Regény ez, de ilyen lehetne egy színdarab a leningrádi blokádról. Nagyjából öt főszereplőre és egy kis lakásra redukált történetvezetés és jellemábrázolás, ami mögött tökéletesen kirajzolódik a 20. század orosz történelmének emberi életekbe nyomott mása. És kihallatszik a több hónapig tartó félelem, fagyoskodás, éhség nyöszörgése, és az egymással farkasszemet néző százezres hadseregek csörömpölése. Szóval lehetne egy színpadi verziót csinálni belőle, de kár lenne Dunmore néhol egészen 19. századi stílusban megírt leírásaiért (Tolsztoj) és gyönyörű lélekbúvárkodásaiért (Woolf), amiket brutális történeti és nyelvi részletek szakítanak meg.
A több síkon zajló történetben Mihail Levin a belső disszidens író és Maria Petrovna az egykor híres, de nemkívánatos személlyé vált színésznő többször megidézi az 1917 előtti „békeidőket”, kettejük különös szerelmét, Levin halott feleségét. A fiatalabbaknak, Levin két gyerekének, a családot ellátó huszonéves Annának, a kis Koljának, és a hozzájuk keveredő orvostanhallgatónak, már csak a csengőfrászos húszas évekről vannak személyes tapasztalataik, amikor egyetlen rossz helyen elejtett szónak is végzetes következményei lehettek. Ezzel párhuzamosan, a történet jelenidejében, vihar előtti csendben, valami dermedt bénultságban élnek az emberek, ami csak akkor múlik el, amikor a németek már megközelítik Leningrádot. Ekkor mindenki pánikszerű felhalmozásba kezd. A blokád, és a folyamatos ágyúzások zárják össze az öt embert Levinék lakásában. A kényszerű összezártságban, az egymásra utaltságban csak Kolja, helye állandó, a többiek egyre szűkülő körökben kerülgetik egymást, folyamatosan változnak viszonyaik. A bármelyik nap az utolsó lehet hangulatában az érzelmek erőteljesebbek lesznek, az addigi értékek másodlagossá válnak a túléléssel szemben. A szereplők hangulata pillanatonként változik, az éppen megszerzett kevés élelem, vagy tüzelő dönthet feladás és kitartás között. Életükben minden bizonytalanná válik, nincs jó döntés, csak szerencsés döntés, és minden egyes döntés és cselekedet önmagán messze túlmutató, aránytalanul súlyos következménnyel jár. Az emberek olyan dolgokat tesznek meg, amiket soha nem gondoltak volna magukról, és örökre megváltoznak. Egyszerűbb és kényelmesebb meghalni, mint túlélni, de van akinek nincs választása.
A 1941. szeptemberétől 1943 januárjáig tartó blokád alatt több, mint egymillió ember halt meg Leningrádban és környező falvakban.
Nem lehet vitatkozni a Anthony Beevor állításával: lenyűgöző, rémületes és gyönyörű. Az egyik legjobb könyv, amit a második világháborúról olvastam, pedig volt egy pár.
A több síkon zajló történetben Mihail Levin a belső disszidens író és Maria Petrovna az egykor híres, de nemkívánatos személlyé vált színésznő többször megidézi az 1917 előtti „békeidőket”, kettejük különös szerelmét, Levin halott feleségét. A fiatalabbaknak, Levin két gyerekének, a családot ellátó huszonéves Annának, a kis Koljának, és a hozzájuk keveredő orvostanhallgatónak, már csak a csengőfrászos húszas évekről vannak személyes tapasztalataik, amikor egyetlen rossz helyen elejtett szónak is végzetes következményei lehettek. Ezzel párhuzamosan, a történet jelenidejében, vihar előtti csendben, valami dermedt bénultságban élnek az emberek, ami csak akkor múlik el, amikor a németek már megközelítik Leningrádot. Ekkor mindenki pánikszerű felhalmozásba kezd. A blokád, és a folyamatos ágyúzások zárják össze az öt embert Levinék lakásában. A kényszerű összezártságban, az egymásra utaltságban csak Kolja, helye állandó, a többiek egyre szűkülő körökben kerülgetik egymást, folyamatosan változnak viszonyaik. A bármelyik nap az utolsó lehet hangulatában az érzelmek erőteljesebbek lesznek, az addigi értékek másodlagossá válnak a túléléssel szemben. A szereplők hangulata pillanatonként változik, az éppen megszerzett kevés élelem, vagy tüzelő dönthet feladás és kitartás között. Életükben minden bizonytalanná válik, nincs jó döntés, csak szerencsés döntés, és minden egyes döntés és cselekedet önmagán messze túlmutató, aránytalanul súlyos következménnyel jár. Az emberek olyan dolgokat tesznek meg, amiket soha nem gondoltak volna magukról, és örökre megváltoznak. Egyszerűbb és kényelmesebb meghalni, mint túlélni, de van akinek nincs választása.
A 1941. szeptemberétől 1943 januárjáig tartó blokád alatt több, mint egymillió ember halt meg Leningrádban és környező falvakban.
Nem lehet vitatkozni a Anthony Beevor állításával: lenyűgöző, rémületes és gyönyörű. Az egyik legjobb könyv, amit a második világháborúról olvastam, pedig volt egy pár.
Földközelben sűrű, csípős, sárga füst gomolyog, elnyeli az úton gyalogszerrel igyekvőket. Égnek a kunyhók szerte a környéken, vagy a bombázás következményeként, vagy mert menekülő gazdáik felgyújtották őket. Valahogyan, valahonnét mintha úgy emlékeznének, hogy így kell. Vonulj vissza, ha muszáj, de semmit se hagyj az ellenségnek, csak hamut. Ne hagyj neki ételt, ne hagyj neki menedéket.
Újabb élelmiszerraktárakat ért bombatalálat, de senki sem tudja pontosan, hol. Most már tudjuk, hogy nem egyszerűen le akarnak győzni bennünket. El akarnak pusztítani. Az égvilágon semmi sincs, ami számítana nekik Leningrádban. Se egy kő, se egy gyerek. Karthágót el kell pusztítani.
De felszabadító a tudat. Többé nem köthetünk alkut velük. Részünkről ennyi. Nincs több választásunk. Csak az ellenállás. Tehát kikelek az ágyból, és két órán a kanapén fekszem. Ez azért nem tűnik olyan szörnyű nagy ellenállásnak, ugyebár? Vajon nem rémítené-e halálra a németeket, ha tudnák, hogy Mihail Iljics Levin még él, és egy verses beszélyt idézget magában?
Anna már nem szívesen halad el a park mellett. A padokon emberek ülnek, hóba burkolózva, hóba ültetett gumókként várják a tavaszt. Ott vannak nap nap után. Senki sem jön, hogy elvigye őket. (…) Semmi sem tűnik meglepőnek többé, még a Karpov-csatorna partján vagy a temetők előtt halomba rakott holttestek sem. Andrej beszélt neki róluk. Falat alkotnak az úttest két oldalán. (…) Anna élettelen csenden keresztül hatol előre. Nincsenek kutyák, nincsenek galambok, nincsenek macskák, nincsenek pufók, rózsás arcú gyerekek…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése