Az elcseszett jelkép

Dan Brown: Az elveszett jelkép (Gabo, 2009) fordította: Bori Erzsébet 

Eredetileg nem is akartam írni erről, de felbosszantott.
Dan Brown jól tud írni, ezt nem vitatom. Biztosan jó sok kreatív írás kurzust hallgatott végig. De ez akkor is csak egy ezoterikus szarság, tele bosszantó, apró hülyeségekkel. Csak egyet mondok. Van benne egy hiper-szuper hightech laboratórium, akkora, mint egy stadion. Takarékosságból nem világítják ki az egészet, ezért aztán a kutatóknak tök sötétben, egy futószőnyeget követve kell eljutniuk a munkaállomásukhoz. Nem ám egy sor ledet követve, mondjuk! És a belépőkártyájukat is tapogatózva kell bedugni a leolvasóba, mert az sincs megvilágítva. Ne már!
Mivel ebben a könyvben is Robert Langdon nyomoz, bizton számíthatunk szabadkőművesekre, rózsakeresztesekre, templomosokra, és az összes ilyesmire. De van ezeken kívül is minden, mint a jó boltban: keleti bölcselet, ESP, agykontroll, kódolt Biblia, stb.
Na jó. A lényeg az, hogy Isten a saját képmására teremtett bennünket, de nem ám a testünket, hanem az agyunkat, kérem tisztelettel. Már csak azt nem értem, hogy ha egy ilyen szuper intellektus bújik meg minden emberben, akkor erre miért csak a „kiválasztottak” szűk köre jött rá?
Arról már nem is beszélek, hogy – hasonlóan az összes ilyen könyvhöz és filmhez – borzasztóan túlspilázott. Sok hűhó, semmiért.
Mellékesen: egy 4000 forintos könyvnél elvárom, hogy ilyen mondatok ne maradjanak a nyomtatott szövegben: „A Franklin Square Washington belvárosának északnyugati negyedében található, a Tizenharmadik utca.” (509. old.)
Ennyi. És ez kevés.