Saját város

A város: örökös változás. A saját városunk: amennyit bejárunk belőle. Györe Balázs városa: a megalázottak és megszomorítottak városa. Az aluljárók népének városa.
Nem lesz emlékezetes könyv, de egy kis töprengésre jó. El lehet gondolkodni azon, hogy mit jelentünk mi egymásnak. Mi, a városlakók – városbirtokosok, hogy ne mondjam polgárok, és a kitaszítottak. Milyen alapon várunk el tapintatot a hajléktalanoktól, ha nem akarunk tudomást venni róluk?
Amikor állandó utjainkat járunk a városban, akaratlanul is ismerőseinkké válnak. Megjegyezzük az arcukat. Olyanok lesznek, mint a szomszédaink, de nem tudunk róluk semmit, igaz a szomszédainkról sem sokkal többet. És ők? Ők is ránk ismernek, tudják, kitől érdemes kérni? És a szórólaposztók, és a krisnások? (Nem létezik, hogy az a krisnás lány, aki mellett naponta többször elmegyek, nem ismer meg. Mégis mindig megpróbálkozik velem.)
A boltos, a trafikos, a pék, akinél naponta vásárolunk? A könyvtáros? Tudunk róluk valamit?
A város nagy, de hogy a sajátunk mekkora, az csak rajtunk múlik.
(A szövegeket kísérő fotók közül Valkai Réka és Somogyvári Kata munkái tetszettek.)

Györe Balázs: Hová mész, Budapest? (Podmaniczky Művészeti Alapítvány, 2010)

A bokák és lábszárak magasságában él itt egy ember, lenn, a hátat és derekat kellemesen melegíti az áramló levegő, ami még lentebbről, az utca szintje alól száll fölfele. Ennyire kis helyen is lehet lakni, el lehet férni egy hosszúkás és keskeny, párkányhoz hasonló részen, ekkora terület is elég olykor az élethez, itt is lehet pihenni, üldögélni, nézegetni, eszegetni, beszélgetni, olvasgatni, és takaró nélkül aludni a „padlófűtésnek” köszönhetően. Rezsi nincs.

„Bolt ürítés beszerzési áron” – olvashatók az óriási betűk egy kirakatban. Ha nem emberek, akkor üzletek ürítkeznek a közelemben. Végkiárusítás. Nadrágok, pulóverek, kabátok. Én vajon mitől szabadulok meg végleg? Mi az, amit odaadnék negyed áron? „…egy szerelem olyan édesen elrongyolódott, s a gyűrött holmi, ahelyett, hogy varázsát vesztette volna, olyan finom, fanyar és mézes-közönséges ízeket szívott magába, hogy soha nem dobhatjuk félre, semmi újért.”