2010. október 7., csütörtök

Mindig van egy nagyobb hal

„Lakótelepen felnőni eleve szívás…” Hát igen, erről nekem is vannak élményeim. Két éves voltam amikor beköltöztünk a vadonás új lakótelepi lakásunkba, és tizennyolc, amikor eljöttem onnan. Nem volt hatalmas – négy sor szövetkezeti és négy sor tanácsi lakás, ha valakinek mond valamit ez a finom megkülönböztetés – mégis egy egész világegyetem volt. Egy eléggé sivár világegyetem. Nem voltak még járdák, nem voltak fák, még fű se nagyon. Nem emlékszem erre, csak a fekete-fehér fotók árulkodnak építési törmelékben játszó gyerekekről.
A nyolc házsor egyik végén volt az óvoda és az iskola, mögötte képzeletünkben veszélyes birodalommá váló építési terület és hatalmas kertek. A másik végén az ABC és földszintes házak rejtelmes labirintusa. A legszélső, más tájolással épített házak már egy másik kontinensnek számítottak, és persze voltak ellenséges lépcsőházak, amiket el kellett kerülni, legalábbis aggódó szüleink szerint. A mindenhová fölrótt, fölfirkált „Itt jártam” a birtokba vevő bátorság fokmérője volt.  
Ahogy nőttünk és megkaptuk az első bicikliket, egyre külsőbb területei fedeztük fel ennek a világnak, és egyre több belső törvényét ismertük meg. Rengeteg gyerek volt. Bonyolultnak látszó, de a benne élőknek teljesen világos és egyértelmű szálakkal kötődtünk egymáshoz, alkottunk egymással versengő, vagy éppen ellenségeskedő bandákat. Egy ilyen környezetben még az olyan jó fiúk is gyakran kerültek bajba, mint én, nemhogy egy olyan problémás gyerek mint Rass, akinek gyerekkora egy posztszovjet pusztulatban telt.
Ráadásul Rass szülei elég lazán értelmezték a gyereknevelés és a hűség általánosan elfogadott kritériumait. Anyja egy alkoholista ribanc, apja egy depressziós, félbemaradt matematikus, aki végül rendőrként végzi. A fiú egyike lesz a HVCS-knek – ha ez a betűszó még használatban van. Ő már ahhoz a generációhoz tartozik, aki pontosan, egész pontosan tudja, milyen mobilja van, milyen volt valaha, és milyet szeretne majd. Tizenévesként már külön lakásban lakik, fényes jövőről álmodozik, de folyton le van égve. A csínyekből bűnök lesznek, egyre nagyobbak és veszélyesebbek. Az apró lopásból benzinkútcsapolás, abból drogdílerkedés. Pillanatnyi mámor és siker, ami után csak még jobban szájba vág a felismerés, hogy mindig van egy nagyobb hal.
Rass szerethető figura, egy halva született gyerekkorból épp kilábaló, felnőttet játszó, dühös fiú. Tehetséges csaló, de naiv álmodozó, és éppen ebbe bukik bele. A vég előre látható és előre tisztázott is. Rassra mégsem csak a büntetés vár ennek az útnak a végén, hanem a felelősség addig ismeretlen érzésének felfedezése is.
A regény sodor, filmszerű képei magukkal ragadnak, egy cseppnyi erőlködést sem éreztem benne. Akarom a folytatást!

Sass Henno: Itt jártam (Silenos, 2010) fordította: Rácz Nóra
(A  könyvet a Silenos Kiadótól kaptam, de nem ezért dícsérem.)

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

Mi az a HVCS? (Nekem csak a Hovanscsina jut eszembe :))

egy ember írta...

Az se rossz megfejtés, de itt Helyi Vagány Csávót jelent.

Unknown írta...

@kata blanka

Hát Helyi Vagány Csávó :))) ez olyan,mint az LFS, mi lakótelepiek anno anno nem LSD-t szívtunk, hanem LFS-t mondtunk... meg azt, hogy EKSZPV

Névtelen írta...

@egy ember és @aglaja
(Az ovációt (ovatiou formában) kaptam szóellenőrzéskor;))
Aha. Nem ismertem. Az elefest (és nyasgemet) is csak Ottliktól.
Mi az az EKSZPV?

hamarost írta...

Nem tudom szalonképesebben: "Ez Kurva Szar Poén Volt" Bocsi...

egy ember írta...

nem lehet ezt másképp, mert az Ez Kicsit Szánalmas Poén Volt
kurva szarul hangzik ;)

hamarost írta...

@egy ember
:D

pável írta...

mifelénk hmcs-ként futottak

1sx írta...

Tökéletes időzítés, kb. egy hete láttam és keltette fel az érdeklődésem. Megalapozottnak bizonyult. :)

egy ember írta...

@1sx és elolvastad már?

1sx írta...

@egy ember Nem, voltam olyan botor, hogy rákerült a karácsonyi kívánságlistára. Ahhoz hozzányúlni most már tabu. Abban kell bíznom, hogy jól választanak. :)