[3 és fél év állami gondozásban]
Két lány. Testvérek. Egy rémes családban, egy rémes Pest környéki faluban, egy rémesen prűd korban.
Az egyik egy pedálgép. Kis pirosbiciklis. Mégsem ellenszenves, inkább sajnálatra méltó, mert a pedálozása csak pótszer a családi szeretetlenség miatt.
A másik nem annyira rosszaságból, mint inkább a pechje miatt családi feketebárány, aki unalomból, megfelelni vágyásból fölcsináltatja magát egy üdülőben.
(De hogy a picsába nem veszi észre valaki, hogy a lánya hét hónapos terhes?) Egymásra figyelésből nem sok jutott ebbe a családba. Csak a látszat számít, az egész létezésük hazugságra épül. Az egész világ, amiben élnek hazugságra és kollektív amnéziára épül.
Érdekes a párhuzamos szerkesztés. Ahogy a két elbeszélő ráfókuszál az életük egy-egy pontjára, ahogy hasonlóan, vagy éppen egészen másként látják az eseményeket.
Érdekes a felnőtté és nővé válás ábrázolása, az első önálló döntések meghozatalának kínja, és a különleges anya-lánya viszony, amibe férfiember nehezen lát bele. (Az apák és fiaik viszonya sokkal egyszerűbb. Alapvetően csak versengés, jó esetben baráti. Talán az egyetlen olyan versengés, amiben a legyőzött – az apa – büszke a legyőzőjére.)
Nem volt semmi extra, nem kent a falhoz, nem világosodtam meg tőle, de egy este alatt elolvastam, úgyhogy elég jónak kell lennie. Vagy elég nagybetűsnek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése