Két öreg szivar

Umberto Eco – Jean-Claude Carrière: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől (Európa, 2010) fordította: Sajó Tamás
[4 ősnyomtatvány]

Két öreg szivar beszélget:

Észrevette már, milyen rosszul főznek itt?

Igen! És milyen kis adagokat adnak!

Igaz, hogy itt többnyire könyvekről folyik a társalgás, de ezzel a régi viccel elég jól leírható a szituáció. Két öreg szivar, két intelligens és művelt öreg szivar, elmondja, mit gondol a könyvekről az ősnyomtatványoktól az e-könyvig (Mondjuk az utóbbiról nincs sok mondanivalójuk, pedig a fülszöveg mintha ezt ígérte volna.) És ennek kapcsán olyan egyetemesebb dolgokról is szó esik, mint a kultúra lepárlásának folyamata; az új formanyelvek elsajátításának nehézségei; a megőrzés és ezzel együtt a szűrés/felejtés fontossága; a szabadság és diktatúra egymáshoz való viszonya; vagy Francesco Totti problémás kapcsolata a villanykörtékkel.

Hát igen, elég gyakran elkalandoznak az urak, de nem baj, mert olyankor a legszórakoztatóbbak, még úgy is, hogy időnként ordas nagy baromságokat beszélnek, de szerencsére az öniróniájukat nem hagyták a több tízezer kötetes magánkönyvtárukban. (A jó édes anyukájukat!)

Szóval szerintük azon kívül, hogy minden túl gyorsan változik, és ebben igazat kell adnom nekik, rendben vannak a dolgok. Az emberek egyre többet olvasnak, vagy legalábbis egyre többet forognak könyvek körül, és a könyvvel valami olyan tökéletességet talált fel az emberiség, mint a kerék, amin még jó ideig nincs értelme változtatni.

Ezzel együtt, lehet, hogy eltűnnek majd a könyvek, mint ahogy eltűntek az agyagtáblák, a papirusztekercsek, a pergamenre írt volumenek, és a kézírásos kódexek is az évszázadok alatt. Két dolog viszont nem tűnt el: a tudás rögzítésnek igénye, és képzeletünk, szellemünk megosztásának vágya.

Woody Allen és a finn Philip Marlowe - Karácsony és Szilveszter körüli olvasások táviratilag II.

Stig Björkman: Beszélgetések Woody Allennel [4 csillag filmtekercs]

Ez a Woody nem a filmekből megismert neurotikus, hipochonder, erotomán egoista. (Igen, tisztában vagyok vele, hogy Alvy Singer, Zelig és a többiek kitalált figurák, de mégis ugye, az ember hajlamos...) Ez a Woody egy nagyon is rendszeres, fegyelmezett, már-már megszállott munkás, aki jó szerződésének köszönhetően akár évente forgathat egy nem túl magas költségvetésű filmet. És ez a Woody elég érdekes ember, még akkor is, ha nekem a neurotikus, hipochonder, erotomán egoista jobban tetszik.
Sajnos a könyvet elfelejtették megvágni meghúzni, és a sok ismétlődő gondolatsor némileg levon az élvezeti értékéből. Az azonban biztos, hogy nagy-nagy vágyam kerekedett ezekkel az interjúkkal felszerelkezve újra megnézni az összes filmjét. De legalább a kedvenceket.

Matti Rönkä: A határjáró [5 köteg rubel]

Kicsit megelőlegezett bizalom az ötös.

A főszereplő karaktere ugyanis egyértelműen koppintás. Magánhekus - á la Sam Spade, Philip Marlowe. Viszont bocsánatos koppintás, mert egyrészt jól sikerült, másrészt Rönkä ki-ki kacsingat a szövegből, hogy ne vegyük annyira komolyan.
Ami a szükséges pluszt adja a történethez, az a helyszín, az orosz-finn-észt határkörzet, és a közeli nagyvárosok.
Főhősünk a magánnyomozáson kívül apró szívességeket tesz tisztes orosz vállalkozóknak, humorzsák finn rendőröknek, ex-KGB-s hivatalnokoknak, és próbál nem megfulladni. Személyén keresztül beleláthatunk abba a bonyolult ökoszisztémába, amiben oroszok, finnek, inkerik, karjalaiak, észtek a tisztes polgári felszín alatt marakodnak a koncért.
Első regénynek igencsak erős, a bizalom megvan, várom a folytatást.

Amiről lehet

(Kell ezen még dolgozni egy darabig, de azért kiteszem. Lesz, ami lesz.)

Amiről lehet

Jött két ember, az egyik kalapos.
Megültek. Hogy csússzanak (de könnyen!)
a szavak, pálinkát nyitottak legott.
Felettük elzörgött a történelem,

és élők meg elhaltak, a rokonok
melléjük letelepedtek csendben,
(fotózta: Henri Chartier-Bresson)
hogy hallgassák, miről beszélgetnek.

Amiről lehet: íróknak az írás
(a balga lúzerek!), meg politika,
álmok, kételyek. Lehet bármelyik,

mert ezekről könnyen jön a gyónás.
Az ember dolga egyben nehéz csak:
elfogadni, hogy minden elmúlik.

Bartis Attila - Kemény István: Amiről lehet: Párbeszéd (Magvető, 2010)