Úton egy barát felé

Niels Fredrik Dahl: Úton egy barát felé (Scolar, 2008) ford. Földényi Júlia

Általában nem érdekelnek a szerző életrajzi adatai, de most fontosnak tartom megjegyezni, hogy Niels Fredrik Dahl Linn Ullmann férje. Szeretnék továbbá hangot adni ama reményemnek, hogy nincsenek gyerekeik, és szeretném kijelenteni, hogy semmilyen körülmények között nem vennék részt közös programon a házaspárral. Annak ellenére, hogy mindketten kiváló írók.
NFD regénye felkavaró, szomorú, de lírai szépségű könyv. Főhőse, a 11 éves Vilgot, úton van egy barátja felé. Nem meglepetés, mondhatnátok. És nem meglepetés az sem, hogy valami történik Vilgottal ezen az úton, amitől felnőttként sem tud megszabadulni. Ez sejthető már az első néhány oldal után. Az elbeszélés kétfelé tart ettől az úttól, egyrészt vissza Vilgot gyermekkorába, másrészt a jelenbe, a felnőtt Vilgot életébe.
A fiú, bár ezt nem fogalmazza meg, a boldogságot keresve indul útnak, vagy legalábbis valami jobbat keresve, mint a családja. („Olyan volt, mintha a föld alatt laknánk… Azt hittem, a többiek megfordulnak utánunk, mikor feljövünk, mert földből vagyunk, rútak, torzak vagyunk, nyálkás lepedék lóg rólunk, a szánkból sötétség folyik, a szemünkből sár csorog.”) Vilgot normális gyerek, vannak barátai, titkai, fantáziája időnként messze viszi a valóságtól. Kezdetben nem is egyértelmű, hogy a felidézett emlékek és szereplőik (a Mérgesbéres, a Kólásember) valóságosak-e, vagy csak Vilgot képzeletében léteznek. A gyermeki félelmek sem kerülik el, sokszor önmagát okolja mások hibái miatt is. (Egyébként is, sosem tudhatjuk pontosan, mi jár egy gyerek fejében. Félni és félteni mindig van kit és kitől.)
A felnőtt Vilgot vonakodva idézi föl az emlékeit. Magányos, napról-napra élő különc lett. Olyan ember, akivel az anyák riogatják az engedetlen gyerekeket. Pedig csak egyszer hibázott, amikor útközben beült abba az autóba, amiből az óta sem tud kiszállni….

"Valaha azt hittem, aki egyszer meglát engem, rögtön megszeret. Hogy van bennem valami különleges, amit anya meg apa nem vesz észre, mert szemüket ellepi a sár és a nyálka, de amit mindenki más meglát. Ma már tudom, hogy nem szeret senki. Azt hittem, az idegen emberek pillantásában csakis barátra lelhetek. Ma nincsenek barátaim. Azelőtt sajnáltam magam, de ez már elmúlt. Nem csupán megvetem és vádolom önmagamat. Beismerem, hogy valami ellenállhatatlanul vonzott a Kólásember felé, tudtam, hogy nem szabadna beülnöm mellé a nagy kék kombiba. De azt hittem, a Kólásember látja azt, amit anya és apa képtelen voltak meglátni. Azt hittem a Kólásember egy a sok ember közül, akik szeretnek engem. És nem volt hová mennem, nem volt hol lennem azon az estén."