 |
| (cop. Anthony Armstrong-Jones) |
Nabokov utolsó, befejezetlen regényének cédulái, amiket részben ő, részben a fia rendezett össze. Kezdemények, nekiiramodások, kidolgozott epizódok nagyon vegyes gyűjteménye. Azt se tudni, mi lett volna esetleg központi része a regénynek, és mi ment volna a szemétbe.
A nagyjából követhető történet egy Philip Wild nevű neurológusról és feleségéről, az orosz művészcsaládból származó Floráról szól. Flora, aki a pénze miatt ment hozzá Wildhoz, lépten-nyomon csalja a bálnatestű, öreg tanárt, Wild meg egy érdekes kísérleten dolgozik, amelynek során transzállapotban, gondolatban felszámolja a saját testét. A kísérlet magasabb fokán az önfelszámolás eksztázisát megpróbálja átvinni a fizikai valóságba, próbál a transzban eltörölt testdarabok nélkül ébredni. Az öregedő, túlsúlyos, csalódott férfi az öngyilkosság sajátos módjában keres és talál élvezetet.
Kb. a cédulák kétharmadánál még ez a vázlatos történés is megszakad, onnantól már valóban csak ötletek, foszlányok vannak.
Talán mégis jobb lett volna Nabokov végakaratának megfelelően elégetni, vagy, ha már erre nem voltak képesek az örökösök, akkor darabonként elajándékozni múzeumoknak, könyvtáraknak, gyűjtőknek.
Nem mondom, hogy nem volt érdekes, látni a szöveg születésének folyamatát, de azért ebben Nabokov zsenialitásának utolsó villanását csak a rajongók képesek felfedezni.
Nem értékelem. Olyan lenne, mintha az alapanyagok felsorolása alapján ítélkeznék egy ételről.
A nagyjából követhető történet egy Philip Wild nevű neurológusról és feleségéről, az orosz művészcsaládból származó Floráról szól. Flora, aki a pénze miatt ment hozzá Wildhoz, lépten-nyomon csalja a bálnatestű, öreg tanárt, Wild meg egy érdekes kísérleten dolgozik, amelynek során transzállapotban, gondolatban felszámolja a saját testét. A kísérlet magasabb fokán az önfelszámolás eksztázisát megpróbálja átvinni a fizikai valóságba, próbál a transzban eltörölt testdarabok nélkül ébredni. Az öregedő, túlsúlyos, csalódott férfi az öngyilkosság sajátos módjában keres és talál élvezetet.
Kb. a cédulák kétharmadánál még ez a vázlatos történés is megszakad, onnantól már valóban csak ötletek, foszlányok vannak.
Talán mégis jobb lett volna Nabokov végakaratának megfelelően elégetni, vagy, ha már erre nem voltak képesek az örökösök, akkor darabonként elajándékozni múzeumoknak, könyvtáraknak, gyűjtőknek.
Nem mondom, hogy nem volt érdekes, látni a szöveg születésének folyamatát, de azért ebben Nabokov zsenialitásának utolsó villanását csak a rajongók képesek felfedezni.
Nem értékelem. Olyan lenne, mintha az alapanyagok felsorolása alapján ítélkeznék egy ételről.
Más vélemények és idézetek a molyon."Egy önmegsemmisítési folyamat, melyet az akarat megfeszítése vezérel. Az élvezet, amely a csaknem elviselhetetlen eksztázissal határos, abból származik, hogy érezzük: az akarat számára eddig ismeretlen munkába kezd: olyan pusztításba, mely paradox módon egyfajta kreativitást is felszabadít a totálisan szabad akarat alkalmazása során. Megtanulni, hogy a test életerejét saját eltörlésére használjuk fel, feje tetejére állítva ezzel a vitalitást."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Na most mondd!