2011. március 7., hétfő

Bocsánatos főbűnök

Eva Menasse
(©Stefan Oláh)
Eva Menasse Bocsánatos főbűnök (Ab Ovo, 2010. fordította: Fodor Zsuzsa)
[3 és fél főbűn]

Nem nagyom tudom, mit írjak erről a könyvről. Nem volt rossz, de jó sem. Se hús, se hal.
Abban a kiadó (Ab Ovo), és a szerző (Robert Menasse féltestvére) ismeretében kb. biztos voltam, hogy nem valami pihegős-romantikus vagy kardos-baszós történetet kapok (akkor bele sem kezdtem volna), de azt hiszem, némi fülledt erotikára joggal számíthattam.
Ehhez képest precíz, elemző, pszichologizáló, tipikusan osztrák prózát kaptam. Tele hétköznapian nyomasztó helyzetekkel, felfoghatatlanul bonyolult emberi kapcsolatokkal, tragédia vagy bármilyen más feloldás nélkül. Tulajdonképpen szeretem én ezt, de a cím, a borító valami egészen mást sugallt erről a könyvről. Kicsit erőltetettnek érzem a hét főbűn köré csoportosítani a novellákat, ehhez mind a katolikus bűntudat, mind a zsidó humor kevés bennük.
De még egyszer mondom: egyáltalán nem rossz írások, de kb. annyira csábítanak bűnre, mint egy tányér tökfőzelék.

5 megjegyzés:

1sx írta...

A manóba, pont most rendeltem meg...

egy ember írta...

Ó, bocs, pedig már vagy két hete befejeztem...
annyira nem rossz egyébként :)

1sx írta...

Meglátjuk. Bűnre csábításra egyébként nem számítok, Az első két kritika eléggé méltatta, és kábé tudom, mire számítsak. Ez a mostani húzta le nagyon.
"Nem rossz"-ra nincs időm. ;)

kergezerge írta...

ehehe, engem a tökfőzelék teljesen bűnre csábít, már a szagától rohadt agresszív leszek :D

egy ember írta...

@kergezerge :D