[3 és fél kiló delikát]
– Mi a francért ugrottál be a szederbokorba?
– Akkor éppen jó ötletnek tűnt…
Valahogy így lehetett ez a Ransom gyerek is a fényképes regényével. Akkor éppen jó ötletnek tűnt egy halom fénykép köré írni egy regényt, de szerintem nem volt jó ötlet. Többnyire eléggé erőltetetten kapcsolódik össze a szöveg képekkel. Pedig nem lenne rossz történet – semmivel sem rosszabb azoknál a Gaimaneknél, amiket olvastam – főleg ha szabadabban mozoghatna. Úgy érzem, csak fölöslegesen megkötötte a kezét a fotókkal. Én inkább két külön könyvet csináltam volna belőle, egy regényt, meg egy fotóalbumot, kétszer, háromszor ennyi képpel és képaláírásokkal.
Egyébként meg van benne minden, ami divatos: különleges gyerekek, boszorkányok, alakváltók, kis népszerű etnográfia, kis kelta homály, stb. (Mellesleg értem én, hogy ez a trend, de azért már kissé unalmas, hogy az összes valaha élt dilinyós vénasszonyban és meghibbant fasziban valamiféle különleges kiválasztottat kellene látnom, de tudom, az én szkeptikus édesanyámat.)
És még valami. Én ugyan nem vagyok az időhurkok szakértője, de azért szerintem van itt némi gubanc. Először is nem értem, hogy (SPOILER) miért épp a bombázás napját választják időhuroknak. Aztán, ha a hurokban a falusiak mindig ugyanazt a napot élik – ahogy erre a láthatatlan fiú feljegyzései utalnak, aki aprólékosan leírja a falu minden egyes lakójának aznapi tevékenységét, beszélgetéseiket – akkor hogy lehet, hogy az egyik huroknapon üldözőbe veszik a Jakabot? Ha meg nem mindig ugyanazt a napot élik, akkor hogy lehet, hogy a következő huroknapon nem emlékeznek az üldözésre? Na?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése