Kurva élet!

Szöőr Anna: A szeretőtartás szertartása – Gondolatok a prostitúcióról és magunkról. (Kairosz, 2008)

Két okból vettem kézbe ezt a könyvet. Egyrészt - főleg történeti szempontból - érdekel a prostitúció, másrészt a fülszöveg alapján egész értelmesnek tűnt a dolog. Tévedtem. Miután átrágtam magam három oldal önfényezésen, kaptam egy rövidsége (16 oldal) és felületessége ellenére is egész érdekes, és gondolatébresztő tanulmányt, utána viszont csak nemereistváni magasságokba törő történelmi bulvár és olcsó pszichologizálás következett. Végig az volt az érzésem, hogy az egész könyv csak azért született, hogy Szöőr Anna felvehesse utána a honoráriumot. (És nem ez volt az első ilyen élményem Kairosz kiadvánnyal kapcsolatban.)

Mielőtt elkezdenétek szakállasbácsizni (mert, ugye az vagyok) leszögezném, hogy abban teljesen egyetértek a szerzővel, hogy a prostitúció undorító. Megvásárolt szexuális szolgáltatás és alázat, tehát NEM LEHET önkéntes, vagy legalább „józan belátás” eredménye, hiába áltatja ezzel magát sok igénybevevő. Szegénység és kiszolgáltatottság, családon belüli erőszak, vagy ahhoz nagyon hasonló prostitualizálás kényszeríti erre az útra a nőket, ritkábban férfiakat és, sajnos egyre gyakrabban, gyerekeket. Azzal is egyet értek, hogy a prostitúció felszámolását a családon belüli erőszak megregulázásával kell kezdeni, és hogy ehhez társadalmi szemléletváltozásra van szükség. És azzal is, hogy teljesen szűnjék meg a nők diszkriminálása (lásd pl. munkaerőpiac), de a mindenre rátelepedő PC miatt egyre divatosabb női kvótát például baromságnak tarom. A problémák ott kezdődnek, hogy Szöőr Anna annyira kitágítja a prostitúció fogalmát, hogy már értelmezhetetlenné válik. Mindenféle anyagi és érzelmi függőséget egy kalap alá véve az egész társadalom elkurvulását vizionálja. (Most egy pillanatra álljunk meg, és vegyük számba, hogy kitől függünk anyagilag és érzelmileg! Megvan? Akkor most mindenki döntse el, hogy prostituált-e, vagy sem!)

Szóval olvastam, néha morgolódtam magamban és akkor becsapott a mennykő: „A keresztény ember monogám.” Na baszd meg, helyben vagyunk! Megérkeztünk az utálatos keresztény felsőbbrendűséghez. Arra azért kíváncsi lennék, hogy az ázsiai szextúrára induló német vagy olasz úriemberek közül hány vallja magát kereszténynek. Elég sok szempontot figyelembe vesz a szerző, csak két dolgot nem lát be. Egyrészt azt, hogy a prostituált szolgáltatását igénybe vevők, nem feltétlenül aljas dögök, hanem sokszor szexuális és lelki nyomorultak, akik nem találnak maguknak önkéntes partnert. (És itt el lehetne gondolkodni a netes párkeresők szerepén, de erről majd később.) Másrészt azt, hogy a keresztény konzervativizmus nem mindenre megoldás. (Sőt, szerintem semmire sem az, de ezt most hagyjuk.)

A könyv második, és terjedelmesebb, részével nem is törődnék. A Habsburgok és az angol uralkodók szexuális életével foglalkozó, összeollózott írások önmagukat minősítik. Az egész könyv összecsapott, a részek között hiányzik a kohézió. A bulvár teljesen felesleges, a nyitó tanulmány lehetne kidolgozottabb.

Kedves Szöőr Anna, pénzt keresni máshogy is lehet!