Koszos fehírek

fotó: Katie Vandyck

Bernardine Evaristo: Ófrika Rulez! (K.u.K. Kiadó, 2010) fordította: Boda András

Kezdjük azzal, hogy elképzeltek egy országot, ami nagyon hasonlít a középkori Angliára. Hatalmas erdőségekkel, földesurakkal, káposztaföldeken görnyedő, nehéz sorsú, de jókedvű jobbágyokkal. Eddig nem nehéz. Most képzeljetek el egy virágzó, fejlett civilizációval rendelkező afrikai országot Ambosszát, de elég lesz csak a fővárost Londolot is. Széles sugárutakkal, kenyérfákkal, hatalmas épületekkel, sárkunyhókkal. A metrót már nem használják, mert sok helyen megrongálódott, van internet, a feketék ágyékkötőben járkálnak, kagylópénzzel fizetnek. A gazdagoknak több feleségük is lehet, és fehér, pontosabbal fehír, rabszolgákat tartanak. És képzeljetek el még egy ehhez eléggé hasonló Amerikát, 21. századi nagyvárosokkal és rabszolgaültetvényekkel. Na. Bernardine Evaristo is megpróbálta elképzelni, de sajnos nem nagyon sikerült neki. Kár, mert ezek lehetnének a regény legjobb részei. Evaristo nem csak a színeket, szerepeket és a kontinenseket cserélte fel, hanem némiképp megbolygatta a történelmi idősíkokat is. Ez izgalmas játék lehetet volna, ha a rendesen kidolgozta volna a környezetet, de inkább csak odavetett utalásokból építette fel. Ez viszont csak egy erős közepes regényhez elég, mert e a történet csak egy „sima” rabszolga saga, és ha nem figyelmeztetne minket rendszeresen, hogy itt kérem a négerek az urak és a fehírek a rabszolgák, az ember hajlamos lenne erről megfeledkezni olvasás közben.
A történelemben nincsen ha, de azért el lehet játszani a gondolattal, hogy mi lett volna ha nem születik meg Napóleon, ha Hitler sikeres festő lesz, vagy Sztálin befejezi a papi szemináriumot. Vagy hogy milyen lett volna egy fasizálódó Amerika a negyvenes években, amit Philip Roth írt meg egy regényben.
Evaristo gondolatkísérlete érdesen indul, de a végére ellaposodik, és kiszámíthatóvá válik, de azt meg kell neki adni, hogy a bőrszínek felcserélésével remekül rávilágít a kulturális sztereotípiákból építkező egysíkú gondolkodás gyengeségeire.
Szerintem érdekesebb lett volna megírni egy olyan Amerika történetét, ahol soha nem volt rabszolgaság, vagy ahol még most is van…
(Ja, és ez, hogy Ambosszai Egybesült Sirályság, ez megbocsájthatatlan.)