Belgium bánata

Hugo Claus: Belgium bánata (L'Harmattan, 2011) Fordította: Wekerle Szabolcs
[4 és fél osselet Belgium seggébe]

Biztosan mindannyian ismeritek azt a viccet, hogy Brüsszelben tömegverekedés tör ki a vallonok és a flamandok között. Nagy erőkkel kivonul a rendőrség, és a megafonok egyfolytában azt harsogják, hogy: A vallonok menjenek a tér déli oldalára, a flamandok meg az északira! Nagy nehezen sikerül szétválasztani a tömeget, csak pár ember szerencsétlenkedik még a tér közepén. Egy rendőr odarohan hozzájuk, és rájuk ordít, hogy menjenek a helyükre. Mire az egyikük, az idős Kohn bácsi azt mondja: Na jó, de az igazi belgák hova álljanak?

A kb. 90 000 „igazi belga” egy részét, több mint 25 000 embert deportálták 1942-44 között. Hogy miért „csak” ennyit? Mert Belgium német katonai kormányzója Alexander von Falkenhausen, egy tapasztalt és náciellenes német tábornok, amolyan legvidámabb barakkot csinált Belgiumból a második világháború alatt. Falkenhausennek sikerült kordában tartania az SS-t és az éhínséget is, így a belgák a többi megszállt országhoz képest szerencsésen vészelték át a háborút. (Falkenhausent aztán a Hitler elleni merénylet apropóján letartóztatták, de túlélte a koncentrációs tábort.)

Független és semleges Belgiumról 1830-tól beszélhetünk. Az alkotmányos monarchiában a nemesi oligarchia uralma fokozatosan és békésen alakult át parlamentáris demokráciává, ahol két meghatározó párt a katolikusok és liberálisok váltogatták egymást a kormányzásban. Az első világháború és a német megszállás után Belgiumban is erősödtek a szélsőségesek. A hivatalosan francia nyelvű országban megerősödött a többségben levő flamandok önállósodási vágya.

Ebbe a Belgiumba születik 1929-ben a regény főhőse és Hugo Claus alteregója Louis. Egy évvel azelőtt, hogy Leon Dégrelle megalapítja a vallon, fasiszta rexista pártot, és négy évvel azelőtt, hogy a megalakul a szélsőjobbos Flamand Nemzeti Unió Staf de Clerq vezérletével. (A regényben Louis apját Stafnak hívják – és ebben a szövegben semmi sincs véletlenül.) A flamandok egy része a rokonság okán és a függetlenségi törekvések támogatása miatt szimpatizál a németekkel, de a többséget inkább taszítja a germánok erőszakossága, és vallásellenessége. (A flamandok katolikusok, többek között ezért sem jött össze soha a többször is felmerült terv, a Hollandiával való egyesülés.) A háború alatt sok flamand kollaborál a németekkel, sokan mennek a Reichbe munkát vállalni – önként, vagy kevésbé önként, és sok flamand harcol a keleti fronton. De kollaboráció tekintetében a vallonoknak nincs mit a flamandok szemére vetni. A Vallon Légió a Waffen-SS kötelékében szintén részt vesz a szovjetek elleni „keresztes hadjáratban”. 

A háború után a szerencsétlen sorsú III. Lipót királyt távollétében halálra ítélik. 280 kollaboránst végeznek ki, és közel 60000 ember ítélnek el, de Belgium igyekszik gyorsan elfeledni a háborút, szőnyeg alá söpörni az emlékeket. Jó néhány köpönyeget gyorsan megfordítanak, és a viszonylag épen maradt ország a Marshall-segély jóvoltából hamarosan Európa egyik legvirágzóbb államává válik.

Erről a Belgiumról, az 1929-47 közötti évekről fest hatalmas impresszionista tablót Hugo Claus. Időnként csak foltokat, elmosódótt árnyakat érzékeltem a szövegből, de azt is éreztem, hogy minden a helyén van, és ha belga lennék, biztosan értenék is mindent. Mert azért eléggé figyelni kell, hogy ki kivel van, mit miért tesz, mert a gondolatok és tettek nem mindig feleknek meg egymásnak, a szereplők „minden gondolata, már a kigondolás pillanatában érvényét veszti.” (Nem árt olvasás közben néhány jegyzetben rögzíteni, hogy ki kicsoda.)

Hugo Claus egyértelműen önéletrajzi elemekkel dolgozik, és a belga tabló alatt, mellett, fölött ez egy klasszikus Bildungsroman, Louis szellemi útja a katolikus internátustól, a flamand Hitlerjugenden, majd a zsidó irodalmon át az írói pálya kezdetéig. Egy folyamatos, előbb ösztönös, majd tudatos, fabuláció és konfabuláció.

 Hugo Claus később balos lett, majd világfi, végül Nagy Flamand Irófejedelem, akinek ez a regénye egyszer első lett egy „megvan, de nem olvastam” típusú közvéleménykutatáson Belgiumban. Az első tízben volt még a Biblia, két Eco, és Harry Mullishtól A menny felfedetése – amit szintén tervezek elolvasni :)

(Mínusz fél csillag, mert időnként lehetett volna feszesebb.)