Le kell menni kutyába?

Szávai Géza: Múlt évezred Marienbadban (Pont, 2009)

Ausztriai nyaralásra vittem ezt a könyvet. Sejtettem, hogy a levezetett-legyalogolt kilométerek, na meg a napot elsimító egy-két sör után esténként már nem lesz túl sok energiám olvasni, ennek ellenére az első kétszáz oldalt két nap alatt fölfaltam, nagyon élveztem, csakhogy utána következett még vagy ötszáz. És sajnos eléggé elakadt a lemez, csak ismételgette ugyanazokat a már lerágott gondolatokat.
Mondom, azért nagy kár, mert az eleje kifejezetten jó. Egy Vincze Flórián nevű árvaházi gyerek történetébe kapcsolódunk be, aki az apját nem ismeri, az anyját meg nem akarja, a mama ugyanis pénzért szüli a gyerekeket. Flóriánnak van egy csomó testvére, de ő csak egyet ismer közülük, akit a nagymama nevel. A fiú matematikai tehetségére fölfigyel a szintén kisiklott életű tanára, Holló Bence. Flórián egyre jobban beleássa magát a matematikába. Nem számító, de mindent kiszámít, racionálisan számba vesz minden életlehetőséget, emberi kapcsolatot. („A pszichológia menjen a picsába!”) Matematikával képezi le az egész világot: szerelmeit, barátságait, a 20. század történelmében elvesző rokonait.
Flórián a rémálmai miatt nem alszik, egyszerre három számítógépen szörföl, és 14 tévét néz, hogy megtapasztalja agyműködése határait, mindent fölszív és visszabüfög. És itt kezdődnek a bajok. A regényen egyre inkább úrrá lesz a napi (2006) politika. Gyurcsány (a Kuvasz) és Orbán (a Vizsla) egyre gyakrabban bukkannak fel, a politika behálózza a mindennapokat. Ez persze így is van, de legalább regényolvasás közben szeretnék megfeledkezni az egész magyar politikai szemétdombról. Feltűnnek a weltpolitik figurái is: Bush és Putyin, na meg Condoleezza Rice, akiről nekem sokkal hamarabb jut eszembe, hogy ő Hitler törvénytelen gyereke, mint az, hogy jó nő. Vannak érdekes politikai szálak is a regényben, például a Kádár – Nagy Imre összevetés, a gyerekek önrendelkezésének gondolata, és a választási rendszer megváltoztatására tett javaslat. Ennek ellenére a lapos és önismétlő politizálás megöli a regényt, elveszi az olvasói figyelmet Szávai sokkal érdekesebb megfigyelései elől – az elme működéséről, a személyes tér eltűnéséről, az emberi kapcsolatok hálózatáról, félelmeinkről.
Vannak a könyvnek elképesztően jó pillanatai, de regénynek nem jó, pamfletnek meg túl hosszú.
Azért nem akarom elvenni a kedveteket Szávaitól, az Aletta bárkája jó volt.