Hosszú farok

Ez nem az, amire gondolsz! De akkor mi is? Chris Anderson szerint a hosszú farok (long tail) az internet üzleti modellje. Olyan keresleti görbe, amelyeknek csak “feje” és “farka” van. Azt állítja, hogy a kultúra (filmek, televízió, újságok, könyvek stb.) területén a nagy piacok ezzel a bizonyos “fej plusz farok” görbével írhatók le. Egy piac meghatározó részét néhány nagy szereplő uralja, a maradékon viszont nagyon sok osztozik. A gazdaság és a kultúra elmozdul a domináns „győztesektől” a „sokaság” felé.

Nézzük ezt a gyakorlatban! Vegyük, mondjuk a zenei CD-k forgalmát. Pontosan egy ilyen görbét látunk magunk előtt. A függőleges tengely mutatja a népszerűséget a forgalommal mérve, a vízszintesre pedig felkerülnek a CD-k címei, forgalom szerint csökkenő sorrendben, vagyis elöl a legnépszerűbbek, a végén pedig azok, amelyekből csak pár darab kelt el. A görbe elején, vagyis a fejben vannak a nagy slágerek. A fej azonban viszonylag rövid: a görbe meredek, majdnem függőleges lejtésbe kezd, majd jön a farok, a “futottak még” kategória. Anderson szerint mindezidáig a farok általában rövid volt, pontosabban nem sokkal a fej után, ahol a görbe már a vízszintes tengelyhez közelít, el volt vágva. Mi vágta el? A gazdaság törvényei, amelyek azt diktálták, hogy foglalkozni csak a slágerekkel érdemes, azzal, amit a nagy tömegek akarnak, a többi nem kifizetődő, csak foglalják a drága helyet a polcokon. Az eredmény: magasan tartott fej, rövid, lenyisszantott farok. Slágerekre épülő tömegkultúra: néhány film, amit mindenki megnéz, néhány tévéműsor, amelyeket másnap minden hivatalban kitárgyalnak, néhány dal, amit mindenki fütyül.

Mi változott? Ami eddig nem volt kifizetődő, az a technikai fejlődésnek köszönhetően az lett, vagyis olyan dolgokkal is érdemes foglalkozni, amelyekre eddig a menedzserek felhúzták az orrukat. Itt a digitalizálás, itt az internet, itt van egy sor más technológia. A kultúra területén “demokratizálódik” a termelés: mindenki írhat, mindenki zenélhet, mindenki filmezhet, akinek van egy számítógépe, egy mikrofonja meg egy kamerája. Demokratizálódik a forgalmazás is: az internetre, a hálóra feljutni nem ügy, lehet elektronikus boltot nyitni, lehet mindenféle közösségi portálokat, hálókat használni, olcsó díjú piacterekhez csatlakozni. Készlet nincs, drága polc nincs, raktár nincs, fuvar nincs. Az eredmény: a farok benépesül, meghosszabbodik, megvastagszik. Az eddigi “slágeralapú” piacok fej utáni része sok kis részpiacra bomlik. Olyan dalokkal, könyvekkel, műsorokkal is érdemes foglalkozni, amelyeknek csak pár vevője van. Ez a sajátos ízlésű vevőket és eladókat tömörítő részpiacokból álló valami a „long tail”

Mit hoz a jövő? Anderson azt mondja: a farok tele van szeméttel, és ez szükségszerű is, hiszen ilyen a farok természete. Ahol ennyi ember egyszer csak alkotni, publikálni kezd, ott ezerszer több lesz a szemét, mint a gyöngy és a gyémánt. A kígyó-görbe valószínűleg megmarad, de a feje alacsonyabban lesz, a farka hosszabbá és vastagabbá válik.

A long tail megváltoztathatja az információszerzés gyakorlatát is. Az információhoz való hozzáférés bármely témában leginkább néhány jelentős forrás segítségével történik (például az indexet vagy az origót olvassuk, a híradót nézzük, ha hírekre van szükségünk), azonban létezik még a hozzáférésnek egy fokozatosan kisebb gyakoriságú, de annál változatosabb formája, melyet a mainstream médiumok nem tudnak lefedni. Ez játékteret, megélhetési lehetőséget nyújt kisebb tartalomszolgáltatók számára is. (Például speciális témájú híroldalak böngészése, vagy (hír)keresők használata, vagy akár az Irakban szolgáló amerikai katonák blogjai.) Anderson arról is ír, miért érezzük magunkat kényelmetlenül a Wikipedia, a Google, vagy a blogok használatakor. A hagyományos, nagy tudású, tekintélyes szerkesztők által hitelesített médiával szemben ezek az információforrások valószínűségi elven működnek, kis mintával elég rossz eredményt adnak, de a minta növekedésével egyre pontosabbak lesznek. A blogok olyan szűk érdeklődési területeket képesek lefedni, amire a mainstream sajtó soha nem lenne képes. Egy jó blog nem akar mindenkinek mindent elmondani és ez így is van rendjén.

Chris Anderson: Hosszú farok: a végtelen választék átírja az üzlet szabályait (HVG Kiadó, 2007)