Szerencsétlen boszorkány

Marie NDiaye: A boszorkány (JAK, 2004. Fordította: Földes Györgyi)

[4 és fél alakváltó]

Lehet, hogy jó lett volna, ha anyám jövőbelátó. Igaz, hogy a húgom örökölte volna a képességét (mert ezek a dolgok mindig női ágon öröklődnek, mint az köztudott), de talán megóvott volna néhány ballépéstől. Az is igaz, hogy így is óvott állandóan. 

Biztosan mindenki gondolt már rá, hogy milyen jó lenne belelátni a jövőbe, pedig terhes és fárasztó dolog ez a leskelődés.

A regény főhőse Lucie sincs kibékülve a tudásával (persze lehet, hogy csak azért, mert nem tudja elég jól használni), de azért továbbadja életrevaló és pragmatikus (másként: akaratos és könyörtelen) lányainak. 

A jövő ismerete persze nem ment meg attól. Lucie hiába látja / látná, mi fog történni a férjével, az apjával, a lányaival, nem tudná megakadályozni. Lehet, hogy nem is akarná. Mert ez a Lucie fura egy szerzet. Nem tudtam eldönteni, hogy ilyen kibaszottul végtelenül toleráns e, vagy ennyire nincs benne akarat és szenvedély. 

Emberi kapcsolatainkról szól ez a regénye, amik olyanok, mint egy-egy érme: különböző oldalaikról egészen más képet mutatnak, és NDiaye remek szereplőábrázolásainak köszönhetően ezek az érmék megállás nélkül pörögnek a szemünk előtt. 

Lucie az érzékek világában él. A tárgyak, a történések, a valóság határai elmosódnak körülötte, és az olvasó is egyre jobban eltéved az egymásnak ellentmondó, mégis egyszerre jelentkező érzések, és az egyre szürreálisabb történések labirintusában. Valódi kapcsolatok helyett illúziókat táplál (táplálunk), a valahova tartozás illúzióját, hogy rajta vagyunk a trenden, és szépek vagyunk és gazdagok. 

Lucie nem képes megfelelni vállalt szerepeinek (boszorkány, jó feleség, mintaanya) ezért lesz (és marad) magányos és kívülálló a saját életében is. 

A szereplőknek a harmónia visszaállítására tett próbálkozásai mind kudarcba fulladnak, újra és újra ugyanolyan élethelyzetekben találják magukat.

Remekül megírt és igencsak zavarba ejtő regény, amiben nincs egyetlen biztos pont sem, nincs semmilyen bizonyosság, nincsenek egyértelműen jók vagy rosszak.

(Azért nem kapta meg a maximumot, mert a szépirodalomnál nálam ahhoz feltétel, hogy érzelmileg is érintsen, és itt ez elmaradt, de azt hiszem, ez ízig-vérig női könyv. Ha van ilyen.)

Más vélemények és idézetek a molyon.