2010. március 22., hétfő

Zsidóbb vagyok nálad?

 Schein Gábor: Egy angyal önéletrajzai (Jelenkor, 2009)
„Schein Gábor könyvében egy elbeszélő, egy angyal mesél el két, időben és térben egymástól nagyon távoli életrajzot. A német Johann Klarfeld története a 18. században játszódik, a nevelődési regénynek is beillő életrajz hőse egy német kisvárosban születik és tölti gyermekkorát, majd apja halála után nem sokkal, 15 évesen ott hagyja anyját és testvéreit, hogy tanulhasson. Vándorlásai során bejárja a német fejedelemségeket és Flandriát. Először egy borbélyhoz szegődik el segédnek, majd csatlakozik Frangipan gróf huszárezredéhez, felcserként megjárja a háborút, hol a francia, hol a német seregekhez csapódva, kémkedéssel vádolják, fogságba esik, végül Hágába kerül, s ott is marad Del Filato úr, az olasz származású festő szolgálatában. A mester felesége halála óta egyedül neveli vak lányát, Carlitát, akibe a főhős beleszeret. A titokzatos és fantasztikus elemekkel átszőtt történet a német romantika, Hoffmann és Goethe műveit idézi.
A másik életrajz főszereplője az 1943-ban született Józsa Berta, dédszülei, nagyszülei, szülei és saját maga történetén keresztül egy magyarországi család sorsa tárul fel, mely a 20. század kiszámíthatatlan és kegyetlen történelmében a múlt elfedésével, eltitkolásával, a feledés taktikájával próbál életben maradni. „Mert a világ közeli ugyan, csak ki kell nyújtanunk a kezünket, és a legtávolabbi szegletét is könnyedén elérjük, de nem otthonunk, és soha többé nem is lesz az” – írja az angyal a könyv egyik előbeszédében. Éppen ez otthontalanság az, ami mindkét történetben meghatározó, s ami ellen mindkét főhős eltérő eszközeivel hiába küzd.
A sűrű motivikus kapcsolatokon túl az otthontalanság mindent átható érzése, a származás elhallgatása, eltitkolása, a megbélyegzettségtől való félelem, a feledésben felbomló, de teljesen soha fel nem számolható zsidó identitás miatti szorongás és rettegés fűzi össze egy regénnyé a két történetet.”

Ezt mondja a fülszöveg, és magam sem foglalhattam volna össze szebben a dolgot. Csakhogy én pont ezeket a sűrű motivikus kapcsolatokat nem találtam a könyvben, és annak ellenére, hogy voltak nagyon jó részei (pl. az Egy pisztoly eldördül c. fejezet), nekem nem állt össze regénynek.
Aztán többször is akad egy kis zűrzavar. A fülszöveg szerint Berta ’43-ban született, a regényben ’44 van, amikor az apja Németországban ássa a harckocsifedezéket. Majd néhány oldallal később azt írja, hogy az apa rendőr volt, amikor a Miskolc környéki zsidókat deportálták, és ekkor Berta kb. 4 éves. Ez ugye nem lehetséges. Lehet, hogy a születési dátum nyomdahiba (vagy írói hiba), és ’40 vagy ’41 akart lenni, akkor viszont senki nem ásott még harckocsifedezéket Németországban. És van még ilyen.
Johann Klarfeld története nekem érdektelen volt, Józsa Bertáé sokkal érdekesebb. Már csak azért is mert a 20. századi magyar történelemnek Berta életébe is beleszóló eseményeivel – doni katasztrófa, zsidók deportálása, 1956 – nem lehet elégszer szembenézni. És szembe kell nézni azzal is, hogy az ezekben bűnösként vagy áldozatként részt vevő emberek adott helyzetben, adott körülmények között, adott hiteikkel hoztak döntéseket, ami nem menti fel őket egy objektív és egyetemes igazság hatálya alól, ha van ilyen, de megvilágíthatja tetteik mozgatórugóit. 
Ha le akarok vonni egy tanulságot, és ezt figyelmébe ajánlom minden kedves antiszemitának, akkor az az, hogy soha senki nem lehet biztos benne, hogy nem zsidó, azaz, hogy nem lesz valamikor, valamiért kirekesztett.
Minden történet, élet, tárgy összefonódik, összekavarodik, összefügg. A mi történetünk a másiké is, és a másiké is a miénk. Ezért nem állíthatjuk sem azt, hogy nem vagyunk zsidók, sem azt, hogy azok vagyunk. Helyettesíteni semmit nem lehet, ami elveszett, örökre veszett el. Annyit tehetünk, hogy kitalált és felidézett történetekkel megtöltjük az üres időt, mert az emberek meghalnak, de a történetek megmaradnak.

3 megjegyzés:

Dana írta...

Az utolsó két bekezdés nagyon szép és nagyon igaz. De a könyvhöz nem csináltál valami nagy kedvet :)

egy ember írta...

nem is volt igazán jó, sajnos.
vagy inkább azt mondom, nekem nem tetszett.

szamárfül írta...

de jó h éppen csak belekezdtem.