2010. július 29., csütörtök

Bernie

Néhány napja együtt iszogattunk JP Kellerrel és Matt Scudderrel a Library bárban, a 7. utcán, nem messze a Marble temetőtől. Az én ízlésemnek kicsit puccos hely, de Matt szereti, és hát aznap este ő fizetett. Scudder és Keller bourbont ittak, én meg elszopogattam egy-két hideg Budweisert, mert később még találkozóm volt Pete Nowakkal, és vele jó, ha józanul tárgyal az ember. Nowak látszólagos nyugalma és tunyasága ellenére akkorákat tud robbanni, mint egy öreg Ford hátulja.
Hét körül befutott JP cimborája Bernie Rhodenbarr, valami bélyegeket hozott neki, és mivel nem volt más dolga leült közénk egy italra. Évekkel ezelőtt találkoztam már vele, de nem nagyon emlékeztem rá. Rendeltünk még egy kört, és ahogy oldódott a kezdeti feszélyezettség, kiderült, hogy nagyon jól megértjük egymást Bernie-vel. Remekül elbeszélgettünk könyvekről, festményekről, dzsesszről, és amikor indulnom kellett Pete Nowakhoz, felajánlotta, hogy elkísér, mert ők régi haverok.
Nowakkal végül minden simán ment, köszönhetően talán Bernie jelenlétének is. Azt hiszem, jóban leszünk. 
 
Lawrence Block Bernie történetei sorban:
A betörő, aki parókát viselt
A betörő, akit szekrénybe zártak
A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni
A betörő, aki Spinozát olvasott
A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
A betörő, aki eladta Ted Williamst
A betörő, aki Bogartnak képzelte magát
A betörő, akit temetni veszélyes
A betörő, aki zabot hegyezett
The Burglar on the Prowl

5 megjegyzés:

1sx írta...

Hogy most akkor mi van?
Lesz egy bővebb kifejtés kezdőknek is? :)

egy ember írta...

Á, ez csak egy kis stílustanulmány Blockról. Három sorozata fut: az egyik hőse Matt Scudder a volt rndőr, jelenlegi magánnyomozó, a másiké JP Keller bérgyilkos és gyűjtő - ezeket már végigolvastam és most kezdtem bele a Bernie történetekbe, aki antikvárius és betörő, de mindeg belekeveredik valami gyilkosságba :)
A félelmetes Pete Nowak meg én vagyok. :)

1sx írta...

Köszönet a fejtágításért. Ha szembejön, belelapozok az egyikbe.

jeges-varga írta...

én most olvasom a legújabb Bernie-t:))
Nos én a Keller sztorikat csípem a legjobban, de Bernie könnyedsége ellenére is egyenletesen jó színvonalú. Az utolsó kötet (A betörő, aki portyára indult) utolsó oldalait nézd meg. Hátha feltűnik valami;)))

egy ember írta...

OK figyelni fogok :)