2010. január 12., kedd

Az Arkham

Grant Morrison – Dave McKean: Batman – Arkham Elmegyógyintézet (Képes Kiadó, 2008) fordította Bayer Antal 


Nemrég a Sandman képregény kapcsán szóba került az Arkham Elmegyógyintézet. Most egy olyan Batman epizódról lesz szó aminek színtere és egyben szereplője is az Arkham.
Írója a skót Grant Morrison, akinek már 17 évesen megjelentek első munkái. Huszonévesen kérte fel az amerikai DC Comics képregények írására, több szigetországi alkotóval együtt (Neil Gaiman, Alan Moore). Rajzolója pedig a festő, fényképész, kollázs készítő Dave McKean, akinek keze alól ritkán kerül ki teljes képregény, inkább címlapokat és lemezborítókat alkot.
A passiójáték két szálon fut, a múltbeli történet az intézetet megalapító Amadeus Arkham doktoré, a jelenben játszódó az intézet fellázadt lakóié és Batmané.
Arkham doktor ebben a házban élt, itt gondozta sok éven keresztül őrült anyját, aztán annak halála után elhatározta, hogy kezeltjeinek - többnyire beszámíthatatlannak ítélt gyilkosoknak - alakít ki benne intézetet. De Arkham doktor erejét és józan eszét felemésztette a házzal és elfojtott emlékeivel folytatott küzdelem. Feleségét és lányát meggyilkolta az egyik ápolt, akit Arkham valami  morbid kíváncsiságból vagy bűntudatból még fél évig kezelt, mielőtt megsütötte. Minden dilidoki dilis lesz végül?

Úgy tűnik igen. Az intézet aktuális orvosa beleőrül Arkham naplójának olvasásába, szabadon engedi az ápoltakat, akik Jokerrel az élen, az őket oda juttató Batmant követelik túszaik szabadon bocsátásáért cserébe. Megkezdődik a küzdelem Batman és az ápoltak között és nehéz eldönteni, hogy melyik oldal az őrültebb. Batman semmivel sem racionálisabb, mint ellenfelei. Ő is egy a külvilág feldolgozására képtelen figurák közül, akiknek az élet abszurd színház és benne ők a zűrzavar urai. Batman is saját gyermekkorának démonaival küzd, egyáltalán nem kételyek nélküli szuperhős, nagyon is esendő. Az Arkham tükröt tart elé, és nem szép, amit benne lát.
Az Arkham története arra figyelmeztet, hogy muszáj szembenézni saját múltbéli tetteinkkel, rémálmainkkal, tébolyunkkal. Az őrületről szól ez a történet és az őrület megzabolázásáról. Arra is választ keres, hogy mire jó a pszichiátria. Alkalmas arra, hogy meggyógyítson valakit, vagy csak arra, hogy funkcionálisan működésben tartson egy megbomlott elmét? Esetleg csak arra jó, hogy szétzúzzon egy személyiséget, ami akkor is egyedi és saját, ha beteg? Nyilván mindegyikre.
Kitűnő képrgény, a képi világa egészen fantasztikus.
„Van amikor csak az őrület tesz minket azzá amik vagyunk.” Ámen.

1 megjegyzés:

egy ember írta...

Köszi Gábor! Nem felejtem el visszavinni! :)