ennek kapcsán a lápi életforma eltűnéséről. 

– Ínyesmester „szakácskönyvéről” – amiről Babits rajongó kritikát írt a Nyugatba. Valamint Ignotus Emma asszony álnéven kifejtett szakácskönyv-szerkesztői tevékenységéről. 

– Dobos C. József (a tortás) feldolgozatlan életművéről. 

– A tokány színeváltozásairól – 1 név, 100 féle étel. 

– Hamvas Béláról és a bor filozófiájáról. 

– Körner András gasztroszociológiájáról, amit a vidéki zsidóság életmódjáról írt, miután rátalált dédanyja Baruch Riza receptjeire. 

– Krúdyról és az Esterházy (Puskin) rostélyos körül dúló értelmezési zavarokról. 

– Mikszáth hasáról és Mauks Ilona csuszáinak felelősségéről az író korai halálában. 

– A barabolyról. (Ugye? Hát ez az!) 

+ Rengeteg recept, jó része ma már megfőzhetetlen, de azért… 

Remek könyv, kell egy saját.

Ezzel a

Háy János: Háyland (Palatinus, 2011) [5 szomorúmanó]

Ezzel a Jánossal én olyan szívesen leülnék egyszer sörözni. Beszélgethetnénk indiánokról meg szomorúmanókrók, és hogy milyen egy magyar író, amikor síel. Szerintem jól kijönnénk egymással.

Anna Gavalda: 35 kiló remény (Magvető, 2009. Fordította: N. Kiss Zsuzsa) [3 kiló csalódás]

Ezzel az Annával úgy elmennék egyszer vacsorázni. Mesélnék neki a nagyapámról meg a fiamról. Elmondanám neki, hogy azért nem ilyen egyszerű ez. Meg azt is elmondanám neki, hogy egyetlen jó mondatra nem lehet egy egész könyvet alapozni, még egy novellát sem. Azt meg megüzenném vele a kiadójának, hogy több művet is ki lehet adni egy kötetben. Nem eretnekség az.

Nádasdy Ádám: Soványnak kéne lenni (Magvető, 2005) [4 fonos tárgy]

Ezzel az Ádámmal én úgy le 

Na nem, azt azért mégsem. De azt elmondanám neki, hogy nagyon szeretem, ahogy a tárgyakról ír. És ez nem kevés.

Magyarok futtában

Ráth-Végh István: Az erényöv (Magvető, 1980)

[3-ra fordított kulcs]

A karcsú kis kötet közel felét egy 1750-es francia erényöv-per vádbeszédének fordítása teszi ki. Ebből inkább az ügyvédi rabulisztika ismerhető meg, semmint az erényöv története.

Ezt követi két kis írás, az első a „biztonsági öv” történetéről, a második a szépirodalmi vonatkozásairól.

Rövid, vázlatos kis szövegek.

Egy ilyen nagy tekintélyű szerző esetében le nem merném írni, hogy összecsapottak.

Sárosdi Bence: Az áruló (Dekameron, 2011)

[3 és fél államvédelmi ezredes]

Nem rossz ez. Minden megvan benne, amitől mondjuk egy Kondor Vilmos sikeres. Kaland, retró korrajz, érdekes szereplők. De valahogy mégsem áll össze. Egy szerkesztő sokat lendíthetett volna rajta.

Igazából soha nem értettem, hogy miért spórolják meg a szerkesztői munkát. A nagy, profi kiadóknak már csak a presztizs miatt sem volna szabad lemondaniuk róla. Az ilyen hobbikiadóknál meg egyenesen létszükséglet, hogy amit kiadnak a kezükből az rendben legyen. Nem hiszem, hogy Sárosdi Bence nem kérhette volna meg egyik szabadkőműves testvérét barátját, hogy nézze már át a szöveget. A sok elírás, néhány logikátlanság, és a kényszeresen ismételt információk nélkül sokkal jobb lett volna ez a könyv.

Melocco János: Pásztorok (Stádium, 1998)

[2 szittyantás a pofocincliből]

Nem tudtam kideríteni, hogy ki ez a Melocco János – annyira azért nem is akartam –, de az biztos, hogy nem a Miklós papája.

Az első néhány oldal három név kezdett motoszkálni bennem: András László, Balázs Attila és Juhász Ferenc. A végére csak az utolsó maradt. Furcsa könyv ez. Megváltástörténet. Felszívódásregény. Eltűnéspróza.

Három megfejtésem van:

a. A szerző olthatatlan vágyat érez egy jobb, archaikus világ iránt, és ezt írja ki magából ebben a történetben. Balladás fennsíkokkal és mesepásztorokkal.

b. A szerző nem elhanyagolható mennyiségű gombát / meskált fogyasztott, vagy túlságosan sokat eszegetett a pofocincli bokor leveleiből.

c. Elrabolták az ufók.

Hogy az a szívcsakrába hatoló söndördő kettősspirál!

Három távmondat

Rejtő Jenő: Ezen egy éjszaka (Szukits, 1993)
[3 nyögvenyelős kabarétréfa]

Egy banktisztviselő kalandja a kábaréval. (Amiről Rejtő úrnak bizonnyal megfelelő mennyiségű inner információi vannak.) 

Olyan régimagyarfilmes. Szerepelhetne benne a Jávor Pál, a Kabos Gyula, az Erdélyi Mici, meg az összes ember, aki ezekben a filmekben szokott. Na, tudjátok. Nem gondoltam, hogy Rejtő-könyv kapcsán ezt leírom majd, de néhol kifejezetten untam. 

Azért volt benne néhány vicz, poen, dalbetét , ami megmentette.

Duna-legendárium: Kortárs magyar irodalmi antológia (Litera, 2011)

[3 kitartó horgász a Erzsébet híd lábánál]

Itt a pesti belvárosban az ember könnyen megfeledkezik róla, hogy a Duna nem azért van, hogy szép hidakat építsünk fölé. Elég azonban néhány kilométert megtenni északi vagy déli irányba, oda ahol már nem lépcső vezet le a folyópartra, hanem kavics és homok, ahol bele lehet gázolni vízbe, ahol el lehet merülni benne. És akkor gyorsan rájön az ember, hogy ez a roppant víztömeg nem városdísz, hanem élőlény.
Kitárulkozó és titokzatos. Megnyugtató és veszélyes. Életadó.
Halálosztó.
(A novelláknak kb. a fele tetszett.)

Radványi Orsolya: Aranykedélyű bohémek tanyája. Az Epreskert története (Auktor, 2011)
[3 historizáló tabló]

Gondoltam, hogy nem lesz benne az Epreskert részletes története, ahhoz túl rövid. Az 1882–1914 közötti időszakra szorítkozik, és abból is csak a képzőművészeti mesteriskolák történetére. Tulajdonképpen a Benczúr és a Stróbl műhelyek története.
Szakdolgozat A5-ös méretre bekötve.

Mi a magyar most?

Mi a magyar most? (szerkesztette Sándor Iván. Kalligram, 2011)
[5 szar év, legalább]

Hosszú lesz, bocs.

Ez a tanulmánygyűjtemény egyfajta válasz ezekre a könyvekre ill. ezek továbbgondolása:

Mi a magyar most? (1937. szerkesztők: Fejtő Ferenc, Ignotus Pál, József Attila) Mi a magyar? (1939. szerkesztő: Szekfű Gyula) és Mi a magyar? (2005. szerkesztők: Romsics Ignác és Szegedy-Maszák Mihály)

Gyáni Gábor írása (Sorskérdések és az önmegértés nemzeti diskurzusa a globalizáció korában) a kultúra homogenizációjáról szól. Először a nemzetállamok kialakulásának folyamatában, amikor a társadalmi mobilitás erősödése az egységesülés felé hatott (és ezzel együtt járt a nemzeti integráció sürgető igénye – a nacionalizmus, mint új önmeghatározás), majd a globalizálódó világ kapcsán, amikor már a nemzeti kultúrák fölötti kultúra felé tartunk. (Ami jobbára popkultúra, bár ez sem teljesen igaz, mert tuti, hogy több magyar olvasott pl. García Márquezt, mint pl. Cserna-Szabót – és mindkét oldalon lehetne cserélgetni a neveket.) Gyáni felteszi a kérdést, van-e még értelme ma egy ilyen kérdésnek, hogy mi a magyar? Inkább módosítani kéne a hamleti felvetést: Integrálódni, or not? 

Bauer Tamás írása (Magyarok, romokon) a demokratikus értékek, és azok lebontása iránti társadalmi közömbösségről szól. Ennek a közömbösségnek okait vizsgálja közgazdászként. Több felmérésre hivatkozva megállapítja, hogy értékválasztásainkban, mentalitásunkban inkább távolodunk Európa centrumától, semmint hogy közelednénk hozzá. 

Bauer elemezése abból indul ki, hogy a szocialista rendszerben gyakorlattá vált a rendszeren kívüli jövedelemszerzés, amit praktikus okokból az állam is elfogadott, viszont ezzel hozzájárult az állammal szembeni normaszegés elfogadottságához. Sikk volt átverni az államot – és még ma is az. 

Éljen soká!

Erdős Virág: A Trabantfejű Nő (Palatinus, 2011)
[5 csillag és még egy tisztelgő vesezet]


Önök kérték

Legyen mindig kék az ég,
ne fázzanak meg a nénikék,
s ne haljanak meg túl korán!
Éljen soká mező, s madár!

Ne legyen sohase gondja,
hogy nincs egy felvevő rongya,
s ne legyen magányos reggel!
Éljen soká folyó, s tenger!

Ne legyen kérdés a vacsora,
tudja mindig, hogy mit hova,
s legyen elég foga, ha rág!
Éljen soká Erdő, s Virág!

Mit érez egy férfi?

Bárdos András: Love Story - Mit érez egy férfi? (BBMS Kiadó, 2010)
[két és fél óra krav-maga]

Mit érez egy férfi?

Maradj már András! Mikor érezzek? Először is nekem kilencig aludnom kell, különben egész nap használhatatlan vagyok. Aztán betaxizok a bankba. Nehogy azt hidd, hogy a bankárok sokat dolgoznak, de azért ott kell lenni. Kicsit eladok, kicsit veszek, kötök egy-két határidős üzletet, elmegyek egy-két meetingre, de azért többnyire újságot olvasok, vagy pornót nézek a neten. Délután megyek gyúrni, vagy bunyózni. Estére már eléggé kivagyok, kell valami anyag, hogy felpörögjek egy kicsit, de ha beindulok, akkor már nincs semmi gond. Ha összejön egy nő éjszakára, akkor jó, ha nem, akkor is jó. Én már nem görcsölök ezen. Akkor nézek valami sportcsatornát. Na most mond már meg! Mikor érek én rá érezni?!

Majd ha kiütnek, azt érezni fogom.

(Egyébként meg bagatell! Olvastam én már ennél sokkal rosszabb regényt is. Hogy idei példát mondjak: Borbély László: Büntetlenek.

Ha az ottani a két * meg az itteni két és fél * közötti különbséget el tudnám énekelni, akkor öt *-ot adnék magamnak. Vagy elmennék az X Faktorba, hogy örömet szerezzek a Ferónak.)

Csupasz nyulak

Tóth Olga: Csupasz nyulak (Ulpius, 2011)
[3 és fél év állami gondozásban]

Két lány. Testvérek. Egy rémes családban, egy rémes Pest környéki faluban, egy rémesen prűd korban. 

Az egyik egy pedálgép. Kis pirosbiciklis. Mégsem ellenszenves, inkább sajnálatra méltó, mert a pedálozása csak pótszer a családi szeretetlenség miatt. 

A másik nem annyira rosszaságból, mint inkább a pechje miatt családi feketebárány, aki unalomból, megfelelni vágyásból fölcsináltatja magát egy üdülőben. 

(De hogy a picsába nem veszi észre valaki, hogy a lánya hét hónapos terhes?) Egymásra figyelésből nem sok jutott ebbe a családba. Csak a látszat számít, az egész létezésük hazugságra épül. Az egész világ, amiben élnek hazugságra és kollektív amnéziára épül. 

Érdekes a párhuzamos szerkesztés. Ahogy a két elbeszélő ráfókuszál az életük egy-egy pontjára, ahogy hasonlóan, vagy éppen egészen másként látják az eseményeket. 

Érdekes a felnőtté és nővé válás ábrázolása, az első önálló döntések meghozatalának kínja, és a különleges anya-lánya viszony, amibe férfiember nehezen lát bele. (Az apák és fiaik viszonya sokkal egyszerűbb. Alapvetően csak versengés, jó esetben baráti. Talán az egyetlen olyan versengés, amiben a legyőzött – az apa – büszke a legyőzőjére.) 

Nem volt semmi extra, nem kent a falhoz, nem világosodtam meg tőle, de egy este alatt elolvastam, úgyhogy elég jónak kell lennie. Vagy elég nagybetűsnek.

A kommunizmusban egyszer majd megszűnik a bűnözés...

Három krimi a megvalósultból:

Kara János: A tettes ismeretlen (Belügyminisztérium Kiskönyvtára, 1962)

[3 láda lopott szőlő]

Belügyminisztérium Kiskönyvtára, 1962. Biztatóan hangzik igaz? Ehhez képest csak a végén van direkt propaganda.
Egyébként semmi különös: betörnek egy vidéki szövetkezeti boltba. Az ügyben két hadnagy, egy főhadnagy és egy százados is nyomoz! Aztán a faluban mindenféle titkos viszonyokra derül fény, mindenki hazudik. Kiderül, hogy a békés Monoszló feketézők, sikkasztók és amatőr kurvák imperalista fészke.
A gonosz nem alszik, a legkisebb bűntény mögött is lappanghat valami sokkal nagyobb gaztett. Éberség, elvtársak!

Rubin Szilárd: Mulatság a farkasveremben (Magvető - Albatrosz Könyvek, 1973)

[4 és fél ember egy sötét szobában]

A Csirkejátékosnak az opus magnum után született krimije. Agatha Christie nyomvonalán haladó történet tíz összezárt és a vihar miatt a világtól is elzárt emberről, akik úgy gondolják, hogy ismerik egymást. Hatan gimnáziumi barátok, akik 15 év elteltével találkoznak ismét, + 2 feleség, 1 asszisztens és 1 táncosnő. Az egyiküket meggyilkolják, de oka nem volt rá senkinek. Vagy mégis?

A történetet megbolondítja még egy kis kém-szállal, elhárítótiszttel, volksbunddal, és az egészet a szokásos pécsi-mecseki környezetbe helyezi.

Jó kis krimi, aminek ideológiai és propagandaszintje megfelel a kornak. (Cselekmény:1960, kiadás: 1972)

Szita György: Segédmunkában ((Magvető - Albatrosz Könyvek, 1988)

[4 száz meg ötven órabérnek]

Szita György krimijének cselekménye lassú, de szövevényes, bőven intarziázva szociográfiai és helytörténeti elemekkel, amiket én kimondottan élveztem. A nyolcvanas évek végére, a budai maszekok világába vezet a történet. Egy kiugrott rendőr, aki segédmunkásként akarja megkeresni a válás utáni újrakezdésre valót, elvállalja, hogy megkeres valakit – órabérért –, de egy nagyon csúnya féltékenységi-zsarolási ügybe keveredik.

Amitől kimondottan érdekes a regény az a hirtelen meggazdagodó, de a pénzükkel mit kezdeni nem tudó, tönkrement életeken csücsülő vállalkozók, illetve a társadalmi hierarchia alján álló, de a legtöbb értelmiséginél többet kaszáló szakik – segédmunkások, melósok, szakemberek mellett az alapokat elleső „mesterek” – napról-napra zajló, melóhelytől kocsmáig nyúló életének a bemutatása.

Jó volt. Kellemes csalódás. Ideológiai és propagandaszintje megfelel a kornak. (1988)

Nyolc menet Klicskóval

Tar Sándor: A te országod - válogatott és új novellák (Századvég, 1993)
[5 megrepedt borda]

Tar Sándor novellákat olvasni olyan, mint egy tizenkétmenetes Klicskóval.

Az ember eleinte élvezi a helyzetet. A bemutatásnál még minden rendben van, nagy az önbizalom, vigyorog, kicsit árnyékbokszol a kameráknak, belenéz a nagy melák bárgyú pofájába. Letépem a fejedet, visszaütlek Ukrajnába, köcsög – ilyeneket sziszeg neki a foga között.

Az első menetekben sincs még semmi baj. Az ember beméri az ütőtávot, beugrik, kicsit megszurkálja gyors jobbosokkal, aztán elegánsan eltáncolgat, elhajol, a nagy majom meg csak lépeget utána. A szünetekben kiinteget a csajának, meg a menedzserének az első sorba.

Aztán a negyedik menetben kezd egy kicsit fáradni a lába, kénytelen közelebb engedi a melákot, egy-két nagy egyenes elcsattan, még csak a kesztyűn, vagy az alkaron, de a fájdalom már végigvibrál az agyáig. Aztán beszed egyet testre. Úgy érzi, a hangzavarban is hallja, hogy recseg-ropog belül. A következőre már készül, lejjebb teszi a könyökét, de abban a pillanatban ott marad a feje, és már jön is az egyenes. Érzi, ahogy a vér lecsordul a szemöldökén, egy pillanatra elhomályosul a látása, de szerencsére gongatnak.

Levasalják, iszik pár kortyot, legyezik, bíztatják, de már semmi kedve visszamenni, ő tudja, hogy vége van, már csak az jár a fejében, hogy mire fog hivatkozni a meccs után, hogy törött a lábujja, és a szemébe csorgott a vér, mindegy is.

Még állja pár menetig, mert így trenírozták. Számolnak, kétségbeesetten kinéz, de nem lát már semmit a körülötte morajló arénából. És a nyolcadikban megkapja a taglót. Az agya meglódul, érzi, ahogy a kocsonyás massza ide-oda verődik a koponyában, és elterül.

És olyan jó a padlón elnyúlni, kifújni az összes fáradt levegőt a tüdőből, és nem tudni semmiről.

Fölhasználom még egyszer ezt az ötletet, aranybogár, mert ilyen kis takarékos vagyok, látod

(fotó: Nagy Attila - origo)

Parti Nagy Lajos: Az étkezés ártalmasságáról (Magvető, 2011)
[4, mert csak ujjgyakorlat, de annak jó, a kibaszmanti kurvinyek Fennvalóját!]

Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Igen, rád is gondoltam tramplianyu a második sorban!)

Mai termékbemutatónk egészen különleges lesz, ilyet még a nagybudapestiek sem hallhattak soha, hát kérem, jól nyissák ki a fülüket! Mi nem árulunk se szittyaföldi üdülési jogokat, se akantuszos mobiltartót (ha tudnátok, mi az akantusz, ugye) se nyereg alatt érlelt kumiszt – már bocsánat a képzavarért.

Amit mi árulunk, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, az egy egészen különleges dolog, a Könyv, és a benne rejtekező Tudás.

Önök nyilván mindannyian láttak már könyvet (ha máshol nem valamelyik tévésorozatban), és nyilván mindannyian ismerik Mr. Marshall McLuhan kijelentését a Gutenberg-galaxis végéről. (Ne bólogass olyan okosan, tuti nem hallottál még Gutenbergről se!) Nos, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, ne higgyenek ennek az agent provocateur-nek! A Könyv nem halott, sőt még évszádokig nem lesz az!

A Könyv nem csak szellemi érték, hanem státuszszimbólum is. Egy szép könyvespolc nem csak tulajdonosa szellemi emelkedettségét reprezentálja, hanem hihetetlenül jól is mutat a lakásban, és remekül lehet vele villantani a vendégek előtt, főleg ha az olvasottságunkkal is kérkedhetünk.

Önöknek a BOOKSZULA kell!

Mert higgyék el nekem, nem olvas úgy más, mint a magyar ember, a söndörödő kettősspirálra mondom, jöhetnek nekem bármilyen felméréssel! De azért magunk között ismerjük el, van ezekben némi igazság, mert manapság se idő, se kedv, se oly szent akarat nincs az olvasásra, mint nagyapáink korában. 

Még egyszer mondom: Önöknek a BOOKSZULA kell!

A könyveknek, mint fizikai korpuszoknak beszerzés nem egy etvasz. Néhány ezer forintért, és egy kis utánjárással több polcnyi klasszikus beszerezhető az antikváriumokból vagy könyvtári kiárusításokból. (Ennyi munkát igazán beletehetnek maguk is!) Amit mi adunk hozzá, hihetetlenül alacsony áron, az a megfizethetetlen Tudás.

Önöknek a BOOKSZULA kell!

Ugye Önök is szeretnének, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, művelt, olvasott emberek lenni, akik otthonosan mozognak a magyar és világirodalomban, de nincs idejük olvasni, vagy nincs kedvük végigrágni magukat hosszú szövegeken. 

Akkor önöknek a BOOKSZULA kell!

Termékfejlesztőink több év kemény munkája árán hozták létre ezt a varázslatos pirulát. Önöknek csak annyi a dolguk, hogy lefekvés előtt beveszik a kiválasztott kapszulát, és amikor felébrednek, Önök töviről hegyire ismerni fogják az abban „feloldott” mű cselekményét, és kialakult, karakteres véleményük is lesz róla! Az alkalmazott segédanyagoknak köszönhetően a műről kialakult álláspontjuk harmonizálni fog az Önök személyiségével!

A BOOKSZULÁnak nincs semmilyen mellékhatása! A készítmény teljesen veszélytelen altatót tartalmaz, amely Önöket kellemes alvásba ringatja, és míg Önök pihennek, a tudás mintegy felszívódik az Önök szervezetében! A biztos felszívódás érdekében kérjük, hogy hetente maximum három kapszulát vegyenek be!

A BOOKSZULA első szériája a magyar irodalom klasszikusait nyújtja tálcán Önöknek, a második széria a világirodalom nagy műveit tartalmazza. Hamarosan piacra kerül tudományos gyűjteményünk is, és, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, nem kell már sokat várni Márai Sándor és Wass Albert összegyűjtött műveire sem! De lesznek ilyen Parti Nagy-félek is, ha éppen erre támad gusztusuk. 

Higgyék el, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, Önöknek kell a BOOKSZULA!

Hálásan köszönöm a figyelmet mindazoknak, akik végighallgattak, és kérem, hogy a ruhatár melletti pultnál vegyék át csinos kolléganőmtől, az Önöket megillető mintadarabot, és vásárolják meg a BOOKSZULA első és második szériáját!

Jó olvasást, hasznos álmokat!