Mi lesz velünk Nyesztor Ivanovics?

Szécsi Noémi: Utolsó kentaur (Ulpius, 2009)

Úgy látszik mostanában olyan magyar regények kerülnek a kezembe, amikben központi szerepet játszanak a 2006-os... mondjuk,... tüntetések.
Szécsi Noémi könyve ízig-vérig Budapest-regény, a 20 év körüliek nagyváros-érzésének lenyomata. Hősei nagyon különböző családi háttérrel érkeznek nagyjából ugyanoda. Egyetemisták, akik könyveket is olvasnak (igen, vannak olyanok is, akik nem), biciklisfutárként keresik meg az albérletre valót a "hivalkodónak épült, mostanra szomorúra szürkült házak" között.
Anarchistának vallják magukat, bár az anarchistákról csak annyit tudnak, hogy menő arcok voltak, robbantottak, és kúl neveket viseltek (Mahno, Bakunyin, Kropotkin, Princip). Materiális táplálékuk kifli és párizsi, szellemi táplálékuk az anarchistákról szóló kevéske szakirodalomtól a Gede testvérek kiadványaiig, a Népszavától a kurucinfóig bármi, ami szélsőséges. Szóval faszok, na.
Ennek ellenére szimpatikusak, mert - kezet a szívre - ki nem érzett még késztetést, hogy lezúzza a járdán parkoló SUV-okat, megzabáltassa a gazdikkal az otthagyott kutyaszart, jól bemázoljon egyet a puccos kávéházakban ücsörgő bankfiúknak, celebeknek, stylistoknak és a többi trendi seggfejnek. Le a burzsoáziával!
Ezek a fiúk már a rendszerváltás után nőttek fel, nem tudnak és nem is akarnak az átkoshoz viszonyítani, viszont becsapottnak és kiábrándultnak érzik magukat. Csórók, akiket iszonyatosan idegesít a "politikai és gazdasági elit" és a slepp. Tehetetlenség érzésük és irigységük hajtja őket előre.
Szécsi Noémi könyve, az én olvasatomban, ironikusan nézi ezeket a minden kispolgáriságot kényszeresen kerülő fiúkat, de kigúnyolja a független, önálló gondolatot még csak hírből sem ismerő trendi és sznob birkákat, és az úgy nevezett elitet.

Ez úton hívom fel figyelmeteket, hogy az AKA továbbra is várja a tagokat.

Mahno beleivott a förtelmes aluljárói büfékávéba, elfintorodott, de aztán a szép vágykép kisimította a vonásait.
- Milyen jó lenne, ha egyszer tényleg felrobbana ez az egész!
- Mi? Egész Magyarország?
- Akár. De én Budapesttel is beérném.
Csodálatos gondolat volt. Mahno úgy képzelte el, mint az antik Róma lehanyatlását, melynek maradványain új város épült. Buda kívül esne a bomba hatókörén, az megmaradna, s fel, a hegyek közé költöznének a gazdagok. Mindenki páncélozott autóval járna, magas falak mögött lakna. A Rózsa domb alatti barlang tórendszerében űznék a vízi sportokat. Csinos szobalányruhába öltöztetett kreol bőrű vagy mandulaszemű dadák sétáltatnák a kerítéssel védett hegyi ösvényeken az előkelő kis porontyokat, mint Argentínában. Pest az enyészeté lenne, üres, kirabolt, elhagyott házak állnának végig a Nagykörúton, és még nappal is sötét lenne, ónos eső esne, mint Sin Cityben. Kínai cipő- és ruhakereskedők, ukrán maffiózók, nemzetközi kurvák alapítanának itt városállamot, és csak azok maradnának, akik sem kincs, sem pénz árán nem szökhettek át az éjszakai csempészcsónakokon a másik partra. Mert a budai parti őrség éjjel is óriásreflektorokkal pásztázná a vizet, és minden mozgó tárgyra habozás nélkül lőne.
A Bazilikába egy óriási kaszinót képzelt rulett- és pókerasztalokkal a padsorok helyén, nyerőgépekkel a mellékotárban; a Dohány utcai zsinagógába elegáns szórakozóhelyet, a karzaton hatalmas DJ-pultokkal. A valaha elegáns szállodákat egy az egyben kuplerájjá lehetne alakítani. A lakóházaknak nem lenne emeletük, mint a lebombázott Berlinben, az emberek a földszinten laknának, vagy alaksorban, pincében. Csak a banknegyed maradna meg épen. Azt magas fallal vennék körül, pontosan úgy, ahogy a berlini falat építették. Csak a Lánchídon lehetne hivatalosan átjutni Budára, azt nem rombolnák le, mint fontos ipari műemléket.