Nézd, Prága!

fotó: Jozef Sudek

Nézd, Prága! (Eri, 2009) szerkesztette: Csémy Tamás és Simkó György

Nem voltam teljesen megelégedve ezzel a kötettel, elég vegyes volt az írások színvonala. De az is lehet, hogy én voltam a hibás. Nem kellett volna egyhuzamban elolvasni, mert négyszáz oldal kispróza még az arany Prágáról is sok.
Mondom, elegyes volt, voltak nagyon jó írások is, voltak kihagyhatóak is, voltak „húzónevek” és voltak számomra tök ismeretlen vagy alig ismert szerzők is. Jó lett volna mindenkiről egy pár soros életrajz, mert ahhoz túl lusta vagyok, hogy mindenkinek utánanézzek.
Ami a legérdekesebb volt az egészben – és ez mégiscsak indokolja az egyhuzamban olvasást – az a magyarok Prága-képének változása. Míg állt a Monarchia, addig Prága, és egyben a cseh nemzet volt a legfőbb rivális a Bécs kegyeiért zajló hajszában, és ez még azoknak az írásaiból is kiolvasható, akik rajonganak a városért. Aztán a ’20-as, 30-as években a magyar Prága egyrészt a csóró szlovenszkói diákokat jelentett, másrészt csóró és ráadásul kommunista emigránsokat, akiknek a város menedék is, ellenség is. Az 50-es években a baráti Csehszlovákia fővárosa az elérhető és elérni érdemes utazási lehetőségek egyike volt, ’68 után a szabadság és ellenállás új jelképe lett. Ez a kép tulajdonképpen a rendszerváltások után is megmaradt, kiegészülve a turistaipar és a sörzarándoklatok Prágájával.
Szóval azt ajánlom, hogy olvassátok egyben, vagy részenként. Plusz pont jár a kitűnő szerkesztésért és az archív fotókért.