„És most mindenki úgy sétálgatott itt, mint a saját kertjében, egy végtelen kertben, amelyet a képzelet teremtett abból, ami létezik , és nem létezik, ami valaha volt, és többé nem tér vissza, ami sohasem volt, és nem is lesz soha.” (Ivo Andric)
Na ez van.
Ebben a regényben a történetmondás legalább olyan fontos, mint a történet maga. Az egymás után megszólaló szereplők folyton módosítják , újra értelmezik az egész történetet. Minden nézőpont egy-egy új réteget fest a régi kerítésre, de nem fedi el teljesen a többi színt.
Ebben a történetben aki elment, aki meghalt, aki soha nem is létezett az is úgy járja a város utcáit, mintha mi sem történt volna. A mágia, a legendák, az álmok a mindennapok részei, komoly befolyással vannak a szereplők „valóságára”.
Ebben a történetben, szokás szerint, egy nő áll a bonyodalmak középpontjában, az álomvilágban élő Pelsőczy Klára. Belé szerelmesek a férfiak. A Szép testvérek, a túlbonyolító, racionális lázadó Imre és a vajszívű vérférfi Péter. Meg féltestvérük Ádám, az észrevehetetlen ember, aki szerintem a regény legérdekesebb figurája. Fontos szereplő még a rejtélyes Gilagóg vajda, és Schütz doktor, aki pókként szövi mindenre kiterjedő hálóját.
Ebben a regényben fontos a helyszín, a soknemzetiségű Szeged, ahol magyarok, németek, szerbek, zsidók és cigányok próbálják nem utálni egymást. És a kor, a reformkor, a nagy nekibuzdulásokkal és kiábrándulásokkal, a mindenkori mocskos háború, amit szabadságharc fedőnéven emlegetünk, és a kicsinyes, piszkos megtorlás.
Ebben a történetben sokat olvashatsz kétkedésről, álmokról, besúgásról, identitásról.
Csak a felszínt karcolom itt. Le vagyok nyűgözve!
„… ha pontosan tudnám, hogyan történt, akkor is másként mondanám el!”
1 megjegyzés:
nagy élmény volt, de elfogult vagyok Darvasival kapcsoaltban
Megjegyzés küldése