Hallgass könyvet!

Rákaptam mostanában a hangoskönyvekre. (Így azt az egy órát amit naponta gyaloglással töltök, most már olvasásra is használhatom :)

Először olyanokkal próbálkoztam, amiket már ismertem papírról, mert fő a biztonság...

Így hát jött velem az Őfelsége pincére voltam.

Jól figyeljenek arra, amit most mondok!
Ezt én már többször olvastam, láttam filmen is, és most csak bele akartam hallgatni, hogy milyen a Galkó Balázzsal, aztán úgy maradtam. És jött velem munkába, szervizbe, korcsolyapályára…
Mert talán az összes olvasott könyvem közül ez ébreszt rá leginkább, hogy az ember (férfi, én) micsoda pénz- és hatalomvágyó, önző és hiú kis pöcs. Ezzel együtt azonban filozófus is, humanista. És szent. Mert az élet hülye, mocskos és bűnös, de közben, ha egy kicsit is jól jön ki a lépés, olyan gyönyörű, mint egy szirmokkal díszített meztelen kisasszony. Mert néha valósággá válik a lehetetlen.
Na, elég lesz mára? Akkor abba is hagyom.

Aztán Az ötös számú vágóhíd.

Így egymás után hallgatva tűnt föl, hogy mennyire hasonlít a stílusa egy másik apostoléra, egy cseh férfiéra, aki nála csaknem tíz évvel korábban született Brnoban és tíz évvel korábban halt meg, kirepülve egy prágai kórházból.
Merthogy fecseg.
Ez itt kérem kilenc óra szószátyárkodás, de az ember a végén mégis úgy érzi magát, mintha fejen kúrták volna egy bombával.
Hát mit lehet erre mondani? Csak azt, hogy csip-csirip. 

És ez után már eléggé fölbátorodtam, hogy olyat is meghallgassak, amit  korábban nem olvastam. Ez lett Tóth Krisztinától a Vonalkód.

Hallgattam.
Naponta egy-egy novellát munkába menet, munkából jövet, sétálva a télbe vedlő utcákon.
Hallgattam.
Pedig fényképek. Nagyon részletgazdag, nagyon élesre exponált, nagyon szomorú felvételek.
Most hallgatok. Csendben. Vagyok.

Most Boris Viant hallgatok. A Tajtékos napokat. Zene füleimnek :)