Az utolsó oltsa le
Valami piszkos kis melankólia,
valami unott, otthonos fájdalom
van bennem,
mint egy kis seb, amit piszkálni lehet.
Mert bemásztunk, lebarnultunk, megúsztuk,
kijártuk, letekertük, berúgtuk.
Először kalandból,
aztán már rutinból.
Berúgtunk, leborotváltuk, megütöttük,
megbasztuk.
Még nem tudtuk, csak éreztük.
Még elhittük.
És mindent véresen komolyan vettünk.
Nekünk akkor, ott,
mindenben igazunk volt.
Mert elmúlik a gyerekkor,
elmúlik a kamaszkor,
de még a kurva fiatalság is,
és végül mind
árvák leszünk.
Erről a könyvről: Czigány Zoltán: Az utolsó fiamnak (Magyar Írók Egyesülete, 2010)
Csakpislogok, ezdejó.
VálaszTörlésköszi Cippo :)
VálaszTörlésén meg csak pislogok, hogy lehet ennyit olvasni :) (kétnaponta egy könyvet?)
VálaszTörlés@piirolyan kis rövidek voltak :)
VálaszTörlés