Sárbogárdi Jolán – A test angyala (4)
Olyan mintha egy múlt század eleji romantikus regényt (már ahogy én azt elképzelem, hogy mindenki doktor úr meg mérnök úr, az emberek operába mászkálnak és kávéházak teraszán múlatják a lassan pergő időt, míg otthon a cseléd kitakarít, vagy összegyűlnek a szálonban egy teára, decensen szerelmesek lesznek, és akinek kell, az megöngyilkolja magát vagy párbajozik) összeeresztettek volna egy Besenyő család epizóddal.
Egy darabig nagyon szórakosgató, de egy idő után legszívesebben elküldenéd a szereplőket az Ősük terére, hogy nézzek meg, ott van-e a fagyott kutya lába.
Ráadásul egy olyan példányt olvastam, amiben valaki elkezdte kijavítani a nyelvi hibákat – vicces, ha valakinek ennyire nincs humorérzéke.
A pecsenyehattyú és más mesék (5)
Nem tudom, hogy alszanak el a kis Parti Nagy gyerekek, ha a papa mondja az estimesét. Én biztos nem tudnék a röhögéstől.
A vak murmutér (5)
Mit is mondgyak errűl a környvrűl, amice?
Négy elemi szóczik az négy ős-elemrűl, ahogyan azt Aristoteles mester leírta vagyon. Úgymint: az földrűl, az tűzrűl, az vízrűl es az levegőrűl. Horribile dictu: a mindenségrűl.
A miben Parti Nagy Lajos mester vélelmeknek, ösmöreteknek, tsudáknak es szavaknak olly bűverejű öszve-hordását végezte el, hogy még estélli aléltamból is mindig megébresztett, es még az földbűl, vízbűl es tűzbűl (es az utóbbi dekádokban egyes sűtödékben leginkább az levegőbűl) vett kenyír is megakadt a torkomon az röhögéstűl, mikor estebédem alatt olvastam.
1 megjegyzés:
Jó kép. :)
Megjegyzés küldése