[4 lassú nyári délután]
Hétköznapi események, apró rezdülések, váratlan költői húzások, és néha szürreálisba hajló apróságok jellemzik O.S.I. novelláit. És némi nosztalgia.
Jó kötet. Nekem az eleje tetszett a legjobban, az első öt-hat írás, ami leginkább személyesnek tűnik.
Az emberek gyakran veszítik el e gyerekkorukat, a számukra fontos színtereket, ezekből időnként nem marad más, mint a felidézés lehetősége.
Az egy-két száz évvel ezelőtti állapothoz képest nagyon nagy a társadalmi mobilitás - hol önként, hol kényszerből. Az emberek egyre ritkábban élik le azon a helyen az életüket, ahol megszülettek, felnőttek. És minden költözéssel elveszítünk valamit. Akár egy országot is. Sőt országot veszteni úgy is lehet, hogy az ember egy tapodtat sem mozdul a szülőföldjéről – erre a 20. század számos példával szolgál. Lehet, hogy a határokat tologatják a fejünk fölött.
Lehet, hogy a körülöttünk lévő ország változik meg gyökeresen. A náci Németországban, vagy bármelyik kommunista diktatúrában felnövők anélkül vesztettek el egy országot, hogy akár egy lépést is tettek volna. Egyikért sem kár, persze.
Az ezredvég országvesztesei, akiknek irodalmára ez a trauma meghatározóan hat, a posztszovjet, és posztjugoszláv írók. És főleg az utóbbiaknál figyelhető meg – érthető módon – az elveszett paradicsom utáni nosztalgia, mert ők nem csak egy élhető országot veszettek el, hanem egy – sok – illúziót is.
Jó kötet. Nekem az eleje tetszett a legjobban, az első öt-hat írás, ami leginkább személyesnek tűnik.
Az emberek gyakran veszítik el e gyerekkorukat, a számukra fontos színtereket, ezekből időnként nem marad más, mint a felidézés lehetősége.
Az egy-két száz évvel ezelőtti állapothoz képest nagyon nagy a társadalmi mobilitás - hol önként, hol kényszerből. Az emberek egyre ritkábban élik le azon a helyen az életüket, ahol megszülettek, felnőttek. És minden költözéssel elveszítünk valamit. Akár egy országot is. Sőt országot veszteni úgy is lehet, hogy az ember egy tapodtat sem mozdul a szülőföldjéről – erre a 20. század számos példával szolgál. Lehet, hogy a határokat tologatják a fejünk fölött.
Lehet, hogy a körülöttünk lévő ország változik meg gyökeresen. A náci Németországban, vagy bármelyik kommunista diktatúrában felnövők anélkül vesztettek el egy országot, hogy akár egy lépést is tettek volna. Egyikért sem kár, persze.
Az ezredvég országvesztesei, akiknek irodalmára ez a trauma meghatározóan hat, a posztszovjet, és posztjugoszláv írók. És főleg az utóbbiaknál figyelhető meg – érthető módon – az elveszett paradicsom utáni nosztalgia, mert ők nem csak egy élhető országot veszettek el, hanem egy – sok – illúziót is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése