2011. szeptember 28., szerda

Who the fuck is Alice?

Lewis Carroll: Alice Csodaországban (General Press, 2007. Fordította: Kosztolányi Dezső. Szegedi Katalin rajzaival)
[4 össze-vissza rohangászó betépett nyúl]


Ha nem tudnám, hogy ezt a könyvet egy komoly matematikus írta, aki ráadásul anglikán diakónus, azt hinném, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt.
De persze mit várhatnánk egy férfitól, aki úgy hordja a haját, mint egy nevelőnő?

Azt hiszem, alapvetően az okozza a téves elvárásokat az Alice-el kapcsolatban, hogy simán besoroljuk a gyerekkönyvek közé (köszönhetően nyilván a filmes adaptációknak is), pedig nem (csak) az. (Swift Hordómeséjét sem tesszük automatikusan a gyerek polcára, ugye.)
Először is ez a könyv elválaszthatatlan az irodalmi nonszensz brit hagyományától, ami a magyar irodalomban jobbára ismeretlen. És elválaszthatatlan az alkotótól, akit már gyerekkorában is vonzottak a rejtvények, fejtörők, szójátékok.
Carroll gyerekkori olvasási listái koraérettségről tanúskodnak. Dadogása miatt kissé zárkózott volt, a bentlakásos iskolában boldogtalan; gyenge fizikumú. 
Felnőttként azt gondolta, hogy dadogása elmúlik gyerektársaságban. Ezt nem támasztják alá a rá vonatkozó visszaemlékezések, de fontos adalék a gyerekekhez fűződő ellentmondásos viszonyát tekintve.
(Kitérő: A Carroll-mítosz egyik alaptétele a pedofilia. Kortársi visszaemlékezésekből úgy tűnik, nem érdekelték a felnőtt nők, és az is tény, hogy fotográfusként sok gyerekaktot készített. Nem tisztem megítélni, hogy Carroll pedofil volt-e. Nem is tudnám. Csak néhány más nézetre szeretném itt felhívni a figyelmet. Két újabb életrajzírója szerint Carroll kislányok iránti imádatát félremagyarázzák, vagy legalábbis nagyon leegyszerűsítik. Hugues Lebailly szerint Carroll fotográfusi tevékenysége illeszkedett a viktoriánus kor gyerek-kultuszába, amelyben a gyermeki meztelenség az ártatlanságot testesítette meg. A gyerekaktok készítése szerinte része volt az akkori mainstreamnek és más alkotók (pl. Oscar Gustave Rejlander és Julia Margaret Cameron) a pedofilia vádja nélkül fotózhattak meztelen gyereket. Karoline Leach pedig Carroll naplói és levelei alapján igyekszik bebizonyítani, hogy igenis érdekelték a felnőtt nők, sőt viszonyai voltak. Kitérő vége.)
Másodszor: nem lehet figyelmen kívül hagyni az akkori aktualitásoknak a műre gyakorolt hatását és a regény társadalomkritikai részét, amik mára már kissé megkoptak, a felszín alá húzódtak.
(Újabb kitérő: az idióta királynő, szerintem, félreérthetetlenül utal Viktória királynőre, akinek wighekez fűződő, nem titkolt szimpátiája szálka lehetett a konzervatív Carroll szemében. A gügye gyíkocska, aki a tárgyaláson az esküdtek legbénábbika - az eredetiben Bill the Lizard - Benjamin Disraelire utaló szójáték. A barátságtalan hernyót egy Edward Fitzgerald nevű költőről mintázta Carroll, és alakja „a tudálékos, fennhéjázó, a gyerekeket kioktató és lenéző viktoriánus felnőtteket jelképezi”. Április Bolondja - az eredetiben March Hare - a keresztényszocialista Julius Charles Hare paródiája lehet, a Kalapossal és a Mormotával elköltött uzsonnájuk pedig az egyenlőtlen elosztás kritikája. Nyilván lehetne még folytatni, de kitérő vége.)
Harmadszor: Carroll, mint értelmes, tájékozott és nyitott elme biztosan ismerte kortársának Charles Darwinnak a munkásságát. Azért utalok erre, mert szerintem ez a történet elsősorban a minden körülményhez történő alkalmazkodásról és a természetes kiválasztódásról szól. 

Talán ennyiből is látszik, hogy Carroll és az Alice meglehetősen ellentmondásos valami. 
Nem csak egy mese. Legalábbis gyerekként én képtelen voltam elolvasni. 

3 megjegyzés:

piir írta...

Úgyszintén, én is már kifelé mentem a húszas éveimből, mire elolvastam. Érdemes kétnyelvűként, vagy simán angolul olvasni, eredetiben talán még élvezetesebb, mint a Koszolányi fordítás olykor (számomra) túl sok mézmázával.

balagesh írta...

Sokak szerint eleve Kosztolányi felesége fordította, és emiatt eleve rossz - legalábbis nem jó, nem érthető - és az új fordítás pedig azzá teszi. De hát én is az a generáció vagyok, akinek elment tőle anno a kedve. szóval nem akarom s nem is tudnám megítélni, hogy az új fordítástól szerethetővé vált-e.

egy ember írta...

Én is gondolkodtam rajta, hogy az új fordítást használom, de a régi kéznél volt, és a lustaság nagy úr. :)