[5 kiadatlan Tucker Crowe koncertfelvétel]
Valahogy engem jó életkorban találnak meg a Hornby regények. Így voltam kb. harminc évesen a popcsajokkal és az egyfiúval is, és így vagyok most a Meztelennel is.
Nem mintha ötvenöt éves kiégett rocksztár lennék, vagy negyvenéves gyerektelen nő. Bár a negyvenes lúzer zenebuzi…, hát az már határeset.
Maradjunk is nála egy pillanatig, Duncannél, mert bár a regény központi figurája Annie, Duncan Tucker Crowe-mániája nélkül nem indulna el az eseménysor.
Duncan kattant, ez nem is vitás, de szerintem a mániája nem annyira spirituális rajongás, mint inkább valamiféle életrendező-elv. Életpótlék akár. Olyan pótlék, amit Annie is bekajált, de mostanra megfeküdte a gyomrát. Elege lett az elcseszett kapcsolatából, és a Meztelen Juliet körül kialakuló esztétikai vitájuk csak ürügy a kapcsolat lezárására. [Egyébként is ízlésről vitatkozni… pfffff. Arról, hogy valakinek mitől lesz fontos és zseniális egy lemez (film, könyv) nincs értelme vitát nyitni. És az, hogy valakinek mi tetszik, még csak nem is róla mond ítéletet, hanem megint csak rólunk, hogy mi miért gondoljuk azt, hogy ami nekünk tetszik, annak neki is tetszeni kellene. Szóval, sajnos soha nem mondhatjuk tiszta lelkiismerettel azt, hogy ha neked ez nem tetszik, akkor egy korlátolt tehén vagy.]
Három elpocsékolt(nak tűnő) élet keresztezi egymást ebben a történetben. Duncan és Annie illeszkedni akar egymáshoz, és ez tizenöt éven át ment is nekik többé-kevésbé. Annie és Tucker pedig idegenként megnyílnak egymásnak – sokszor egyszerűbb így –, és belebonyolódnak egy virtuális flörtbe. [Mindnyájan ismerjük az érzést, ugyebár.] Úgyhogy valaminek történnie kell, a kérdés csak az, ki mennyire ragaszkodik az élethazugságához, ki mennyire elégedett a megszokással, hajlandó-e valaki robbantani?
Persze ez az elpocsékolt élet duma is megérne egy misét. Mert kinek nem elpocsékolt az élete? Aki valami maradandót alkot? OK. Aki vagyont szerez? OK. De még így is döbbenetesen kevesen vannak. Aki gyereket csinál? Hát, ebben már nem vagyok biztos.
De biztos-e, hogy aki csak él, a viszonylagos elégedettségével és a csalódásaival, jó könyvekkel, filmekkel, zenékkel tölti ki a napjait, az elpocsékolja az életét. Nem vagyok benne biztos. Szóval akkor ki pocsékolja el? Mindenki? Vagy senki? Érdemes ezen eltöprengeni.
Nagy varázsló ez a Hornby, úgy fonogatja a regényalakjai sorsát, mint a Párkák, és úgy barkácsol hepiendet a könyv végére, hogy az nem csöpög ki a kezeim közül.
Ha figyelmesen olvastatok, akkor tudjátok, hogy nem érdemes vitatkozni a véleményemmel: ez egy jó regény.
4 megjegyzés:
Ez egy jó kritika. Csak korlátolt tehenek nem értékelik.
@1sx
:-)
Háááát, nekem ez nem tűnt hepiendnek. Viszont a könyv tetszett, még ha a vége egy kis hiányérzetet hagyott is bennem, mert ugyan ötletes volt, de azért kidogozatlannak tűnt a könyv többi részéhez képest. Emiatt a kritika miatt olvastam el. Köszi.
@Névtelen Lehet, hogy más az elképzelésünk a hepiendről, de örülök, hogy tetszett. :)
Megjegyzés küldése