 |
| (fotó: Dalum Astrid) |
Szabadság és idegenség – e két fogalom körül forog ez a némileg köldöknézős regény.
Két főhőse elsőre egymás antipódusának tűnik: a szabad Amerikából érkező Scott és a kommunista Romániából menekülő Elena; a szemlélődő Scott és a cselekvő Elena. A végére nekem úgy tűnt, nincs is akkora különbség közöttük.
Scott a vietnámi háború miatt marad Dániában, és megszereti, vagy inkább megszokja a helyet. Idegen marad, de próbál beilleszkedni. Neki azt jelenti a szabadság, hogy nem kell feltétlenül részt vennie az eseményekben. Hogy megúszhatja a történelmet. Csak akkor kell tennie valamit, ha akar, egyébként meg ellehet a világ megfigyelésével a kis belső emigrációjában. Tulajdonképpen még az életében sem muszáj részt vennie, csak hagynia kell megtörténni a dolgokat. Azt hiszem, Scott nem hajszolja, hanem megéli a szabadságot.
A másik oldal Elena. Őt Scott segíti ki a már omladozó diktatúrából. Elena az, aki hajszolja a szabadságot, és el is ér belőle annyit, amit ott és akkor (Bukarestben, a nyolcvanas évek végén) lehet: egyfajta belső függetlenséget, rendszeren kívüliséget, némi ellenzékiséget. Csakhogy Elena nem a rabság elől menekül, hanem a hétköznapiság, a kilátástalanság elől. Ez a rendkívüliség iránti hatalmas vágy legyőzi benne még az anyai ösztönt is, de az új szabadság a múló hónapok során puszta hontalansággá válik, ahonnan már nincs visszaút.
Amikor olvastam, nem tetszett, inkább idegesített ez a könyv. Utólag kezdett bennem megérni. Lehet, hogy nem véletlenül, mert ebben a regényben minden valahogy utólag történik.
Mint amikor hirtelen észrevesszük, hogy az életünkből elveszett valamennyi idő, sok meg nem valósult lehetőség, és furcsa módon pont ez a hiány válik valamivé, ami fontos. Egyszerre a meg nem történt valóságosabbnak tűnik, mint ami megtörtént.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése