Nemrég Cs. P. könyvblogján kialakult egy kis pengeváltás Brusselmans könyve kapcsán. Így aztán leemeltem a polcról és újra átfutottam, már sokadszor, hogy billentyűzetre hányhassam a benyomásaimat.A férfi, aki munkát talált, Louis Tinner, egy nagy cég kis könyvtárának feledhetetlen könyvtárosa. Tinner antiszociális, szexista, hipochonder, krónikus hazudozó. Sokszor még magának is hazudik, történeteket agyal ki, amik összekeverednek benne a valósággal. Állandóan fixírozza önmagát, teste és agya reakcióit, egy pillanatra sem rejtőzhet el saját figyelme elől. Látszólag nem érdekli a körülötte zajló élet, a többi ember nyüzsgése hidegen hagyja. Egyedül a nők tudják kizökkenteni ebből az állapotból ,de ők is inkább csak dühöt ébresztenek benne, amit aztán a könyveken vezet le. Hol közömbös, hol mérges álarca alatt azonban félelem lakik. Tinner fél kapcsolatba kerülni a többiekkel, holott a vágyik az emberi kapcsolatokra. Undoksága, agresszivitása mögött a magány, a szorongás, az unalom, az élet értelmetlensége rejtőzik.
Herman Brusselmas, a „szép ifjú főisten”, az angry young belgians írógenereció egyik legismertebb tagja. Önéletrajzi ihletésű regényének cinikus, ironikus stílusa, hihetetlen párbeszédei és gondolattársításai letehetetlenné teszik a könyvet.
Az egyik kedvencem!
Az egyik kedvencem!
„- A szorongás velemszületett – dünnyögte -, minden tünet felfedezhető: bambulás, csillagok megjelenése, remegés, dünnyögés, kiszáradt száj, szívzörejek, izzadás, tünetek felsorolása. Szorongás, szorongás, szorongás. De egy pszichoanalízis hét évig tart, és egész kis vagyonba kerül.
Megadta, csak úgy magának, a vagyon méreteit, azáltal, hogy a két kézfejét bizonyos távolságra tartotta egymástól.
Addig állítgatta a kézfejeit, míg eltalálta a tökéletesen pontos távolságot. A mérésnek Louis szerint pontosnak kell lennie, különben nincs semmi értelme.” (Wekerle Szabolcs fordítása)
4 megjegyzés:
Megnéztem a CS. P.-s megjegyzéseket. Nekem tetszett ez a könyv (nőként, könyvtárosként), bár a könyveket azért sajnáltam. Van benne frusztráció bőven, tetszett, hogy ezt az oldalát mutattad be. Ja, és egy csomó helyen nevettem is. Gáz?
Egyáltalán nem. Szerintem ellenállhatatlanul vicces, annak ellenére, hogy szomorú.
Szerintem pedig végtelenül gusztustalan. Igazad van, megosztó könyv, de azért áruld már el nekem, mit találsz benne újra és újra? Hogy lehet vicces az, hogy sérült (bizonytalan, tudatlan, kíváncsi) embereket átver?
Szerintem ez olyan világ karikatúrája, ahol az önreflexió fontosabbá vált a cselekvésnél. Tinner ugyanolyan sérült, bizonytalan, mint akiket "átver". És azok között, akiket átver nem csak ilyenek vannak, hanem tudatlan, arogáns barmok is.
Én vevő vagyok az ilyen fogcsikorgató, önironikus humorra.
Megjegyzés küldése