Gyógyír északi szélre

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre (Park, 2010 Fordította: Kajtár Mária)
[4 olvasatlanul eldobott villanylevél]

Én írok levelet magának. Kell több? 

Ne kelljen! 

Maga meg kétnaponta tol egy szmájlit. Az mi? Ne mosolyogjon rajtam! Ne tegyen úgy, mintha csak egy halom leírt szó lennék! Ne redukáljon kulturális sztereotípiává! Én azt nem szeretem. 

Maga nélkül én már nem tudok élni! 

Pedig mi volt maga nekem? Egy ismeretlen, aki véletlenül engem talált meg a problémájával. Egy eltévedt villanylevél, amire unalmamban válaszoltam, mert tetszettek a szavai. Izgalmas volt, mert nem ismertem magát, nem tudtam a ruhája, a haja, a sminkje alapján berendezni a dobozaimba. Még most se tudom. Csak a szavait ismerem, és függök tőlük. 

Igen függök, pedig először azt hittem soha többé nem hallok magáról, de maga újra írt. Aztán azt hittem pár napos internetflört lesz belőle. Személytelen, biztonságos, ahol különösebb kockázat nélkül lehet majd vágyakozni, féltékenykedni, gyanakodni, gyűlölködni… szeretni. De nem így lett. Valami történt magával és velem és egyszerre intenzívebbek és őszintébbek lettünk, mint a valódi életünkben. (Ugye maga is az lett?) Nem kellett tekintettel lenünk másokra, nem kellett aggódnunk senki érzékenysége miatt. Ha félreértettünk valamit, ha örültünk vagy megsértődtünk, csak a kettőnk ügye volt. 

Most meg nem ír, csak ilyen jeleket hagy maga után. Túl élénken fantáziáltam? Talán nem úgy egészítettem ki a szavait magamban, ahogyan azt maga gondolta? 

Végeztem! Átfutni nem merem, megöl a félelem s a szégyen. A sorsom van kezében, de ha nem válaszol, többet nem keresem. 

Isten vele


(A szövegben eredeti, vagy torzított formában idézetek szerepelnek a következő művekből. Puskin: Anyegin; Woody Allen: Annie Hall; UPC direct reklám)
Csak a félreértések elkerülése végett ;)