2009. június 24., szerda

Mit tudsz Iránról?

Marjane Satrapi: Persepolis I-II (Nyitott Könyvműhely, 2007-08) ford. Rády Krisztina
Alighanem keveset. Még a saját országunkat és a szomszédainkat sem ismerjük, nemhogy az ilyen távoli országokat. Olaj, Khomeini, iraki-iráni háború, arabok – gondolom, a legtöbb embernek ezek jutnak eszébe. Pedig arabok például alig élnek Iránban, a népességnek csupán 2%-a, szemben mondjuk a szomszédos Irakkal, ahol 80%. Az irániak nagy része perzsa, de ők is csak az összlakosság 55%-át teszik ki. Ebből is látszik, hogy egy nagyon sokszínű, soknépességű országról van szó. Élnek itt azeriek, lurok, bahtiáriak, kurdok, örmények, kaskájok és még sokan mások. Valószínű, az etnikai sokszínűség miatt is az állam identitásának legfontosabb meghatározója a vallás. A mohamedán vallás síita ága átszövi Irán mindennapjait. Nagyon leegyszerűsítve a síiták Mohamed vejének és unokaöccsének Alinak a követői. A Mohamed halála után kirobbant hatalmi harcokban Ali mögé állók a próféta családjának trónöröklését támogatták, szemben a szunnitákkal, akik a szabad kalifaválasztás mellett kardoskodtak – szó szerint. A síiták jelentős kisebbségben vannak a mohamedán világban, az összes muzulmánnak csak kb. 10%-a síita. Ők nagyrészt Iránban, Irakban, Libanonban élnek.
Az identitás másik oszlopa a dicső perzsa múlt. A Mezopotámiával szomszédos mai Irán Kürosz, Kambüszész és Dareiosz hatalmas Perzsa Birodalmának része volt. Miután Nagy Sándor meghódította, majd utódai elveszítették a birodalmat a Szeleukidák kerültek ki győztesen a hatalmi harcokból, és megalapították a Pártus Birodalmat, ami hosszú és váltakozó sikerű háborúkba keveredett Rómával. Végül mindketten pórul jártak, a cézárok birodalmát a népvándorlással Európába özönlő törzsek, a pártusokét az arabok döntötték meg (642). Az arab Abbászida kalifák uralma nem tartott sokáig, de ahhoz épp elég hosszú volt, hogy a mohamedán vallás villámgyorsan elterjedjen, főleg a szegények körében. A vallással együtt terjedt a fárszi nyelv használata, ami ma is az ország hivatalos nyelve. Az Abbaszidák bukása után a Bagdadi Kalifátus élén egy sor síita dinasztia váltotta egymást, míg a török Szeldzsukok uralmuk alá nem hajtották (1037-1194), utánuk jöttek a mongolok (Ilhanidák 1335-ig). Ezután pár száz évig törzsek és törzsszövetségek keletről be, nyugatra el, vagy fordítva. Ebből a katyvaszból a síita Szafavidák dinasztiája (1501-1736) emelkedett ki, amelynek sikerült megszilárdítania belső hatalmát, és megtartani területeit az Oszmán Birodalommal szemben, sőt Észak és Kelet felé még terjeszkedni is tudtak. (Még Delhit is bevették!) Ekkor épültek ki az első európai kapcsolatok, többek közt a Habsburg Birodalommal. A jó világ azonban nem tartott örökké, hamarosan nagyobb ragadozók tűntek fel a színen, az oroszok és az angolok. Perzsia több háborúban jelentős területeket vesztett el az oroszokkal szemben, míg az angolok inkább pénzügyi befolyásukat terjesztették ki. A XIX. század második felére az ország gyakorlatilag gyarmattá vált, északi része az oroszok, dél-keleti az angolok uralma alá került, a két országrész között semleges zónát alakítottak ki.
A XX. századba fordulva egyre erősebb lett a gyarmatosítókkal szembeni ellenállás. A síita főpapok által vezetett mozgalomhoz tömegek csatlakoztak, és sikerült elérniük néhány monopólium megszüntetését, és rákényszeríteni a sahhot egy alkotmány kibocsátására. Az I. világháborúban Perzsia független maradt. A háború utáni szovjet inváziót és a horaszáni felkelést kihasználva egy katonatiszt, Reza kán – angol támogatással – államcsínyt hajtott végre. Reza Pahlavi több reformot hajtott végre az oktatásban, a hadseregben, a jogrendben, európaizálta az öltözködést, az ország hivatalos nevét Perzsiáról Iránra változtatta, de ezekkel az intézkedésekkel kivívta a síita papság ellenszenvét. Hogy némileg függetlenítse magát a britektől a náci Németországhoz közeledett, ennek eredménye azonban orosz-brit megszállás lett. A sah kénytelen volt fia, Mohammed Reza Pahlavi javára lemondani a trónról. A II. világháború után az ország egyre inkább amerikai befolyás alá került. Az ez ellen fellépő Moszadek miniszterelnököt a CIA puccsa buktatta meg 1953-ban. 1963-ban a sah meghirdette az ún. fehér forradalmat, ez egy modernizációs program volt némi földosztással, sok-sok iparosítással, női választójoggal. A világi hatalom megerősítése és az amerikai katonai jelenlét ellen tiltakozó Khomeini ajatollahot száműzték. 1969-ben vallásos, de világi életvitelt folytató családban megszületett Marjane Satrapi, aki gyermekkorában próféta szeretett volna lenni. A hetvenes évek elején bekövetkezett olajárrobbanás a külföldi cégeknek és egyes iráni csoportoknak hatalmas bevételeket hozott, a többségnek azonban ebből a gazdagságból nem jutott más, csak a „botrányosan” viselkedő külföldiek. A sah katonai diktatúrája 1978-ra tömegeket fordított a rendszer ellen. A polgári liberálisok, szocialisták, és a vallásos ellenzék egyszerre lépett fel ellene. Utóbbiak voltak többen. A sahnak menekülnie kellet, és 1979-ben kikiáltották a fundamentalista Iráni Iszlám Köztársaságot. Az új rezsim nem sokat vacakolt, sorra bebörtönözték vagy kivégezték a sah embereit, a kommunistákat vagy bármiféle ellenzékit. A Khomeini vezette országban bevezették az iszlám törvénykezést, a saríát. A nyilvános élet minden területét állami-vallási ellenőrzés alá vetették. Megszüntették a koedukált iskolákat, bevezették a kendőviselést, betiltották a kártyázást, a borfogyasztást, az ünnepek nagy részét. A világias életet élőknek ez a képmutatás és színlelés időszaka volt. Az államnak nem tetsző viselkedés visszaszorult az elfüggönyözött lakásokba, de ott sem voltak biztonságban, mert a forradalmi felügyelők bárhol ellenőrzést tarthattak. Közben 1980-ban a szomszédos Irak megtámadta Iránt, amivel egy nyolc éven át tartó eszement és kegyetlen háború vette kezdetét, aminek csaknem egymillió iráni esett áldozatul. 1984-ben Marjanét szülei Ausztriába küldték a vallási terror és a bombázások miatt lakhatatlanná vált Teheránból. A kamaszkorral küszködő lány teljesen idegen környezetbe került, elveszítette identitását. Khomeini halála után (1989) óvatos nyitás következett be az ország politikájában, de elsősorban külpolitikai és gazdasági téren, az emberek élete nem sokat változott. A háború után Marjane is hazatért, újra meg kellet szoknia a síita hétköznapokat. Huszonegy évesen férjhez ment, hogy együtt élhessen a szerelmével, házassága azonban hamar tönkrement. Az egyetem elvégzése után azonnal visszatért Európába, Franciaországba. Az 1997-es elnökválasztáson meglepetésre a mérsékelt Mohhamed Hatemit választották meg elnöknek, de a háttértben továbbra is a síita főpapok irányították az országot.
És most? Mi lesz Iránban?

A könyv? Remek volt, olvassátok!

2 megjegyzés:

murci/szamárfül írta...

juhhé, kösz, épp vmi iránosra fájt a fogam!!

murci/szamárfül írta...

http://reakcio.blog.hu/2009/06/29/irany_iran_4 :P
első 3 lol, a többire fegyvert fognak :P